Hello Boborik – interjú Bokori Bogi illusztrátorral

Egy ideje már szemezgettem egy illusztrátorral az Instagramon, de sokáig nem tudtam, ki is áll a profil mögött. Egy kis utánajárás után kiderült, hogy a Boborik márka tervezője egy fiatal magyar lány, Bokori Bogi. Bogi anno festészetet tanult, majd kisebb útkeresés után rátalált a saját stílusára és formavilágára. Eleinte az asztalfióknak készítette rajzait, majd bátorságát összegyűjtve megmutatta a közönségnek is munkáit. Azóta már a saját márkáját menedzseli.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

Bereczki Ivett: Hogyan jött az illusztráció az életedbe?

Bokori Bogi: Festészetet tanultam Pécsen (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – a szerk.), de a rajz és a festés már egész gyerekkoromtól végigkísért. Gimi mellett jártam egy festőnőhöz, Varga Zsófiához. A Városligetben van egy nyitott műterem, amit ő visz, tőle tanultam festeni és beszippantott ez az egész. Kicsit terápiás jellege is volt, átsegítette a kamaszéveimet.

B.I.: Milyen volt számodra ez az időszak?

B.B.: Nagyon különleges élmény volt először az olajjal találkozni. Nekem a családom egyáltalán nem művész beállítottságú, nincs annak hagyománya, hogy valaki művészeti pályára lép. De támogattak, azt mondták, hogy csináljam, amit szeretnék. Jelentkeztem a Képzőre (Magyar Képzőművészeti Egyetem – a szerk.) is és Pécsre. Ezen a két egyetemen van festőszak. Egyébként gimiben közgazdaságtant tanultam, de alternatív gimi volt és támogatták, ha volt valamilyen hobbid. Ott jártam videós, filmes, meg fotós dolgokra is. Mellette heti kétszer-háromszor jártam Zsófiához.

 

 

B.I.: Milyen témákat festettél akkoriban?

B.B.: Nagyon kreatív volt az egész. Az elején segített végigvenni az alapokat, mint a kockológia vagy drapéria, de pár alkalom után azt mondta, hogy fessek, amit szeretnék. Eleinte nagyon akadémikus dolgokat festettem, aztán az absztrakt felé fordultam és az egyetem alatt is főleg ilyeneket festettem.

B.I.: Végül az egyetem miatt Pécsre költöztél?

B.B.: Igen, mert eredetileg budapesti vagyok. Korábban nem terveztem, hogy leköltöznék valamelyik vidéki egyetemvárosba, de ezt hozta a sors. Aztán végülis kalandos volt, hogy egy kicsit elszakadtam otthonról. Öt év volt, de a harmadik év után visszaköltöztem és az egyetem után el kellett kezdenem dolgozni is. Több nagyon furcsa munkám is volt, különféle multiknál. Mellé próbáltam beszorítani a kreatív dolgokat, de egyre nehezebb volt.

B.I.: Akkor már tudtad, hogy milyen formában szeretnéd ezt a művészi vonalat megtartani az életedben?

B.B.: Nem voltam benne biztos. Azt tudtam, hogy valószínűleg kiállító művész nem leszek. Lehet, hogy ahhoz nagyobb elhivatottság kellett volna. Viszont nagyon hiányzott és gondolkoztam, hogy hogyan tudnám visszacsempészni az életembe. Először csak rajzolgattam, olyan volt, mint valamilyen vizuális kreatív napló. Rávettem magam, hogy minden nap legalább valami pici dolgot alkossak. Festettem, rajzoltam, de a méret leredukálódott. Egyre kisebb dolgokat rajzoltam és a végén már csak a grafika maradt meg. A legvégén pedig már csak a vonalak. (nevet – a szerk.).

B.I.: És akkor már digitálisan rajzoltál vagy kézzel?

