Interjú Bánkövy Kata illusztrátorral

Az első alkotói interjúban az egyik közeli barátomat szeretném nektek bemutatni.

Bánkövy Kata egy nagyon tehetséges fiatal grafikus-illusztrátor, aki egyedi stílusával, finom, meseszerű látványvilágával nyerte el a közönség és a szakma tetszését. Egyedi stíluselemeinek köszönhetően könnyen felismerhetőek az alkotásai.

Kata jelenleg art directorként dolgozik az egyik budapesti irodával is rendelkező nemzetközi reklámügynökségnél, de korábban megfordult a divatvilág berkeiben is. A szakmai életútjáról és az alkotás öröméről beszélgettünk.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

Bereczki Ivett: Eredetileg grafikus a szakmád mégis jelentős időt töltöttél el a divatszakmában. Hogyan jött az ötlet anno, hogy saját divatmárkát indíts?

Bánkövy Kata: Az ötlet az kb. 2006-ban jött, amikor még az Insituban („dizájn vegyesbolt” – a szerk.) dolgoztam eladóként, illetve grafikai munkákat csináltam falimatricákhoz és egyéb ajándéktárgyakhoz. Akkoriban az Insitu mellett volt a Poster (Poster Urban Outfit – a szerk.), ahol összebarátkoztam az ottani eladólánnyal, akinek varrónő az eredeti szakmája. Nagyon sokat beszélgettünk, hogy ha a mi saját üzletünk, márkánk lenne, mi mit hogyan csinálnánk. Szinte kézenfekvő volt, hogy csináljunk együtt saját márkát és akkor már nyissunk üzletet is. Nulla tapasztalattal és gondolkodással, egy hét alatt mindent összeszedtünk az induláshoz.

B.I.: Akkoriban még nagyon kevés designer üzlet volt Budapesten, így példa sem nagyon volt előttetek. Ha újrakezdhetnéd, akkor is így alakult volna?

B.K.: Szerintem igen, de az biztos, hogy most már mindent máshogy csinálnék. Hasznos volt, tudásban és látásmódban is. Amíg a grafikában 2D-ben látod a dolgokat, a divattervezésben először 2D-ben, majd 3D-ben is látod, amit terveztél, az arányokat és, hogy mi hogyan kapcsolódik össze. Az emberi kapcsolatokról is sokat tanultam és, hogy mi miért történik. Szóval tök jó látásmódot adott, azóta lettem nyitottabb a különféle stílusokra is.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

B.I.: Mindig egyértelmű volt számodra, hogy művészeti pályán indulsz el?

B.K.: Azt hiszem igen. Nekem apukám nagyon jól rajzol, a nagynéném fotózott, anyukám pedig igazi őshippi, minden művészetes cuccot imád. Tőle mindig ceruzát vagy festőkészletet kaptam karácsonyra, meg egyéb DIY dolgokat. A kedvencem, amikor olyan könyvet kaptam tőle, amiben lépésről-lépésre le volt írva, hogy hogyan készíts bábot. Szerintem kvázi ki volt kövezve az út számomra, ugyanis a szüleim nem szeretik a klasszikus „normális” szakmákat, mint pl. ügyvéd vagy orvos. Mindenképpen valamilyen kreatív dolgot szerettek volna nekem, amibe önmagamat is bele tudom tenni. Kiskoromban a kedvenc játékom az volt, hogy az Otto-ból kivágott ruhákat kreppapírból megcsináltam, felöltöztettem a barbikat és dekorációt is csináltam hozzájuk. Aztán megkértem aput, hogy fotózza be őket. Szerintem a rajzolás is tőle jött, ő nagyon jól rajzol. Például ő könnyen lerajzol egy lovat, ami nekem a mai napig nem megy (nevet – a szerk.).

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

B.I.: A rajztanulás, mint folyamat hogyan nézett ki Nálad?

