Egy mesében ébredtem – Esküvői fotózás Gusa Georginával

Néhány hónappal ezelőtt megkeresett Gusa Georgina fotós egy esküvői fotózás kapcsán. Ginát több, mint tíz éve ismerem, de nagyon rég nem találkoztunk és csak „távolról” figyeltem a munkáit. Nagyon jól esett, hogy engem invitált meg modellnek, vagyis menyasszonynak ehhez az őszi hangulatú fotózáshoz. 🙂

 

 

Az elképzeléseinek megvalósításához profi szakembereket kért fel, amit több hetes tervezés előzött meg.

 

 

 

 

A fotózás Gyömrőn a Teleki Kastély udvarában volt, a lányok csodás dekorációval, virágokkal, tortákkal készültek, Miki pedig a fénydekorációval fokozta a hatást. A koncepció minden eleme harmonizált mindennel. Én csak ámultam.

 

 

 

 

 

 

Külön érdekesség, hogy az esküvői ruhák Bálint Sára tervező kreációi. Nyolc éve egy magyar divatcégnél dolgoztam és Sárit még onnan ismerem. Már akkor is imádtam a munkáit és arról álmodoztam, hogy ha egyszer lesz esküvőm szívesen viselném az egyik csodás ruháját. A fotózásnak köszönhetően, két különleges szettet is összeállítottunk.

 

 

 

 

A varázslatos sminket és a romantikus, bohókás kontyot köszönöm Babettnek és Lillának, abszolút tudtam azonosulni a végeredménnyel. Ginának pedig köszönöm, hogy nem retusálta ki a két kis anyajegyet az arcomról. Imádom őket. 🙂

 

 

Nagyon jól éreztem magam, hihetetlenül gyorsan eltelt ez a nap. Habár ez a képeken nem látszik, de aznap hűvös volt és fújt a szél. A lányok nagyon kedvesek voltak, a fotózás alatt hozták nekem a meleg teát és pokrócot. Talán ennek köszönhető, hogy végül nem fáztam meg. Ezúton is köszönöm nekik a gondoskodást! 🙂

 

 

 

A helyszín tökéletes választás volt, de nem csak a hangulat miatt volt számomra különleges.

A Teleki Kastély jelenleg iskolaként üzemel, ahol tanulásban akadályozott gyerekek oktatása is zajlik, bentlakásos formában. A kislányok egész nap izgatottan bámészkodtak, kíváncsiak voltak, hogy mire készülünk az udvaron. Amikor megláttak a ruhában elállt a lélegzetük, csak tapsolni és mosolyogni tudtak. A legmeghatóbb az volt, amikor végeztünk és indultunk haza. A lányok sorban ültek a folyosón és rajzokkal készültek nekem, vagyis a menyasszonynak. Itthon végignéztem az összes kis alkotást és mondanom sem kell, hogy megkönnyeztem. Az egyik kislány egy karkötőt is fűzött nekem különféle kis műanyag figurából, gyöngyökből. Azt hiszem ezt az érzést sosem fogom elfelejteni. Sok boldogságot kívántak nekem.

 

 

Végül a szuper profi csapat, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre:

 

Fotó: Georgina Gusa Photography

Ruha: Balint Sara Bridalwear

Dekor, virágok: Love DIY Wedding Decor

Fénydekoráció: Alltechnics.hu

Táblák, meghívók, grafika: Blue Bird design – kreatív tervezés

Torták, sütemények: Nóri Desszert

Smink: Babett Ács, Mandala szépségműhely

Haj: Lilla Litauszki-Kiss bridalhairbylilla

Réz kiegészítők, asztal, székek: Dress The Day – wedding hire

Geometriai formák: Bucek Fabrication

 

 

 

 

100 szavaim

A legutóbbi posztomban az 100 szóban Budapest pályázatról meséltem nektek. Idén én is beküldtem néhány rövid írásomat, amit most szeretnék veletek is megosztani. Illusztrációként néhány fotómat használtam, amelyeket különböző helyszíneken és időpontokban készítettem Budapesten.

