Ami nekem először eszembe jut Veszprémi Lili textiltervező alkotásairól, az a nyugalom, a letisztultság és a harmónia. Kíváncsi voltam, hogyan születnek meg és, hogyan élnek tovább ezek a finom minták, mi az, ami inspirálja az alkotót, de mindenekelőtt arra, hogy hogyan találta meg az alkotás felé vezető utat. Készítsetek egy csésze teát és helyezzétek magatokat kényelembe, egy csupa szív művész története következik!

Fotó: Uhlár Eszter

Bereczki Ivett: Mik az alkotáshoz kapcsolódó első emlékeid?

Veszprémi Lili: A szüleim mindig is nagyon kreatívak voltak, a két kezüket nagyon jól használták arra, hogy felújítsanak, építsenek, alkossanak. Így az alkotó tevékenykedés számomra teljesen természetes jelenség volt otthon és én is szépen lassan belefolytam. Nálunk generációk óta a nők kötnek, varrnak, hímeznek. A diplomamunkámban is azzal foglalkoztam, hogy a dédnagymamám a saját kezével készítette el a kelengyéjét. Ami kellett egy háztartásban, az neki megvolt és ugyanezt adta tovább a lányának. Én pedig a mai napig használom a dédnagymamám által szőtt konyharuhákat.

B.I.: A rajzolás szeretetét is otthonról hoztad?

V.L.: A dédnagymamám és apukám is nagyon szépen rajzoltak és én is a rajzolásban találtam meg önmagamat. Szeretek elmélyülni a színekben, a formákban. Anyukám mindig meséli, hogy kisgyerekként kértük főzéskor a fagyasztott gyümölcsöket és én azzal is a falra kezdtem rajzolni. Ezen ma már ő is csak mosolyog, akkor nem biztos, hogy annyira boldoggá tette (nevet – a szerk.).

B.I.: Mikor tudatosult benned, hogy a rajzolással komolyabban is érdemes foglalkoznod?

V.L.: Elég korán, már az általános iskolában. Szerencsére volt egy művészeti iskola a falunkban, ahol felnőttem és nem is merült fel más opció. Ott volt rajzszakkör, festés, kerámia. Mindenhová jártam, ahová lehetett. Aztán művészeti szakközépiskolába mentem tovább. Én a tanulás helyett is rajzoltam, festettem és valamilyen formában ez a mai napig így van. Ha rossz kedvem van, ha jó kedvem van, nekem az ad biztonságot, ha alkothatok.

B.I.: Aztán a középiskola után felköltöztél Budapestre.

V.L.: Igen és ki kellett találnom, hogy merre induljak el, képzőművészeti vagy iparművészeti irányba. Először a Képzőművészeti Egyetemre szerettem volna menni, festő szakra, de valahogy beigazolódott, hogy az iparművészet közelebb áll hozzám, ezért végül a MOME-t választottam. Nagyon izgalmasnak tartom, ahogy egy minta egy tárgyra kerül, kilép a két dimenzióból és tovább tud fejlődni, majd textília vagy éppen könyvborító lesz belőle.

B.I.: Az első önálló projekted a Kis Kas volt, ahol táskákat terveztél és el is készítetted őket. Hogyan született meg ennek az ötlete?

V.L.: Amikor a MOME-t elkezdtem, a nagyon új közegben először nehéz volt megtalálnom önmagamat. Sok szálon kerestem a kapcsolódást a gyökereimhez és akkor még nehezen tudtam elképzelni, hogy mint tervező megállom majd a helyemet. Mindenképpen csinálni akartam valamit és ezért elkezdtem táskákat tervezni, amiket akkor még valóban én magam készítettem el. 2013-ban indítottam el a projektet és a mai napig megvan egyébként. Viszont egy márka működtetése egy teljes embert kíván, ezért ez most háttérbe szorult, inkább annak szentelem a munkára szánható időmet, hogy tervezzek, fessek, rajzoljak; és szerencsére meg is találtak olyan jellegű projektek, amelyekben mindez mások számára is fontos vagy értékes lehet.

B.I.: Milyen megkereséseid vannak mostanában?

V.L.: Elsősorban belsőépítészeti projekteken dolgozom. Két munkát emelnék ki ezek közül, a méretük miatt. Az elsőbe még 2019 tavaszán csöppentem bele, amikor Sipos Rebeka – a Lab5 Építészstúdió belsőépítésze – azzal keresett meg, hogy egy készülő nagy irodaházban üveg felületekre lenne lehetőségem mintát tervezni, illetve díszpárnákra. Konkrét koncepciójuk volt a tereket illetően, nekem abba kellett megfelelő módon kapcsolódni. Bár a feladat egyszerűnek tűnhet, valójában ez egy nagyon hosszú munkafolyamat volt, és nagyon élveztem a közös munkát. Sok szempontból még ennél is komplexebb feladat volt egy tihanyi apartman-ház számára végzett munkám, ahová lakástextileket terveztem, méghozzá teljeskörűen, és itt is szabad kezet kaptam alkotóként. Ezek a projektek terelgettek, aminek köszönhetően egyre magabiztosabbnak érzem magam. Azt fontolgatom, hogy a jövőben nem csak egyedi megrendeléseknek tegyek eleget, hanem önálló lakástextil kollekciót is tervezzek, amit én magam árusítanék.