B.K.: Még a gimiben érettségi előtt két évvel konkretizálódott bennem, hogy ezt akarom csinálni. Emlékszem, elkéstem és egy tanár elkérte tőlem  az ellenőrzőmet, de nem volt nálam. Azt mondta, hogy el lehet innen menni. Azután mondtam a szüleimnek, hogy nem akarok hétkor felkelni és soha nem akarom hasznosítani az algebra tudást, hanem rajzolni szeretnék. Pedig előtte nem voltam nagy rajzos. Elmentem esti suliba és közben szabad iskolába jártam a Budai Rajziskolába. Tanulmány rajzokat készítettünk, nagyon komoly rajztanárok keze alatt. Nekem kezdőként nagyon nehéz volt. Először elkeseredtem, hogy nem megy, de végül lassan belejöttem és közben le is lérettségiztem. Aztán ugyanoda felvételiztem grafika szakra és már ötösökkel jártam haza. De ott is volt egy fordulópont, mert a realisztikus ábrázolás nekem sohasem ment. Emlékszem ezen egyszer ki is borultam és ezt látta is az egyik tanárom. Szomorúan meséltem, hogy nem tudok kezet rajzolni. Erre azt javasolta, hogy menjek át a festőkhöz, mert ők benyomások alapján festenek. Beültem hozzájuk és éreztem, hogy ez az én helyem. Ott teljesen felszabadultam. Vizuális naplókat készítettem, például nagyon sokszor lerajzoltam, hogy mi történt velem aznap. Az egy nagyon jó időszak volt, nagyon szerettem.

B.I.: Jelenleg egy reklámügynökségnél dolgozol art directorként. Pontosan mit csinál egy art director?

B.K.: Ha magyarul szeretnénk mondani, akkor én kreatív tervező vagyok. Ami azt jelenti, hogy nem csak egy óriásplakátot vagy éppen egy leafletet tervezek meg, hanem komplett marketing kampányt is. Az art directornak egy átfogóan gondolkozó tervezőnek kell lennie, aki végül formába is önti az elképzeléseit.

B.I.: Hogyan kezdesz el egy alkotói folyamatot? Rögtön vázlatozni kezdesz, vagy inkább elmélyülsz a témában, inspirálódsz, és aztán haladsz lépésről-lépésre?

B.K.: Helyzetfüggő. Általában azonnal kell a megoldás és rögtön kell mondanom három ötletet (nevet – a szerk.). De akkor vegyük a kreatív nagy projekteket. Beérkezik a brief, amit átadnak az accountok, megmondják, hogy milyen csatornákban kell gondolkoznunk, aztán összeülünk a szövegírókkal. Elkezdődik a gyűjtés, megnézzük a versenytársakat, volt –e már hasonló, ha igen, ők hogy kommunikálnak. Kitaláljuk az ötletet és a stílusát, aztán kidolgozzuk.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

B.I.: Beszéljünk egy kicsit a másik projektedről! Nagyon sok egyéni illusztrációs megrendelésed van. Mesélnél erről az irányról?

B.K.: Az illusztráció mindig szerelemmunka, mert a hétköznapi munkába a saját stílusomat nem mindig tudom beletenni. Nagyon ritka az olyan megbízás, ahol elő tudom venni. A jó art director attól jó, hogy az összes stílusban tud működni és a saját stílusát félre tudja tenni. Ez egyébként nagyon nehéz. De ha van benned több száz ötlet, akkor azt valahol meg akarod valósítani. Ezek a nyugis projektjeim. Ilyenkor bezárkózom, bekuckózom, zenét hallgatok és alkotok.

B.I.: Egyékbént honnan jönnek a témák? Miből inspirálódsz?

B.K.: Témák mindig vannak, általában légüres térben lebegnek valahol és aztán elkapom őket. Van olyan téma, amit még mindig nem csináltam meg, de nagyon szeretném egyszer. A titkok kertje az egyik ilyen. Ehhez jó lenne egy mesekönyvíró, mert nem a klasszikus történetre gondolok, hanem egy teljesen saját értelmezésre. Abban például mérgesgombák vannak, akik valójában mérges lányok. A témák általában úgy jönnek, hogy valami inspirál. Például a New York témájú kiállításom Istunak (Istu Kata barátja – a szerk.) köszönhető, ugyanis New York mániás. Egyébként én nagyon európai vagyok. Engem főleg London, Berlin, Skócia, a vidéki Anglia inspirál. Amerikába egyáltalán nem vágyom, ezért picit nehéz volt, mert nem teljesen az én témám volt. De amikor a Projekt Showroomnak csináltam illusztrációkat az maximálisan az enyém volt. Az „Állatkák és barátaik” sztoriban lubickoltam, mert azt én találtam ki és érzelmi kötődés alakult ki. Igazából bármi tud inspirálni. Nemcsak helyszínek, hanem illatok, ízek, meg gyakorlatilag bármi. Ha átmész egy kreatív látásmódba – ami egyébként szerintem tanulható – , akkor máshogy szívod magadba a körülötted lévő impulzusokat.

 

 

Fotó: Facebook – Kata Bánkövy Illustration

 

B.I.: Van kedvenc meséd? Annyira a mesevilág a Te közeged.