B.B.: Először kézzel füzetbe, jegyzetlapra, szalvétára, bármire, ami a kezem ügyébe került. Aztán egy idő után már digitálisan. Először nagy kihívás volt. Nem mondom, hogy teljesen más hozzáállást kíván, de azért nem teljesen ugyanazok a módszerek. Meg akartam tartani az alkotást, de valahogy optimalizálni kellett az életemhez.

 

B.I.: Mikor érezted azt, hogy szeretnéd már másoknak is megmutatni?

B.B.: Ilyen téren önbizalom hiányos vagyok és általában az asztalfióknak alkottam. Aztán egyszer csak megmakacsoltam magam, hogy lesz, ami lesz, megmutatom. A Boborik nevet is azért találtam ki és nem a saját nevemet használtam. Ez egy picit pszeudo lény, aki kicsit én vagyok, kicsit nem. Szerintem nagyon intim dolog megmutatni valamit magadból.

B.I.: Mostanra már könnyen beazonosítható a stílus, amit képviselsz. Te hogyan jellemeznéd a rajzaidat?

B.B.: Mondhatni minimál, ugyanakkor mégsem. Próbálom mindig elérni azt, hogy legyen benne lélekrezdülés, valami kis plusz, de ne feltétlenül legyen nagyon populáris. Ettől függetlenül sokszor vannak csajos témák benne. Ez is egy nagy kettősség bennem. Nagyon szeretem az absztrakt festészetet, de közben van igényem könnyedebb témákat is rajzolni.

 

 

B.I.: Ha már említetted a populáris művészetet. A munkáidban nagyon erős az inspirációs hatás.

B.B.: Abszolút. A teljesen hétköznapi, fogyasztói világ az, ami visszaköszön benne, de igyekszem kis csavart vinni bele. Ha nem is a témában, akkor a perspektíva, vagy színhasználat tekintetében, vagy egyszerű vonalvezetésre bontom le az adott témát.

B.I.: Az illusztrációid megrendelésre készülnek?

B.B.: Most már nagyrészt igen. Először magamnak készítettem mindent, utána egyre több üzenetet kaptam ismeretlenektől is, hogy mennyire klassz, amit csinálok. Ezek nagyon jó pozitív megerősítések voltak. Aztán meg egyszer csak a semmiből jöttek a megkeresések is.

 

 

B.I.: Printekben öltenek formát vagy van valamilyen más termék, amire rákerülnek a rajzaid?

B.B.: Még nincsenek, de az idei terv az, hogy, valamilyen terméken is megjelenjenek. Valamilyen izgalmas hordozót keresek hozzájuk. Ez még egyelőre tervezés alatt van, de remélem, hogy hamarosan ez is megvalósul.

B.I.: Hogyan néz ki a tervezés, ha megrendelésre dolgozol? Van, hogy szabadkezet kapsz, vagy nagyon konkrét elképzelésekkel fordulnak hozzád?

B.B.: Volt egy nagyon kedves történet. Megkeresett egy fiatal esküvői fotós pár. Szerettek volna valamilyen emléket az esküvőjükre és engem kértek meg, hogy örökítsem meg őket. Elmondták a történetüket, ami szuper romantikus és meseszerű és ezt az élményt kellett visszaadnom. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen formán részt vehettem az életükben. Ez például egy magánmegkeresés volt. Vannak a céges megrendelések is. Például a Pixibox-szal szoktam együttdolgozni. Azt nagyon szeretem, nagy összhangban vagyunk a Beával, aki a márkát viszi.

 

 

B.I.: Milyen munkák vannak még, amikre már most büszke vagy?

B.B.: Igazából mindegyik más. Nincs két teljesen egyforma feladat. Nekem is mindig meg kell egy kicsit újulnom. Nehéz más fejével gondolkozni, mert nem alkalmazott grafikus vagyok, úgyhogy ez nekem kihívás benne.

B.I.: De ilyenkor is megmaradsz ebben a karakterben?

B.B.: Igen, ez cél is. Nem nagyon szeretnék kilépni ebből. Most már mint márkát próbálom ezt építeni és szeretném, ha be tudnák azonosítani.

