Kreatív portré – Kisteleki Dóri

Kisteleki Dórira még a Szabó Balázs Bandája zenekar kapcsán figyeltem fel. Gyönyörű, érzékeny, finom grafikái tökéletesen kiegészítették a dalok mondanivalóját. Ezt követően időről-időre szembejöttek velem álomszerű, aprólékosan kidolgozott munkái különböző printeken, füzeteken, képeslapokon is. Megkérdeztem Dórit, hogy hogyan alkot, kikből merít inspirációt és mit javasolna azoknak, akik hasonló úton szeretnének elindulni, mint ő. A válaszok itt következnek.

 

Fotó: Diósi Imre

 

Bereczki Ivett: Mikor vált számodra egyértelművé, hogy a rajz az életed szerves része lesz?

Kisteleki Dóri: Nekem valahogy kiskoromtól ez egy fő irány volt, gondolom ösztönösen jött. Egyébként anyukám rajztanár volt, most már iparművész, selymet fest és nemezzel is dolgozik. Nekem ez egy minta volt. Mindig is rajzoltam.

B.I.: Akkor a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium – a szerk.) már egyértelmű választás volt számodra?

K.D.: Igen, a Kisképző valahogy adta magát. Könyvműves szakra jártam, viszont a térbeli megformálás és a könyvkötészet annyira nem ment. Az illusztrálás érdekelt leginkább, nagyon sok rajzóránk volt, sok technikát kipróbáltunk. Az ottani vizsgamunkám egy Weöres Sándor kötethez kapcsolódott, azt illusztráltam és be is kötöttem az egészet. Akkor jött a Juhász Ferenc imádatom is. Apukám kedvenc költője. Amikor elolvastam a verseit képszerűen megjelentek előttem.

 

B.I.: A középiskola után hol és hogyan fejlesztetted magad?

K.D.: Kaposvárra (Kaposvári Egyetem – a szerk.) jelentkeztem, képgrafika szakra. Akkor már magán úton is képeztem magam. Sokat figyeltem a külföldi illusztrátorokat, meg a kortárs művészek munkáit. Inkább a szürreális, kicsit elvont, álomszerű világ vonzott. A mai napig szeretek álmodozni, álmodni.

B.I.: Volt olyan, hogy annyira tisztán emlékeztél reggel egy álomra, hogy rögtön le is tudtad rajzolni?

K.D.: Régebben volt olyan, hogy megjelentek képek, de azokat nem mindig tudtam úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna. Az álmokból inkább sok-sok skiccet készítek.

 

 

B.I.: A külföldi művészek közül emlékszel olyanra, akit még most is követendő példaként tartasz számon?

K.D.: Igen, sok ilyen alkotó van. Most már egyébként főleg illusztrátorokat követek. Az egyik kedvencem, – akinek mondjuk pont nem az illusztrálás a főprofilja – Camille Rose Garcia. Kicsit elborult a világa, de nagyon szeretem. Gabriel Moreno-t is nagyon szeretem, de a klasszikusokat is, például Bosch-t (Hieronymus Bosch – a szerk.).

B.I.: A stílusod nagyon egyedi, könnyen felismerhető. Ez mikor tisztult le benned?

K.D.: A nagyon részletgazdag és álomszerű dolgok a Kisképzős időszak alatt körvonalazódtak, a Weöres Sándor kötet kapcsán. Akkoriban ért egy szerelmi csalódás, ami miatt a rajzolásba menekültem. De ez egy jó példa arra, hogy egy negatív élményből hogy lehet táplálkozni alkotóként. Most, hogy visszanézem, akkoriban már megvolt egy alap. Ez a sok kis vonal és pontozások, ezt a mai napig nagyon szeretem csinálni.

 

 

B.I.: Hogyan alkotsz? Van egy megszokott folyamatod?