B.I.: Az anyagok maguk mennyire befolyásolják a tervezést?

V.L.: Befolyásolják is, meg nem is. Alapvetően ezekben a munkákban egy grafikus vagyok, aki változatos alapanyagokra készít mintaterveket. Ám mindezt nem teheti anyag- és technológiaismeret nélkül. Amikor üvegre terveztem, nyilván voltak kötöttségek, mert nem gyártható le akármi. A digitális textil printelésnél viszont bármit lehet. A szőnyeg ilyen szempontból még izgalmasabb felület, mert kézzel készül, vannak korlátok, léptékek, ritmusok. Nem olyan mértékben sorozatgyártható, mint egy digitálisan nyomtatott méteráru.

B.I.: Vannak visszatérő minták, stílusok, amik kifejezetten jellemzőek a munkáidra?

V.L.: Ez nagyon változó. Van amikor belelendülök és minden csupa virágminta, növényi ornamentika. Aztán ha kifut egy projekt, ahol hónapokig ezzel dolgoztam, akkor azt érzem, hogy teljesen másra vágyom és például apró raszterekkel vagy foltokkal szeretnék mintázatokat építeni.

B.I.: Mi az, ami az alkotásban inspirál téged?

V.L.: Számomra a legfőbb inspiráció a harmónia, amiben egyszerre vannak jelen a végletek. A harmónia, ami a természetben is jelen van és ami hirtelen képes megváltozni. A kettő közötti lavírozás. Az, hogy lehet mindkettő együtt. Hideg is, meleg is, fekete és fehér, ezek összehangolása izgalmas számomra. Mintázatokban, színekben és témaválasztásban is.

B.I.: Említetted, hogy esetleg saját kollekciót is készítenél. Tudsz még megfogalmazni ilyen álmot a jövőre nézve?

V.L.: Több olyan dolog van, amibe tavasszal félig-meddig belevágtam, de aztán jött a karantén. Nagyon szerettem volna többet emberekkel együtt alkotni, például szívesen csinálnék akvarell workshopokat. Szeretnék egy műhelyet is majd. Ami még nagy vágyam lenne – és ebbe kicsit belekóstoltam már –, hogy textiles szakvásárokon megmutathassam a munkáimat. Minden évben Párizsban és Frankfurtban is szoktak lenni szakvásárok. Amellett, hogy a nagy cégek a kész méteráru kollekciókat bemutatják, van egy dizájnereknek fenntartott rész, ahol csak mintaterveket lehet bemutatni, gyönyörűen kinyomtatva egy egyedi standon.

B.I.: Volt külföldi együttműködésed is?

V.L.: Együttműködésig még nem jutottam, de éppen az említett vásáron voltak külföldi (német, holland, amerikai) buyerek, akik a cégeik számára vásároltak a mintakollekcióimból. Amikor eladsz egy mintát, akkor ezzel a szerzői jogaidról is lemondasz, tehát a minta további életére, felhasználására, esetleges alakítására már nincs ráhatásod, és például a honlapodra sem teheted már ki ezeket a munkákat. Ezt eleinte nekem sem volt könnyű megemészteni. A mintatervező, különösen a sikeres mintatervező munkája egy kicsit a jéghegyre hasonlít: egy kis része látszik csak ki, a nagyobbik láthatatlan.

B.I.: Milyen tanácsot tudnál adni azoknak, akik hasonló pályán indulnak el, mint te?

V.L.: Azt, hogy ne féljenek megmutatni a munkáikat, felvállalni önmagukat, a saját ízlésüket. Én sokáig a fióknak terveztem és valahogy a kisfiam születésével ért meg bennem a döntés, hogy előálljak a műveimmel. A történetemhez hozzá tartozik az is, hogy a mintatervezőknek rejtegetni kell a munkáikat, mert könnyen inspirálhatnak másokat. De a fiók nem fogja azt mondani, hogy ezek szuper jók. Elkezdtem rajzolni és kipakolni, és megtaláltak az emberek, akiknek meg kellett találniuk. Miután részt vettem az első szőnyegemmel az első kiállításomon, az ott kiállított munkám nyomán keresett meg az első komoly kooperációs partnerem, akivel azóta is töretlen a szakmai kapcsolatom. Ha valaki ott tart, hogy szívesen alkotna, de még nem tudja, hogy mit, akkor bátran kísérletezzen. Nem lehet veszíteni semmit, maximum az egyik téma, technika nem jön be, de a másik sikerülni fog.

Fotók: Veszprémi Lili

Köszönöm Lilinek, hogy a kisfia mellett szakított időt a beszélgetésünkre és beavatott az alkotói világába! Kövessétek őt ti is az online felületein (Instagram, Facebook) hogy ne maradjatok le a legújabb munkáiról! Ki tudja, talán hamarosan elkészül a kollekciója, amit említett az interjúban. Én mindenesetre drukkolok neki! 🙂