 

 

Mit érdemel az, aki kezében…

“A város másik végére kellett elautókáznunk az elviselhetetlen hőségben. Az üzletben csak készpénzzel lehetett fizetni, ezért duzzogva átsétáltam az automatához.

Hazaérve elégedetten nyugtáztam, hogy megvan a kemény irodai munkám eredménye. Egy vadonatúj laptop. Gőgös önigazolásom közepette alig vettem észre a szemetesünk mellett bámészkodó bácsit. Hirtelen kínzó szégyent éreztem. A zsebemből elővettem egy ezer forintos étkezési utalványt. Felé nyújtottam. Értetlenül állt előttem, nem értette miért adom neki.

Felérve a lakásba az erkélyünkről néztem őt. Csak néhány lépést ment tovább és megpihent. A cetlit szorongatta.

Néhány héttel később a sarki üzlet elé mentő érkezett. Azóta nem láttam őt, a laptopom pedig megöregedett.”

 

 

Elkapott mondatok

“Az a hülye, aki enged a társadalom nyomásának.

Ne császkálj egyedül, mert megver.

Szidták a rendszert, de én elképedtem.

Várj egy picikét, mindjárt leszállok.

A következő megálló: Déli pályaudvar.”

 

 

 

Támasz

“Már megint itt vagyok nálad. Azt hiszem magányos vagyok. Megnyugtatsz, a hallgatásodban benne van az a bölcsesség és mérhetetlen türelem, amire szükségem van. Kicsit talán önző is vagyok, hogy csak magammal foglalkozom. Kérdezek tőled, de a kérdéseim nem rólad szólnak. Iránymutatásokat várok, amivel megkönnyíthetem az életemet. Persze nem válaszolsz. Lehet, hogy tudod a választ, de azt akarod, hogy egyedül jöjjek rá. Biztos bennem van. Valahol a kérdések mellett. Mindesetre jó tudni, hogy te itt leszel. Mindig. Az erős gyökered, a fürge hangyáid, a hűtlen madaraid és az árnyék, amivel átölelsz. Jövök még.”

 

 

Minden

“Minden rólad árulkodik. A szigeten az öreg fa. Egyedül már nem találom. A megrepedt borospohár. Nálad maradt. A vendéglő. Már eladták. A zenebolt, amit nélkülem látogatsz. Zenéltünk a hídon, sétáltunk a Bartókon. Fonódtunk Budán, kutyát sétáltattunk a Normafán. Mindenhol te. És én. Voltunk. Most itt ülök a szobámban és a régi téged nézlek. Egy félig idegent. Azt, aki voltál. Már nem tudom ki vagy. Bárcsak. Még. Ismernélek.”

 

 

 

A fenti szövegeket a 2018-as 100 szóban Budapest pályázatra írtam, a fotókat pedig Budapest utcáin készítettem 2017-ben és 2018-ban.

Bereczki Ivett

A 100 szóban Budapest megnyitóján jártam

A 100 szóban Budapest történetíró pályázat – nevéből adódóan – olyan írni kedvelőket szólít meg, akik maximum száz szóban szeretnének elmesélni egy történetet, ami valamilyen módon kapcsolódik a fővároshoz. Az eredeti pályázat Chiléből indult 2001-ben, itthon pedig ez az ötödik év, amikor írásra buzdítanak a szervezők. Idén október 5-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban volt a hivatalos megnyitó, ahol én is ott voltam.

 

 

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 12+1 alkotás szerzőit díjazták. Ahogy korábban, most is mindegyik íráshoz készült egy-egy illusztráció is. Emellett az idei száz legjobb alkotás bekerült egy POKET zsebkönyvbe, amiből egy-egy példányt haza is hozhattunk.

Az estén az eredeti chilei ötlet egyik megálmodója is részt vett. Carmen a megnyitó után mesélt arról, hogy hogyan született meg ez a koncepció, aminek azóta is töretlen a sikere, és már nem csak írói, hanem illusztrátori pályázat is Chilében.