K.D.: Munka és megrendelés függő. Például a Nyugat Plusz folyóiratba folyamatosan illusztrálok. Ott eléggé kialakult alkotási folyamat van. Elolvasom a verset vagy novellát és sokszor leírom, akár az egészet vagy a szöveg egy-egy részletét. Szeretek kézzel írni. Ez van akkor is, ha dalszövegekkel dolgozom. Ezt a részt nagyon szeretem. Várom, hogy megjelenjenek a dolgok előttem. Előfordul, hogy többet tervezgetek, de általában elég egyszerű vázlatokat készítek, mert alapvetően nálam a lényeg a részletek kidolgozásában van.

B.I.: A dalszövegekre visszatérve, a munkáidat magyar zenekarok által is ismerhetik.

K.D.: Igen, dolgoztam együtt az Elefánttal és a Szabó Balázs Bandájával is. Terveztem már borítót is, vagy például Balázséknak egy Youtube-ra szánt verziót. A saját munkáknál – ha nem megrendelésre dolgozom -, akkor például Juhász Ferenc versei megihletnek és az nagyon jó, de nehéz is, mert egy kétszeres Kossuth-díjas költő munkássága előtt kell tisztelegnem. Régebben, amikor több időm volt, akkor csak úgy rajzoltam, ami jött. Magától elindult egy történet. Szerintem ilyenkor a tudatalattim rejtett tartalmai és a ténylegesen átélt élmények fogalmazódnak meg ezen a csatornán keresztül.

 

 

B.I.: A papír és a ceruza az, amivel a legszívesebben dolgozol? Hogyan állsz a digitális rajzoláshoz?

K.D.: Én nagyon régimódi vagyok (nevet – a szerk.). Nekem a papír és ceruza az alap. Most már néha rákényszerülök, hogy digitális tollal is rajzoljak. Nagyon sok előnye van, és kezdem megszokni, de például azokat a cérnavékony vonalakat nem tudom úgy megrajzolni, mint egy ceruzával. Az viszont nagyon jó, hogy tudok javítani és a színekkel is szeretek kísérletezni a gépen. Ettől függetlenül szeretem azt a hatást elérni, mintha kézi rajz lenne. Megrajzolok bizonyos részleteket kézzel, aztán Photoshopban rakom össze.

B.I.: A hétköznapokban grafikusként is dolgozol. Volt olyan munkád, amire kifejezetten büszke vagy?

K.D.: Nagyon változatos projekteken dolgozunk. Tervezünk sportszövetségeknek, színháznak, fesztiválnak. Ha a megrendelők nyitottabbak a kicsit művészibb megoldásokra, akkor nagyon izgalmas dolgok jöhetnek létre. Az Ördögkatlan fesztivállal való együttműködés is ennek a munkahelynek köszönhető. Egy ilyen fesztiválnál meg lehet jeleníteni a valóságtól elrugaszkodott, álmodozó világot.

B.I.: Egyébként a formán gondolkoztál? Mi lenne még az a felület, amin szívesen látnád a rajzaidat?

K.D.: Igen-igen, gondolkoztam, de ez mind utánajárás, kutatás. Szívesen látnám akár ruhákon is. Keresem azt, ami jól működhet. De például egy divattervezővel szívesen dolgoznék együtt.

B.I.: Említetted, hogy anyukád selyemfestéssel is foglalkozik. Nem gondoltatok rá, hogy esetleg ötvöznétek a kettőtök munkáját?

K.D.: Szóba jött, hogy kombinálnánk a két műfajt, de mondjuk a szabás-varráshoz ő sem ért. Az a baj, hogy olyanokon is el kell gondolkozni, hogy megéri –e, illetve fenntarthatósági szempontokat is figyelembe kell venni. Egy csomó lehetőség van, de ezeket mind végig kell gondolni. De például tök jó lenne ráhímezni anyagokra a rajzaimat, szinte már kedvet is kaptam hozzá (nevet – a szerk.).

B.I.: Mi az a munka, alkotási folyamat, ami nagyon emlékezetes maradt számodra?