 

B.I.: Beszélgessünk egy kicsit az inspirációs forrásokról! Amikor csak úgy örömből rajzolsz, az hogyan néz ki?

B.B.: Van egy Pinterest boardom és gyűjtöm az inspirációs képeket. Bármi, ami megragad, érzést vagy gondolatot mozdít meg bennem, azokat lementem.

B.I.: Szóval elsősorban a vizualitás inspirál?

B.B.: Igazából az egyszerű hétköznapok is. Nagyobb százalékban a vizuális ingerek, de sokszor van, hogy valami történik az adott napon és azt szeretném megörökíteni. De olyan is van, hogy hallok egy beszélgetést a villamoson vagy csak túl szomorúan nézett rám a kutyám és azt rajzolom meg.

 

B.I.: Van esetleg olyan alkotó, aki nagy hatást gyakorolt rád?

B.B.: Nagyon rossz a névmemóriám (nevet – a szerk.). Én is ugyanúgy használom az Instagramot, követek alkotókat, akik szimpatikusak. De például nagy rajongója vagyok a lakberendezésnek. Szeretem a szép tárgyakat, a szép enteriőröket, kerámiákat.

B.I.: Van kedvenc könyved vagy filmed, ami nagy hatással van Rád?

B.B.: A kedvenc könyvem az Utas és holdvilág (Szerb Antal regénye – a szerk.).

B.I.: Volt esetleg olyan könyv vagy filmélmény, amit átültettél a saját vizuális nyelvedre is?

B.B.: Nem jellemző. Érdekes, mert ez a minimalista vonal a lelkemnek egy rejtett szeglete lehet, mert filmekben abszolút az elvontakat szeretem, de a zombisat, vagy darabolósat is. A másik véglet, amikor képes vagyok Woody Allen maratonokat tartani.

B.I.: Említetted, hogy az idei évnek a terve, hogy valamilyen kézzelfogható terméken jelenjenek meg a munkáid. Milyen terveid vannak még a közeljövőben?

B.B.: Printek lesznek, az biztos. Kicsit nagyobb formátumban, mint eddig.

B.I.: Vannak olyan méretét tekintve nagyobb munkáid is, amik részletgazdagabbak?

B.B.: Igen, kicsit jobban kidolgozott jeleneteket szeretnék megjeleníteni, ami izgalmas lehet egy szoba falán is akár. Egy történetet, ami összeáll egy egésszé. Ezek már készülőben vannak. Év vége felé szeretném, ha bemutathatnám őket.

 

 

B.I.: Mikor kislányként arról álmodoztál, mi leszel, ha nagy leszel, mit képzeltél el?

B.B.: Állatorvos akartam lenni. Aztán egy ideig azt gondoltam, hogy ügyvéd leszek. Egyébként mindig benne volt, hogy végül valami kreatív dolog lesz a vége. Ha nem ezt csinálnám, akkor valószínűleg pszichológiát tanultam volna. Az egyetemen még gondolkoztam a művészetterápián is. Aztán idő hiányában elnapoltam, de lehet, hogy egyszer belevágok.

B.I.: Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnek rajzolni és keresik a saját hangjukat, útjukat?

B.B.: Bízzanak jobban magukban és merjék csinálni, ne csak a fióknak! Van, amikor rajzolok valamit, amin érzem, hogy nem lett az életem munkája, de örülök, mert megígértem magamnak, hogy rajzolok aznap is. Ezt tudom tanácsolni nekik is. Foglalkozzanak vele minden nap, kis lépésben haladjanak előre és meglesz az eredménye.

 

 

Köszönöm Boginak a beszélgetést, engem újra és újra magával ragadnak a munkái.

Kövessétek Ti is Boborikot az Instagramon és a Facebookon.

Ha további inspirációra vágytok, nézzétek meg Bogi milyen alkotókat/Instagram profilokat követ és ajánl nekünk is illusztráció, design, lakberendezés témakörben!

