Hihetetlenül gyorsan egy éves lett a blog, ezért az évforduló alkalmából egy különleges interjúval készültem. Azt mondják, minden történetnek a mögötte megbújó szerzőtől lesz karaktere és ez valóban így van. Ezért picit közelebb engedlek titeket és néhány kedves, infantilis emléket osztok meg magamról. Tartsatok velem és velem! 🙂

Pure Delicates: Hogyan született meg a blog ötlete?

Bereczki Ivett: Az, hogy egyszer indítani fogok egy blogot, már sok-sok éve tervben volt, mivel nagyon szeretek írni. Szerettem volna egy helyen összegyűjteni témákat, amik érdekelnek, és amit értékesnek találok. Viszonylag sok idő eltelt mire megtaláltam a blog vezérfonalát. Amint körvonalazódott az alkotás, mint téma, elkészítettem az első interjúmat és megírtam az első eseménybeszámolómat. Innen már szépen formálódtak egymásból hétről-hétre a posztok és egyre több ötlet született meg a fejemben.

P.D.: Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha felnősz? Volt álommunkád?

B.I.: Az egyetlen dolog, amire emlékszem, és ami nagyon sokáig megmaradt álomként, az az újságírás. Amellett, hogy szeretek írni és elmesélni dolgokat, nagyon kíváncsi ember vagyok. Habár, mint szakmát nem választottam végül – bár voltak újságírás és média óráim a főiskolán és egyetemen is –, az írás szeretete még mindig megvan, csak más keretek közé került. Emellett nagyon mélyen az is a vágyaim között szerepelt, hogy énekeljek. Régen azt gondoltam, hogy úgy bárki tud énekelni, mint én és talán nem is lennék elég bátor ahhoz, hogy kiálljak egy színpadra. Húsz év telt el azóta és milyen különös az élet, végül a zene is a mindennapjaim részévé vált.

P.D.: Ha már a zenét említetted. Elég titokzatos vagy ebben a témában, keveset lehet a zenei világodról tudni.

B.I.: Ez nem szándékos, csak egyelőre még nincs olyan formában a jelenlegi projektünk, hogy meg tudjam nagyobb közönségnek mutatni. De ha összefutunk valahol, szívesen énekelek pár sort. 🙂 Több éve járok énekórákra és annyira jó érzés fejlődni. Nehéz tetten érni az apró lépéseket, inkább egy-egy dal kapcsán veszem észre, hogy sokkal magabiztosabb vagyok. Ez egy olyan dolog az életemben, ami boldoggá tesz, és amin keresztül ki tudom fejezni önmagam és talán kapcsolatot is tudok teremteni a hallgatósággal.

P.D.: Zenében van példaképed?

B.I.: Nagyon sok zenész van, akire felnézek és akiből inspirációt merítek. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy Harcsa Veronikát tartom az egyik legjobb magyar énekesnőnek. Folyamatosan kísérletezik, fejleszti önmagát, mindig új dolgokat próbál ki. Egyébként a Bin Jip Dinner with a demon című dala az egyik kedvencem és azt gondolom a videóklip az elmúlt évek egyik legjobb magyar klipje. Vicces, hogy évekkel ezelőtt az egyik koncertjükön valaki megkérdezte tőlem, hogy Veronika húga vagyok –e. Egyébként őstehetségnek tartom még Tompos Kátyát is, hihetetlenül kifejezően énekel. Muszáj még megemlítenem Barkóczi Noémit is. Amikor először jártam a koncertjén azt éreztem, hogy rajongó lettem. Pedig nagyon ritkán szokott egy előadónak a jelenléte és a személyisége is ennyire magával ragadni. Azért szeretem nagyon Noémit, mert természetes és önazonos, amit csinál. Ezért is voltam nagyon boldog, amikor vele készítettem interjút, mert a magánéletben is pontosan ugyanilyen ember. Itt akkor párhuzamként hozok egy külföldi példát is, az izlandi Sóley-t, aki szintén óriási kedvencem. Varázslatos atmoszférát teremt a színpadon. Szerencsére őt is hallottam már élőben, itt Budapesten.

P.D.: Akkor van hová nyúlni inspirációért.

B.I.: Igen-igen. Erről a témáról hosszan és lelkesen tudnék még mesélni, de nem akarom túl hosszúra nyújtani most a zenei elmélkedésemet. 🙂

P.D.: Már meséltél picit a gyerekkorodról. Mi a legfontosabb emléked abból az időszakból?

B.I.: Tulajdonképpen az egész az. Nagyon szerettem gyerek lenni. Az idővel kapcsolatban elég érett volt akkor is a felfogásom. Nem akartam siettetni, úgy gondoltam, hogy mindennek eljön majd az ideje és minden kornak megvan a szépsége. Pontosan ezt érzem most is. Nem szeretnék se fiatalabb, se idősebb lenni. Egyébként szerintem csodás vidéken felnőni. A szüleim válása körüli trauma sajnos nagyon meghatározó volt, nem volt könnyű, mert emiatt kívülállónak éreztem magam és kicsit persze az is voltam. De a legjobb barátnőmmel, Esztivel imádtam barbizni és álmodozni. Igazi csajos csajok voltunk együtt. A nővéremmel pedig nagyon sok időt töltöttünk a nagyszüleinknél. Nekem a Tisza part jelentette a végtelent. Az apával közös kenutúráinkat pedig a mai napig emlegetjük. És hát az egyik legfontosabb, hogy mindig voltak kutyáink. Én azóta is imádom a kutyákat, ők a barátságot testesítik meg számomra.

