Az elmúlt időszak nagyon sok mindent átalakított az életünkben. Olyan dolgok felértékelődtek, amiket korábban természetesnek éreztünk. Habár hivatalosan nem kell az otthonainkban maradnunk, mégis egyre fogy a tér körülöttünk. A tér, amiben mozoghatunk. Ezen a gondolatmeneten elindulva született meg egy koncepció a fejemben, aminek a megvalósításához az egyik legjobb barátnőmet hívtam segítségül.
Egészséges és ideális körülmények között a mozgás olyan magával értetődő számunkra, mint a levegővétel. Persze mindezt csak akkor tudjuk igazán értékelni és megbecsülni, ha valami miatt korlátozva vagyunk benne. Amíg tavasszal önkéntes karanténban voltam, az esti séták jelentették a világot. Akkor éreztem, hogy a négy falon kívül is van valami, ami bár lelassult, de egy ritmikus körforgásban létezik, változik. Az életünk nem olyan, mint amihez hozzászoktunk és lehet, hogy még nagyon hosszú ideig egy átmeneti állapotban fogunk lebegni. Az az egy biztos, hogy most olyan dolgokon is elgondolkozunk, amiken korábban nem. Például azon, hogy mekkora szabadságot jelent az, hogy bármikor kimehetünk a természetbe és sétálhatunk, futhatunk, ugrálhatunk vagy akár táncolhatunk. Úgy, ahogy szeretnénk. Én pedig pontosan az ilyen pillanatok fontosságát szerettem volna megörökíteni örökmozgó barátnőmmel. Darbi – bár nem professzionális táncos – lételeme a mozgás. Az indián nyár utolsó napján azt az állapotot kerestük, ami a mozgás felhőtlen szabadságában megszületik. Ami felszabadító és megismételhetetlen. Amiben semmi és senki nem korlátoz. Ott és akkor valami számunkra fontos történt és ennek a lenyomatát most ide is elhoztam.
Modell: Smiri Nagy Barbara (Darbi)
Fotó: Bereczki Ivett
