Kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan születik meg egy egyedi kézműves ékszer, milyen világa lehet az alkotójának, milyen gondolatok szövik át az alkotást? Amikor először megláttam Németh Franciska varázslatos ékszereit a Je Suis Belle üzletében, tudtam, hogy vele kapcsolatban mindennek utána kell járnom. Az ő alkotói története következik.
Fotó: Dombóvári Judit
Bereczki Ivett: Vissza tudsz emlékezni, mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?
Németh Franciska: Mindig jelen volt az életemben a kreatív vonal. Jártam agyag szakkörre, rajzolni. Jó ízlésem volt, szép dolgokat csináltam, de nem volt egy konkrét irány, amiben kifejezetten jó lettem volna. Amikor eljött a pályaválasztás, felcsaptam a felvételikönyvet és megláttam a Képző (Magyar Képzőművészeti Egyetem – a szerk.) képgrafikus szakját. Az érettségi előtti évben elkezdtem járni rajzkörbe egy idős festőhöz Székesfehérváron (Franciska Székesfehérváron nőtt fel – a szerk.). Az utolsó évben jelentkeztem a Képző egy hónapos intenzív felkészítő kurzusára. Utána pedig Budapestre jártam rajzolni heti két-három alkalommal. Komolyan gondoltam, viszont egy dolog hiányzott. Nem szerzett akkora örömet a rajzolás folyamata, mint a kész rajz, a szép végeredmény. Kicsit szenvedtem vele, hogy ezt is, meg azt is le kell mérni, és láttam, hogy ez másoknak jobban megy.
B.I.: Végül hová adtad be a jelentkezésedet?
N.F.: Elmentem a Képzőre felvételizni, de a második fordulóban kiestem. Valamennyire a fejemben volt, hogy ez nehéz lesz és nagyon sokan jelentkeznek, ezért bejelöltem művészettörténet szakokat is, mert az is érdekelt. Megkaptam az értesítést, hogy a pontjaim alapján bekerültem a Pázmány művészettörténet szakjára. Úgy gondoltam, hogy elmegyek egy évre, aztán újra megpróbálom a rajzot. Elkezdtem és rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem a művészettörténetet, mint a rajzolást valaha.
B.I.: Hogyan kerültél kapcsolatba az ékszerkészítéssel?
N.F.: Nagyon hiányzott valami kézzelfogható alkotó tevékenység a művészettörténet mellé. Jelentkeztem a mesterképzésre is, fel is vettek, de szerettem volna megtanulni egy szakmát. Megjött az értesítés, hogy felvettek mesterképzésre, de közben rákerestem a Práter utca (Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakgimnáziuma – a szerk.) ötvös szakjára. A felvételi dróthajlítás, fűrészelés és reszelés volt. Úgy gondoltam, ezt én is meg tudom csinálni.
B.I.: Ez pontosan mit takart? A kézügyességedre voltak kíváncsiak a felvételin?
N.F.: Gyakorlatilag igen. A mesterképzés utolsó évében elmentem a Práterbe előkészítőre és kiderült, hogy ez igazából egy nehéz dolog. Van az A4-es papíron egy minta és tökéletesen olyanra kell fogókkal, szerszámokkal, kézzel hajlítani a drótot, mint ami ott van. Ez nagyon jól mérhető, ránézésre látszik, ha valami nem tökéletes és mi tized milliméterekre mértük. Évekig nehéz volt számomra, hogy hiába igyekeztem nem tudtam tökéleteset csinálni, viszont nagyon jókat terveztem és élveztem kivitelezni. A művészettörténet miatt rettenetesen nagy képanyag volt a fejemben és idősebb is voltam a többieknél. Ezt a tapasztalatot felhasználtam az egyedi tárgyakban.
B.I.: Az ötvös képzést még az egyetem mellett kezdted el?
N.F.: Igen, ezalatt jártam a mesterképzésre is. Ez az iskola nappali képzés volt, nyáron egy hónapos gyakorlattal. Emellett még dolgoztam is, egy kisebb filmes irodánál voltam asszisztens. Elképesztően nehéz volt, de nagyon örülök neki, hogy végigcsináltam a két év – fémműves ötvös – alapképzést, aztán az egy éves aranyművességet. Az aranyművesség egyébként nem azt jelenti, mint amire elsőre gondolnánk, hogy arannyal kell dolgozni. Az aranyműves a testen hordott dolgokat készíti el, gyűrűket, fülbevalókat, láncokat, ami akár készülhet ezüstből is.
B.I.: A képzés után már egyértelmű volt, hogy ékszerekkel szeretnél foglalkozni?
N.F.: Igen, ekkor már teljes szívvel beleálltam és elég határozottan eldöntöttem, hogy ebből ékszerek lesznek. Már csak azért is, mert picit idősebb voltam, mint a többiek. Az is egy lehetőség, hogy a képzés után elmész tanulni egy ötvös mellé és tökéletesen megtanulsz mindent. Az én életembe viszont ez már nem fért bele, mert későn kezdtem, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok egyedül.