 

 

A győztes pályamunkák közül néhányat megzenésítettek, így hallhattuk OHNODY, azaz Hegyi Dóri gyönyörű előadását, egy szál zongorával kísérve.

A kiállítást 2018. október 21-ig ti is megnézhetitek, a száz legjobb alkotásból készült könyvet pedig beszerezhetitek bármelyik POKET automatából.

 

 

Most már elárulhatom, hogy én is pályáztam néhány írásommal, amik sajnos nem kerültek be a zsebkönyvbe, viszont, ha szeretnétek a blogon bemutatom majd őket. 🙂

Addig pedig olvassátok el az egyik legmeghatóbb írást, Kránicz Dorottyától, amit Hegyi Dóri el is énekelt a megnyitón.

 

 

Kránicz Dorottya: Nincsenek itt oroszok

“Papa nagyanyám szobájában feküdt, a barnás ágyon még feltűnőbb volt áttetsző fehérsége. Az agyrák sietve átrágta magát a közelmúltján, és csak a szocializmus emlékénél torpant meg, megint hallotta elhúzni a szovjet gépeket. „Gyurci, már nincsenek itt oroszok” – csattant fel mama, mintha az igazsággal visszatarthatná nagyapámat az értelemtől a halálig vezető úton. Ahogy kilépett, nagyapám sovány karjának mutatóujját halántékához kopogtatta és odasúgta: „Nagyanyád nem százas”. És én is inkább neki akartam hinni, mert még az orosz gépek gondolata sem volta annyira ijesztő, mint a valóság, amiben papa hamarosan meghal. Ránéztem az asztalra. Honnan fogunk cukrot szerezni, ha a bödön kiürült?”

 

 

Fotók: Bereczki Ivett

Hadik Brunch – A Pál utcai fiúk

A szezonban a legelső Hadik Brunch a nagysikerű A Pál utcai fiúk előadás és a Grund élmény köré épült. Minden eddiginél többen jelentkeztek az eseményre, amit a nagy érdeklődés miatt végül a Szatyor Bárban tartottak meg. Szerencsém volt, hogy én is ott lehettem, ezért hoztam is nektek egy élménybeszámolót arról a szombat délelőttről.

 

 

A Brunchon Grecsó Krisztián, a darab írója és Vecsei Hasi Miklós, Nemecsek megformálója az előadásról és az ahhoz fűződő viszonyukról meséltek Ott Annának. A beszélgetés elején a művészek a saját személyes “Grund élményüket” osztották meg velünk. Krisztiánnak mindig mást jelent, de mégis valami olyat, amiben a végletekig lehet hinni, valami ami akár az életünkkel egyenlő. Gyönyörű metaforának találja azt, hogy egy kamaszfiú az életét áldozza egy ügyért, úgy véli a történet ezért fontos még száz év távlatában is.

Hasi az “egyek vagyunk” élményt emelte ki a Grund kapcsán. Előző nap a Várkert Bazárban verseket szavalt és ott volt Beck Zoli, zenész, a 30Y frontembere is. “Amikor nekem nagyon megvolt a Grund, akkor Beck Zoli volt a hangja.” Reméli, hogy ez az élmény ösztönösen ott van a magyar emberekben, hogy minden rossz felett van valami összekacsintás. Szerinte a Grundot a játék köti össze és minden rosszon a játék segít át minket.

 

 

Arról is meséltek, hogy milyen élmény volt, amikor először olvasták A Pál utcai fiúkat. Krisztián akkoriban azzal az alapvetéssel vette a kezébe a művet, hogy “a főhős nem halhat meg”. Ezért a szöveg gyerekként nagyon feldúlta. “Molnár rászedett, ez csalás, ez nem ér”. Emlékei szerint hisztérikusan reagált a regényre és akkori barátjától, Bárány Gábortól kérdezte feldúltan, hogy “Ugye nem öli meg?”. Ilyen érzelmi kirohanást azóta sem élt át más szöveggel kapcsolatban.