@garancedore
@isabellefeliu
@indiamahdavi
@ellsworthkellystudio
@atlantishome
@thesartorialist

Kreatív portré – Kisteleki Dóri

Kisteleki Dórira még a Szabó Balázs Bandája zenekar kapcsán figyeltem fel. Gyönyörű, érzékeny, finom grafikái tökéletesen kiegészítették a dalok mondanivalóját. Ezt követően időről-időre szembejöttek velem álomszerű, aprólékosan kidolgozott munkái különböző printeken, füzeteken, képeslapokon is. Megkérdeztem Dórit, hogy hogyan alkot, kikből merít inspirációt és mit javasolna azoknak, akik hasonló úton szeretnének elindulni, mint ő. A válaszok itt következnek.

 

Fotó: Diósi Imre

 

Bereczki Ivett: Mikor vált számodra egyértelművé, hogy a rajz az életed szerves része lesz?

Kisteleki Dóri: Nekem valahogy kiskoromtól ez egy fő irány volt, gondolom ösztönösen jött. Egyébként anyukám rajztanár volt, most már iparművész, selymet fest és nemezzel is dolgozik. Nekem ez egy minta volt. Mindig is rajzoltam.

B.I.: Akkor a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium – a szerk.) már egyértelmű választás volt számodra?

K.D.: Igen, a Kisképző valahogy adta magát. Könyvműves szakra jártam, viszont a térbeli megformálás és a könyvkötészet annyira nem ment. Az illusztrálás érdekelt leginkább, nagyon sok rajzóránk volt, sok technikát kipróbáltunk. Az ottani vizsgamunkám egy Weöres Sándor kötethez kapcsolódott, azt illusztráltam és be is kötöttem az egészet. Akkor jött a Juhász Ferenc imádatom is. Apukám kedvenc költője. Amikor elolvastam a verseit képszerűen megjelentek előttem.

 

B.I.: A középiskola után hol és hogyan fejlesztetted magad?

K.D.: Kaposvárra (Kaposvári Egyetem – a szerk.) jelentkeztem, képgrafika szakra. Akkor már magán úton is képeztem magam. Sokat figyeltem a külföldi illusztrátorokat, meg a kortárs művészek munkáit. Inkább a szürreális, kicsit elvont, álomszerű világ vonzott. A mai napig szeretek álmodozni, álmodni.

B.I.: Volt olyan, hogy annyira tisztán emlékeztél reggel egy álomra, hogy rögtön le is tudtad rajzolni?

K.D.: Régebben volt olyan, hogy megjelentek képek, de azokat nem mindig tudtam úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna. Az álmokból inkább sok-sok skiccet készítek.

 

 

B.I.: A külföldi művészek közül emlékszel olyanra, akit még most is követendő példaként tartasz számon?

K.D.: Igen, sok ilyen alkotó van. Most már egyébként főleg illusztrátorokat követek. Az egyik kedvencem, – akinek mondjuk pont nem az illusztrálás a főprofilja – Camille Rose Garcia. Kicsit elborult a világa, de nagyon szeretem. Gabriel Moreno-t is nagyon szeretem, de a klasszikusokat is, például Bosch-t (Hieronymus Bosch – a szerk.).

B.I.: A stílusod nagyon egyedi, könnyen felismerhető. Ez mikor tisztult le benned?

K.D.: A nagyon részletgazdag és álomszerű dolgok a Kisképzős időszak alatt körvonalazódtak, a Weöres Sándor kötet kapcsán. Akkoriban ért egy szerelmi csalódás, ami miatt a rajzolásba menekültem. De ez egy jó példa arra, hogy egy negatív élményből hogy lehet táplálkozni alkotóként. Most, hogy visszanézem, akkoriban már megvolt egy alap. Ez a sok kis vonal és pontozások, ezt a mai napig nagyon szeretem csinálni.

 

 

B.I.: Hogyan alkotsz? Van egy megszokott folyamatod?