B.K.: Ó, rengeteg van. Az abszolút kedvenc az Alíz csodaországban. Az egy álom számomra. A klasszikus könyv és a mesefilm is a kedvencem. Imádom. Az egyik fodrász barátom (Sárganyúl Hajpresszó Debrecen – a szerk.) megkeresett, hogy dekoráljam ki az üzletét, akkor a saját Alízomat vihettem. Alíz különböző aspektusait rajzoltam le, mint kislányt, mint nőt, mint anyukát és mint idős nénit. Ami még mese és rám jellemző az Beatrix Potter világa. Egyébként nem véletlenül van rám tetoválva Mr. Nutkin és Alíz. Egészen picikorom óta imádom. A hasonló stílusú mesék tetszenek egyébként is. Viszont sztoriban a kedvenc mesém egy nagyon bugyuta mese, amit nagymamám talált ki. Egy kisvasútról szól, aki elmegy kirándulni, letér az útról és aztán nap végén hazamegy. De ezt még azért nem rajzoltam meg, mert vasutat nem tudok rajzolni. (nevet – a szerk.). Sztoriban még nagyon szeretem a népmeséket, minden nép meséjét, legfőkébb a magyart, de például nagyon szeretem az északi népek meséit, mert sokkal misztikusabbak, a sarkifény, a jegesmedvék miatt.

 

Fotó: Facebook – Kata Bánkövy Illustration

 

B.I.: Ha már illusztráció, van olyan illusztrátor, akinek rendszeresen követed a munkásságát és nagy hatással van rád?

B.K.: Igen, több is, de ami nagyon érdekes, hogy teljesen más stílusban alkotnak. Az egyik nagyon meglepő, mégpedig Jamie Hewlett képregényrajzoló. Ő a Tank Girl képregények rajzolója, ami eléggé erőszakos. Egyébként nagyon sok stílus van, ami tetszik, de még kiemelni is nehéz. Sokszor már nem is tudom az adott művész nevét, de rengeteg jó van.

B.I.: Mit javasolnál azoknak, akik a grafikusi pálya felé kacsintgatnak?

B.K.: Szerintem abszolút tanulható ez a szakma. Tehát nem úgy van, hogy ceruzával születik az ember. Rajzolni és a látásmódot meg lehet tanulni. Amit viszont nem, azok az eredeti ötletek. Azt úgy lehet fejleszteni, ha nagyon sok jó példát megnézel. Én sokáig csináltam azt, hogy növény rajzokat másoltam és egy idő után rájöttem, hogy hogy kényelmes azt a levelet megrajzolni. Tehát szerintem abszolút tanulható.

 

Fotó: Facebook – Kata Bánkövy Illustration

 

B.I.: Gondolkoztál azon, hogy mi lennél, ha nem grafikus?

B.K.: Állatorvos.

B.I.: Komolyan? Én azt hittem, rockzenész. 🙂

B.K.: Egyébként igen, a dob csábító, de valahogy mindig van egy racionális oldalam, ami azt mondja, hogy azért az bizonytalan lenne. A zenébe nem mernék belenyúlni. Mert bár a zene tanulható, egy hangszeren meg tudsz tanulni játszani, de az egyedi hangzást szerintem még nehezebb megtalálni, mint grafikában. Egyébként engem lenyűgöznek a zenészek és akik zenével foglalkoznak.

B.I.: Nem könnyű hangszert választottál.

B.K.: Hát igen, de az, hogy függetlenítsem az összes testrészemet, nagy koncentrációt igényel és ezt be tudom építeni a mindennapjaimba is. Ez egy nagyon nagy plusz. Egyébként a film is nagyon vonz, de nem a hollywoodi vonal, hanem image filmek, a VJ-zés, például egy bemutatóhoz egy kisfilm elkészítése. A fotózás is nagyon érdekel, csak az a gondom vele, hogy nem találok témát. Nem tudnék fotós szemmel gondolkodni, nekem az sokkal misztikusabb és bonyolultabb dolognak tűnik. De igen, állatorvos. Kiskoromban elképzeltem, hogy lesz egy rendelőm, amit Fekete báránynak hívnak majd. Egyébként tök jó arculatot lehetne csinálni hozzá. Az lett volna a poén, hogy az nem egy rendelő lenne, hanem egy lakás, ahol nyugiznánk az állatok. Vagy egyébként egy farmon is szívesen dolgoznék.

B.I.: Szerintem ez szép végszó. 🙂 Köszönöm szépen!

Fotó: Facebook – Kata Bánkövy Illustration

You may also like