B.I.: Ez hogyan nézett ki, mi volt az első lépés?
N.F.: Először kellett találnom egy műhelyt, ahol tudok dolgozni. Ezután egy kicsit minden varázslatosan történt.
B.I.: Hogyan kerültél a Je Suis Belle tervezőivel kapcsolatba?
N.F.: Egyszer csak kaptam egy e-mailt a Dalmától (Dévényi Dalma, a Je Suis Belle egyik tervezője – a szerk.), hogy nem ismernek még engem, de ötvösöket keresnek a hamarosan nyíló üzletükbe. Az egyik közös ismerősünktől hallották, hogy én is csinálok ékszereket, de nem találtak rólam semmit az interneten, akkor még nem volt Instagram oldalam sem. Barátoknak készítettem ékszereketés jegygyűrűket, és terveztem néhány saját dolgot is, például az Ékszerek Éjszakájára. Küldtem Dalmának fotókat és meglátogatott a műhelyben. Nagyon tetszett neki, amit csinálok. Aztán bemutatott Tibinek is (Kiss Tibi, a Je Suis Belle tervezője – a szerk.). Megbeszéltük, hogy mit szeretnének és döntöttem. Lesz egy saját márkám.
B.I.: Milyen érzés volt, hogy egy ennyire profi tervezőpárossal dolgozhatsz együtt?
N.F.: Eleinte nagyon-nagyon ijesztő volt, mert ők tizenöt éve építenek egy elismert márkát. Emiatt nagyon izgultam, de végül belevágtam. Aztán mindig meglátogattam őket, ahogy épült-szépült a bolt és gondolkoztam, hogy mi legyen a márkanevem. Hiába voltak ötleteim, azt éreztem, hogy azok a szavak nem én vagyok. Végülis abban egyeztünk meg, hogy nem kötelező, hogy legyen külön márkanevem, ha nem érzem a magaménak. Így maradt a saját nevem.
B.I.: Milyen instrukciókat kaptál Dalmáéktól a tervezéshez?
N.F.: Mindent rám bíztak. Kicsit nekik is nehéz volt, mert nem voltak előző kollekcióim, de amiket eddig csináltam, azok nagyon tetszettek nekik. Így a részükről ez egy bizalmi kérdés volt. Azt beszéltük meg, hogy évente legyen két kollekcióm, illetve egy-két különlegesebb darab, olyan, amilyet én szeretnék. Nem vagyok exkluzívan csak az ő márkájuk, eladhatok máshol is, de szeretnék, ha az a kis üzlet az otthonom lenne.
B.I.: Hogyan határoznád meg a stílusodat?
N.F.: Szeretem az egyedi nagy, köves, színes dolgokat, illetve a letisztult, 70-es évek nagy Vogue Italia klipszeket. De van néhány ezüst gyűrűm is a boltban,és klasszikus alakú fülbevalóim. Fogok köves nyakláncokat, medálokat is készíteni.
B.I.: Hogyan néz ki esetedben az alkotói folyamat? Említetted, hogy nagy képi anyag van a fejedben, ami inspirációként szolgál.
N.F.: Több, mint húsz év női magazin olvasás az egyik inspirációs forrásom. Nagynéném egy ideig Angliában élt és mindig hozta a 90-es évekbeli brit Vogue-okat. Egyébként mindig adott egy anyag és nagyjából tudom, hogy abból mit szeretnék – hogy fog kinézni, hány gramm lehet –. Általában fülbevalókat tervezek, mert ez az archoz legközelebbi dolog. Van egy óriási asztal a műhelyben és kirakom oda fehér papírra a köveimet. Szín és méret szerint elkezdek csoportokat alkotni. Órákig nézegetem és tologatom őket. Ez az egyik kedvenc részem a folyamatban. A másik, hogy szeretem a szabálytalan alakokat, ezért sok mindent kalapáccsal oldok meg. A kedvenc köveim különböző módon kristályosodnak. Ha rácsapsz kalapáccsal egy fluoritra, kicsi rombuszokra fog szétesni. Az optikai kalcitból, egyre kisebb kockák lesznek. Az ametiszt pedig nagyon kiszámíthatatlan.
B.I.: Az anyagbeszerzés hogyan történik?
N.F.: Imádok ásványvásárokra járni és vannak köves ismerőseim is. Legutóbb egy nagyon sötét zöld dioptázt használtam, ahhoz kellett egy ismerősöm segítsége. A kövek és a színek, amik megfognak tervezéskor. Nagyjából tudom, hogy mit szeretnék és azért kihez érdemes fordulni.
B.I.: Említetted, hogy korábban frusztrált, hogy nem tudtál „tökéleteset” alkotni. Szerintem a tökéletlenség a munkáidban, mint szépség fogalmazható meg.