K.D.: Munka és megrendelés függő. Például a Nyugat Plusz folyóiratba folyamatosan illusztrálok. Ott eléggé kialakult alkotási folyamat van. Elolvasom a verset vagy novellát és sokszor leírom, akár az egészet vagy a szöveg egy-egy részletét. Szeretek kézzel írni. Ez van akkor is, ha dalszövegekkel dolgozom. Ezt a részt nagyon szeretem. Várom, hogy megjelenjenek a dolgok előttem. Előfordul, hogy többet tervezgetek, de általában elég egyszerű vázlatokat készítek, mert alapvetően nálam a lényeg a részletek kidolgozásában van.

B.I.: A dalszövegekre visszatérve, a munkáidat magyar zenekarok által is ismerhetik.

K.D.: Igen, dolgoztam együtt az Elefánttal és a Szabó Balázs Bandájával is. Terveztem már borítót is, vagy például Balázséknak egy Youtube-ra szánt verziót. A saját munkáknál – ha nem megrendelésre dolgozom -, akkor például Juhász Ferenc versei megihletnek és az nagyon jó, de nehéz is, mert egy kétszeres Kossuth-díjas költő munkássága előtt kell tisztelegnem. Régebben, amikor több időm volt, akkor csak úgy rajzoltam, ami jött. Magától elindult egy történet. Szerintem ilyenkor a tudatalattim rejtett tartalmai és a ténylegesen átélt élmények fogalmazódnak meg ezen a csatornán keresztül.

 

 

B.I.: A papír és a ceruza az, amivel a legszívesebben dolgozol? Hogyan állsz a digitális rajzoláshoz?

K.D.: Én nagyon régimódi vagyok (nevet – a szerk.). Nekem a papír és ceruza az alap. Most már néha rákényszerülök, hogy digitális tollal is rajzoljak. Nagyon sok előnye van, és kezdem megszokni, de például azokat a cérnavékony vonalakat nem tudom úgy megrajzolni, mint egy ceruzával. Az viszont nagyon jó, hogy tudok javítani és a színekkel is szeretek kísérletezni a gépen. Ettől függetlenül szeretem azt a hatást elérni, mintha kézi rajz lenne. Megrajzolok bizonyos részleteket kézzel, aztán Photoshopban rakom össze.

B.I.: A hétköznapokban grafikusként is dolgozol. Volt olyan munkád, amire kifejezetten büszke vagy?

K.D.: Nagyon változatos projekteken dolgozunk. Tervezünk sportszövetségeknek, színháznak, fesztiválnak. Ha a megrendelők nyitottabbak a kicsit művészibb megoldásokra, akkor nagyon izgalmas dolgok jöhetnek létre. Az Ördögkatlan fesztivállal való együttműködés is ennek a munkahelynek köszönhető. Egy ilyen fesztiválnál meg lehet jeleníteni a valóságtól elrugaszkodott, álmodozó világot.

B.I.: Egyébként a formán gondolkoztál? Mi lenne még az a felület, amin szívesen látnád a rajzaidat?

K.D.: Igen-igen, gondolkoztam, de ez mind utánajárás, kutatás. Szívesen látnám akár ruhákon is. Keresem azt, ami jól működhet. De például egy divattervezővel szívesen dolgoznék együtt.

B.I.: Említetted, hogy anyukád selyemfestéssel is foglalkozik. Nem gondoltatok rá, hogy esetleg ötvöznétek a kettőtök munkáját?

K.D.: Szóba jött, hogy kombinálnánk a két műfajt, de mondjuk a szabás-varráshoz ő sem ért. Az a baj, hogy olyanokon is el kell gondolkozni, hogy megéri –e, illetve fenntarthatósági szempontokat is figyelembe kell venni. Egy csomó lehetőség van, de ezeket mind végig kell gondolni. De például tök jó lenne ráhímezni anyagokra a rajzaimat, szinte már kedvet is kaptam hozzá (nevet – a szerk.).

B.I.: Mi az a munka, alkotási folyamat, ami nagyon emlékezetes maradt számodra?