Hasi nem emlékszik pontosan az első alkalomra, amikor olvasta a regény, de úgy érzi a teljes kamaszkora Grund élmény volt. Kedves egybeesés, hogy az ő gyerekkori barátját Bárány Karcsinak hívják. Ehhez kapcsolódva Hasi el is mesélte egy iskolai élményét. “Anyukám azt mondta: Hasi, én még mindig arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor melletted ült a Bárány Karcsi, akkor egy jegyet javított az átlagán”.

 

 

A beszélgetés második felében elmesélték, hogy hogyan kezdtek el dolgozni a darabon. Krisztián az elején úgy vélte a regény “nem alkalmas színpadra”, mivel minden mondatnak jelentése, szerepe van, nehéz bármit is kihagyni belőle. Aztán elkezdték a szereplőket mélyrehatóan megismerni, hogy kinek mi a személyes története, honnan jött, így elkezdett összeállni a darab.

Hasi úgy érezte, az elején Dés László kevéssé bízott abban, hogy sikerül Nemecseket megformálnia. “Nem vagyok nagyon Nemecsek alkat, de próbáról-próbára született meg bennem Marton tanár úr (Marton László, rendező – a szerk. ) segítségével”. Hasi elmesélte, hogyan dolgoztak együtt szorosan a rendezővel, illetve Wunderlich Józseffel (színész, Boka megformálója – a szerk. ) az utolsó jeleneten. Nagyon megható volt látni, milyen mély érzések kapcsolják őt ezekhez a pillanatokhoz. A beszélgetés során Hasi többször is elérzékenyült, leginkább amikor Marton Lászlót idézte. “Nem azért hal meg a Nemecsek, mert beteg. Hanem azért, mert leírták a nevét csupa kisbetűvel a barátai, akikért ő amúgy meghalna, ha arról van szó.”

 

 

Arról is beszélgettek, hogy amikor hozzányúlnak egy szöveghez, mennyire formálják át az eredeti alkotást. Hasi a Sztalker Csoportban ír át szövegeket, de csakis azután, hogy elmélyült a témában, mindent elolvasott, ami kapcsolódik a szerzőhöz, a szöveghez. Érdekes, hogy amikor vígjátékot ír át, azzal szokott kísérletezni, hogy 4-5 percenként “megkutyulja” a magyar nyelvet. Egy-egy ragot helytelenül ír, egy kijelentő mondat végére kérdőszót tesz és hasonló apró “hibákat” rejt el a szövegben.

Nemrég mutatták be Krisztián regényének, a Megyek utánad színpadi változatát Szegeden. Először úgy érezte, hogy nagyon mást lát, mint a saját szövege, a saját szereplői. De végül nyugtázta, hogy “ez nem az én regényem, hanem egy olvasat, valakinek ezt jelenti a regény”.

A beszélgetés végén Anna a POKET-ről is kérdezte a két alkotót, ami közös projektjük és Hasi ötletéből vagyis inkább álmából született. Végül beavattak minket a megismerkedésük pillanatába és a barátságuk kezdetébe is. “Ha az nem is volt biztos, hogy POKET-et csinálunk együtt, az biztos volt, hogy barátok leszünk.”

A teljes beszélgetést élőben is közvetítették. A Hadik oldalán ti is megnézhetitek a felvételt. Én kifejezetten boldog voltam, hogy nagyon sok személyes történetbe avattak be az alkotók.

Ha szemfülesek vagytok, a videón engem is kiszúrhattok. 🙂

 

Hadik Brunch Grecsó Krisztiánnal és Vecsei H. Miklóssal

Posted by Hadik on Saturday, September 29, 2018

 

Fotók: Bereczki Ivett

Ez éppen most valahol megtörténik – Leszámolás velem monodráma, ahogy én láttam

Néhány héttel ezelőtt volt egy nagyon erős színházi élményem, amit mindenképpen meg akartam osztani veletek is.