N.F.: Ezeket a természetesebb formákat amúgy mindig kiegészíti egy egyszerű geometrikus alakzat, de én is azt szeretem benne, hogy tökéletlen. Rendesek voltak a tanáraim, mert sosem bántottak emiatt. Most már kevésbé stresszelek ezen. Nem egyforma a két része az ékszernek, mert két különböző kőből készül. A szépség és a különlegesség számít, nem pedig a tökéletesség.
B.I.: Illetve nem is muszáj egy fülbevalónak párban lennie, igaz?
N.F.: Igen, én nagyon szeretném, ha többen így hordanák. Szerintem ez a koncepció nagyon illik a Je Suis Belle-hez. Jó helye van ott az ékszereknek.
B.I.: Mesélnél egy kicsit az új kollekciódról?
N.F.: Ez kifejezetten az anyagból kiinduló kollekció. Ásványvásáron megláttam a lepidolit követ. Nagyon vékony lapokban kristályosodik. Utána is olvastam, régi konvektoroknálhasználtak hasonló anyagot, a muszkovit csillámot, mert nagyon jók a hőtűrő képességei. Tudtam, hogy létezik ez a kő és tanultunk is róla az iskolában, de nem láttam még korábban. Vettem magamnak és kísérleteztem vele. Gyönyörűen csillog és rendkívül könnyű. Annyira szép, lila. Kicsit Franciska lila színű. A vastagabb darabokat acélvonalzóval leválasztottam. Nagyjából kinéztem, hogy egy szelet egy milliméter legyen. Ezeket a szeleteket öltöztettem fel a kedvenc köveimmel. Piritet mindig használok, illetve ametisztet, azuritot és dioptázt. De csináltam két ékszerpárt is, ami hasonlít az előzőekhez.
B.I.: Az eddig munkáidból melyik a kedvenc darabod?
N.F.: Nagyon érdekes, mindig a három gyűrűmet szoktam mondani. Volt az Ékszerek Éjszakája verseny az iskola második évében és a nyáriszünetben dolgoztam rajta. Nagy szerepe volt ebben a projektben Marosi Lászlónak, a MOME-n végzett fémműves formatervező tanáromnak. Az ő segítségével terveztem és kiviteleztem a gyűrűket. Előtte még dolgoztam a filmes irodában és magyar feltalálókról készítettek dokumentumfilmet. Az egyik termék volt az alumíniumhab, amiből volt is az irodában és nekem nagyon tetszettek a tulajdonságai. Könnyű, szivacsos, gyönyörű fém. Ennek a habnak három különböző textúráját készítettem el. Egy nagyon felkovácsolt, tömörített verziót, egy könnyűt, légieset és egy kereket. Emellett lávakőt és nyers ként használtam, ami nem való ékszernek és pokol illata van. Az ezüstöt befeketíti, de gyönyörű halványsárga színe van. Egy korall darab volt a harmadik. Az volt az elméletem, hogy készítek egy ezüstgyűrűt és feldíszítem ezekkel a törékeny, nem ékszernek való anyagokkal. A három gyűrűt ahogy hordja majd az ember és neki ütődik dolgoknak vagy az eső eláztatja mindig lepattannak majd belőle kisebb darabok, változik és alakul az eredeti forma, és a legvégén egy minimalista ezüstgyűrűje marad. De az a helyzet, hogy nem akarnak eltörni ezek az anyagok, nagyon jól bírják. A korallos egyébként a Hegyi Dóri gyűrűje, akit két éves korom óta ismerek.
B.I.: Van valamilyen álom a fejedben a márkával kapcsolatban, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani?
N.F.: Szeretném, hogy évente legyen két erős kollekcióm és szeretnék a következő években arra koncentrálni, hogy legyen egy európai bázisom. De egyébként van egy üzlet, amit kinéztem Instagramon, Arizonában az Avenue Boutique Tucson nevű boltot. Annyira tetszik a stílusa és szeretném, ha ott lehetnének az ékszereim. Nagyon örülök annak is, hogy egyre több embert ismerek meg és szívesen fordulnak hozzám fotósok, stylistok is. Legutóbb pedig Szőke Abigéllal (az Akik maradtak című Oscar-díj esélyes film női főszereplője – a szerk.) találkoztam és neki adtam néhány ékszert. Illetve vásárlóim is küldenek képeket magukról, ahogy hordják az ékszereimet. Erről mindenképpen szeretnék kirakni egy albumot majd. Nagyon jó érzés örömet szerezni szép tárgyakkal.
Fotók: Dombóvári Judit
Csodáljátok meg ti is Franciska gyönyörű ékszereit a Je Suis Belle budapesti főhadiszállásán és kövessétek őt Instagramon. Nagyon szépen köszönöm neki beszélgetést!