K.D.: Tulajdonképpen, a zenei projektek, amiket említettünk. Azért is szeretem, mert jobban belelátok egy másik alkotó ember világába. Tök jó érzés, ha sikerül elkapnom és átéreznem azt, amiről az egész szól. Az Elefántnál is nagyon jók voltak a dalszövegek, nagyon az én világom. Az Ördögkatlan is jó volt ilyen szempontból. A saját dolgaimnak nincs olyan nyilvánossága, de vannak konkrét élmények, ami miatt fontosak. Például tavaly lementem a Balatonra pár napra csak azért, hogy zavartalanul rajzoljak és az annyira jó volt. Egy árva lélek nem volt a környéken, csak a róka, aki mászkált a teraszon. A madarak csiripeltek. Egy alkotó ember számára szerintem ez paradicsomi állapot.

 

 

B.I.: Tudsz említeni olyan rajzot, ami ebben az ihletett állapotban készült?

K.D.: A legújabb. Ennek van üzenete. Nagyon sok olyan helyzet van, amikor az embernek be kell fognia a száját. Van, amikor önkéntes, mert van egy dolog, amiről képtelen beszélni vagy kényszerítik rá, hogy ne beszéljen. Azt érzem a rajzaimmal tudok együttérzést kimutatni és üzenni. Egy ideje nem csak céltalanul rajzolgatok. Igyekszem nem csak olyan dolgokat kifejezni, amik velem történtek, hanem a családodommal, szűkebb-tágabb környezetemben élőkkel.

 

 

 

B.I.: És azon gondolkoztál már, hogy mi lennél, ha nem grafikus vagy illusztrátor?

K.D.: Szerintem író vagy táncos. Mivel mikor kicsit voltam a balett hasonlóan fontos volt számomra, mint a rajz. Nagyon szeretem, hogy annyi mindent ki lehet fejezni mozdulatokkal. A tánc egy jó dolog.

B.I.: Akkor már nem is űzöd?

K.D.: Nem, van egy lustaság bennem, ezt nem is tagadom. Néha azt mondom poénból, hogy bárénekesnő is szívesen lennék. Mondjuk a pszichológia is érdekel, persze nem feltétlenül lennék pszichológus. De foglalkozat, hogy mi áll – az olykor megmagyarázhatatlannak tűnő – tetteink, viselkedésünk mögött. Szerintem érdemes az ítélkezésnél tovább menni.

B.I.: A közeljövőben lesz olyan nagyobb volumenű dolog, amiről már mesélhetsz?

K.D.: A WWF-el fogok dolgozni, grafikákat készítek termékekhez. Lesz majd egy kiállításom Sárospatakon, illetve zenei projekteken is fogok dolgozni. Vannak még távolabbi kiállítási tervek. Az Artisjus-ban pedig most volt egy “képbérlős projekt”, ami annyit jelent, hogy három havonta különböző kortárs művészek képeivel díszítik a tárgyalójukat, így kerülhettem én is képbe szerencsére.

B.I.: Mit javasolnál annak, aki most kezdő grafikus vagy csak szeretne elkezdeni rajzolni?

K.D.: Kell egy alap tudás, amit megszerezhet rajziskolában például, de azt javaslom, hogy próbálja kibogozni azt, ami benne van. Elég sok emberben van valamilyen egyéni hang. Hagyjon rá magának időt és teret. Az is lehet, hogy valami megihleti, de a másolásból is sokat lehet tanulni. A kísérletezés is fontos. Próbáljon ki sok technikát, anyagot. Járjon kiállításokra, de valójában nagyon sok helyről jöhet az inspiráció. Nekem például volt olyan, hogy egy ruha ihletett meg. Arra figyeljen, hogy mi az, ami neki fontos ügy. Azzal valószínűleg kell is foglalkoznia és hiteles is lesz.

 

 

 

Köszönöm Dórinak a beszélgetést, kíváncsian várom mit tartogat számunkra 2018-ban! 🙂 Kövessétek őt Facebookon és Instagramon!

Végül, egy gyönyörű Szabó Balázs Bandája dal, aminek Dóri készítette a videó grafikáját.

 

You may also like