K.D.: Tulajdonképpen, a zenei projektek, amiket említettünk. Azért is szeretem, mert jobban belelátok egy másik alkotó ember világába. Tök jó érzés, ha sikerül elkapnom és átéreznem azt, amiről az egész szól. Az Elefántnál is nagyon jók voltak a dalszövegek, nagyon az én világom. Az Ördögkatlan is jó volt ilyen szempontból. A saját dolgaimnak nincs olyan nyilvánossága, de vannak konkrét élmények, ami miatt fontosak. Például tavaly lementem a Balatonra pár napra csak azért, hogy zavartalanul rajzoljak és az annyira jó volt. Egy árva lélek nem volt a környéken, csak a róka, aki mászkált a teraszon. A madarak csiripeltek. Egy alkotó ember számára szerintem ez paradicsomi állapot.

 

 

B.I.: Tudsz említeni olyan rajzot, ami ebben az ihletett állapotban készült?

K.D.: A legújabb. Ennek van üzenete. Nagyon sok olyan helyzet van, amikor az embernek be kell fognia a száját. Van, amikor önkéntes, mert van egy dolog, amiről képtelen beszélni vagy kényszerítik rá, hogy ne beszéljen. Azt érzem a rajzaimmal tudok együttérzést kimutatni és üzenni. Egy ideje nem csak céltalanul rajzolgatok. Igyekszem nem csak olyan dolgokat kifejezni, amik velem történtek, hanem a családodommal, szűkebb-tágabb környezetemben élőkkel.

 

 

 

B.I.: És azon gondolkoztál már, hogy mi lennél, ha nem grafikus vagy illusztrátor?

K.D.: Szerintem író vagy táncos. Mivel mikor kicsit voltam a balett hasonlóan fontos volt számomra, mint a rajz. Nagyon szeretem, hogy annyi mindent ki lehet fejezni mozdulatokkal. A tánc egy jó dolog.

B.I.: Akkor már nem is űzöd?

K.D.: Nem, van egy lustaság bennem, ezt nem is tagadom. Néha azt mondom poénból, hogy bárénekesnő is szívesen lennék. Mondjuk a pszichológia is érdekel, persze nem feltétlenül lennék pszichológus. De foglalkozat, hogy mi áll – az olykor megmagyarázhatatlannak tűnő – tetteink, viselkedésünk mögött. Szerintem érdemes az ítélkezésnél tovább menni.

B.I.: A közeljövőben lesz olyan nagyobb volumenű dolog, amiről már mesélhetsz?

K.D.: A WWF-el fogok dolgozni, grafikákat készítek termékekhez. Lesz majd egy kiállításom Sárospatakon, illetve zenei projekteken is fogok dolgozni. Vannak még távolabbi kiállítási tervek. Az Artisjus-ban pedig most volt egy “képbérlős projekt”, ami annyit jelent, hogy három havonta különböző kortárs művészek képeivel díszítik a tárgyalójukat, így kerülhettem én is képbe szerencsére.

B.I.: Mit javasolnál annak, aki most kezdő grafikus vagy csak szeretne elkezdeni rajzolni?

K.D.: Kell egy alap tudás, amit megszerezhet rajziskolában például, de azt javaslom, hogy próbálja kibogozni azt, ami benne van. Elég sok emberben van valamilyen egyéni hang. Hagyjon rá magának időt és teret. Az is lehet, hogy valami megihleti, de a másolásból is sokat lehet tanulni. A kísérletezés is fontos. Próbáljon ki sok technikát, anyagot. Járjon kiállításokra, de valójában nagyon sok helyről jöhet az inspiráció. Nekem például volt olyan, hogy egy ruha ihletett meg. Arra figyeljen, hogy mi az, ami neki fontos ügy. Azzal valószínűleg kell is foglalkoznia és hiteles is lesz.

 

 

 

Köszönöm Dórinak a beszélgetést, kíváncsian várom mit tartogat számunkra 2018-ban! 🙂 Kövessétek őt Facebookon és Instagramon!

Végül, egy gyönyörű Szabó Balázs Bandája dal, aminek Dóri készítette a videó grafikáját.