Nagyon sokat olvastam korábban a Leszámolás velem című monodrámáról és Nagy Dániel Viktor is mesélt róla, amikor nyáron találkoztunk. A beszélgetésünk után tudtam, hogy az őszi előadást nem hagyhatom ki.

 

Illusztráció: Bereczki Ivett

 

A Leszámolás Eddyvel, Édouard Louis önéletrajzi ihletésű regénye, melyben a gyerekkori megpróbáltatásait olvashatjuk kendőzetlenül. A regény húsbavágó, megrendítő és félelmetes. Félelmetes az az emberi kegyetlenség, amivel ennek a fiúnak nap, mint nap szembe kell néznie és még félelmetesebb az, hogy mindez egy “hétköznapi” történet.

Eddy egy pici észak-franciaországi településen született egy mélyszegénységben élő családba. A család és a tágabb értelemben vett közösség tele van korlátokkal és bármiféle empátiát mellőzve ítélik el mindazt, ami más, mint a megszokott. Számukra az alkohol, a televízió, a közösség tagjainak magánéletében való turkálás szolgálja a kikapcsolódást. A leegyszerűsített női és férfi szerepek határozzák meg a falu lakóit, melyekbe Eddy sehogy sem fér bele. Fejezetről-fejezetre ismerjük meg ezt a fekete-fehér világot, s közben Eddyvel együtt szorongunk és bízunk abban, hogy előbb-utóbb ki tud jutni ebből a mélységes lelki nyomorból.

Azért is különleges történet ez, mert nem önmagában azt látjuk, hogy hogyan ébred rá egy fiatal fiú, arra hogy meleg, hanem hogyan próbál belesimulni abba a környezetbe, ahol ennyire embertelenül bánnak vele. De valójában ő tényleg más, mint a többiek és nem a nemi identitása miatt.

Ennek a regénynek a magyar színpadi változata a Leszámolás velem című monodráma, mely Rába Roland rendezésében, Nagy Dániel Viktor szereplésével született színpadra. Ezt az alkotást néztem meg én is a Jurányi Házban néhány héttel ezelőtt.

A Leszámolás velem története nagyon erős (a legfontosabb jelenetek és szereplők pontosan követik a regényt), de engem nem ez rendített meg legjobban, hanem az a jelenlét, ahogyan Nagy Dániel Viktor létezett a színpadon. Hihetetlen az az erő, ami ebben a fiatal színészben van.

A szó, ami sokadjára eszembe jut vele kapcsolatban az a szabadság. Mert ennyire megnyílni, ennyire beengedni a nézőket egy történetbe csak az tudja, aki annyira szabad, hogy képes lemezteleníteni a lelkét a színpadon. Színészként óriási feladat ez a darab, hiszen nemcsak a főhős, hanem sok más mellékszereplő bőrébe kell bújni, akik lelki alkatban mérhetetlenül messze vannak a főhőstől. Ezek a hirtelen váltások óriási empátiát és jelenlétet igényelnek.

Az előadás alatt együtt lélegeztünk Danival ebben a bő egy órában, egyszerűen megszűnt a világ körülöttünk. Vége lett a darabnak és perceken át átszellemülten tapsoltunk. Képtelenek voltunk felállni, képtelenek voltunk elindulni haza. Azt éreztem, hogy órákon át tudnám nézni, ahogy Dani pakolja a díszleteket. Nehéz megmagyarázni miért, de valószínűleg ezt a hatást váltja ki az a színész, aki megérkezett. Abban az egyben biztos vagyok, hogy sokat fogunk még hallani róla.

A teremből kilépve még sokáig az előadás járt a fejemben és az a mondat, amit az egyik néző mondott a barátainak. „ Én azon gondolkoztam, hogy ez éppen most valahol megtörténik.”

 

 

Ha tehetitek, nézzétek meg Ti is ezt a nagyon fontos előadást. Októberben és november is van egy-egy időpont. Részleteket a Jurányi Ház weboldalán találtok.

Nagy Dániel Viktorral készített korábbi interjúmat pedig elolvashatjátok a blogon.