P.D.: Említetted, hogy vidéki lány vagy. Milyen volt Budapestre költözni?

B.I.: Gyerekként a vidék, fiatal felnőttként a főváros jelentette nekem a szabadságot. Mégpedig azért, mert azt éreztem, hogy itt kialakíthatom a saját életemet. Azokat a dolgokat választhatom, amit én szeretnék, kialakulhat a saját értékrendem, meghozhatom a saját döntéseimet. Gyerekként erősen befolyásol, hogy a szüleid, a családtagjaid mit tartanak helyesnek, követendőnek. Felnőttként szerintem az a dolgod, hogy, amit te is jónak tartasz a családi mintáidból, azt vidd tovább és találd meg mellé a saját irányodat. A mai napig ezt gondolom. Sok minden fontos, amit otthonról hoztam, de időközben megismertem mindazt, ami nekem értékes és amitől én vagyok én.

P.D.: Melyik interjú volt a legmeghatározóbb az elmúlt egy évben?

B.I.: Egytől-egyig büszke vagyok mindegyikre, és nem csak az interjúkra, hanem arra, hogy meg mertem mutatni azokat a fotókat, illusztrációkat is, amiket én készítettem. Legutóbb pedig a 100 szóban Budapest pályázatra írt szövegeimet osztottam meg az olvasóimmal. De a programajánlóimat is imádom és a visszajelzések alapján tényleg hasznosak és érdekesek. De, ha csak egy valamit kellene kiemelnem, akkor biztosan a Nagy Dániel Viktorral készült interjúm lenne az. Egy posztban nagyon nehéz a beszélgetés egészét, a hangulatot, mondanivalót átadni teljesen, de azért remélem így is eljutott az üzenet az olvasókhoz. A személyes gondolatok, a belső motivációk mindig is nagyon érdekeltek és a saját történetét Dani nagyon érzékletesen adta át nekem. A lelkesedése szerencsére rám is hatással volt és van.

P.D.: Mik a terveid a jövőben a bloggal?

B.I.: A profil, a témák már egész szépen kialakultak, viszont van még min dolgozni. Mindenképpen szeretnék még több saját projektet bemutatni. Emellett tervezem, hogy előbb-utóbb legyenek videós tartalmak is, amikkel még több témát tudnék érinteni és talán még több emberhez tudnám eljuttatni a mondanivalómat. A már ismert és kedvelt alkotói interjúk és programajánlók pedig gőzerővel folytatódnak.

P.D.: Hogy van minderre időd?

B.I.: Amikor valami nagyon motivál, akkor szorítasz rá időt, még akkor is, ha már leragad a szemed a fáradtságtól. Most is épp ez van. 🙂 Sokszor nehéz és nem mindig sikerül mindent a tervek szerint elkészítenem, de nem akarom, hogy ez frusztráljon. Pont azért csinálom ezt az egészet, mert szeretem és igyekszem ezt szem előtt tartani és nem kötelező feladatként megélni. Egyébként teljes munkaidőben dolgozom UX designerként egy cégnél, úgyhogy nem szoktam unatkozni. Ha mégis, akkor lemegyek a próbaterembe zenélni a srácokkal. 🙂

P.D.: Számodra mit jelent az alkotás?

B.I.: Teremtést. Megint csak hivatkoznék a beszélgetésemre Nagy Danival. Ezzel kapcsolatban én is azt érzem, hogy az a fontos, hogy olyan dolgokat csináljunk, amiben benne vagyunk mi magunk. Nem feltétlenül kell művészetre gondolni. Engem az is csodálattal tölt el, ha valaki energiát, lelkesedés, munkát fektet abba, hogy otthon legyen egy konyhakertje, ahol nevelgeti a zöldségeit, amiből aztán a családjának készít ételt. Ez is egyfajta alkotási folyamat. Nagyon fontos, hogy legyen az életedben olyan dolog, amit azért csinálsz, mert örömmel tölt el, és ha ezzel még mások napját is megszépíted, akkor minden a helyére kerül.

P.D.: Van olyan titkod, amit senki nem tud rólad?

B.I.: Biztosan sok ilyen van, de mivel titok, valószínűleg jó mélyen elrejtettem valahová. 🙂

P.D.: Végül, mit üzensz az olvasóidnak?

B.I.: Azt, hogy köszönöm, hogy velem vannak. Sok barátom követi a blog életét, de egyre több számomra ismeretlen olvasó talál rá a történeteimre és ez nagyon izgalmas. Szeretnék majd kicsit közvetlenebb formában is kommunikálni velük, hogy tudjam, mi az, amit szeretnek, és amiről szívesen hallanának. Addig is hálás vagyok, hogy kalandoznak velem ezen az úton.

♡

Fotók: Bereczki Ivett