Ti is kíváncsiak vagytok, hogyan áll össze néhány gondolatból és egy-egy kósza dallam ötletből egy kész dal? A hazai zenei élet egyik feltörekvő énekes-dalszerzőjével, Barkóczi Noémivel boncolgattuk saját zenei útját és, hogy hogyan születnek a dalai. Mivel én is kacérkodom a dalírás gondolatával – nem mellékesen Noémit zenében az egyik példaképemnek is tartom -, ezért kifejezetten élveztem a beszélgetésünket.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Bereczki Ivett: Hogyan vált az életed szerves részévé a zene? Jártál zeneiskolába?

Barkóczi Noémi: Igen, két évig zongoráztam. Hét évesen jártam szolfézsra, de azt nagyon utáltam, mert a kottaolvasás nem ment jól. Pár hónap után derült ki, hogy nem a kotta alapján játszom, hanem hallás után. A komoly darabokat sem szerettem igazán, ezért két-három év után abbahagytam a zongora tanulást, de magát a zenélést folytatni szerettem volna. Ekkor kezdtem el járni az egyik gitár tanár ismerősömhöz. Akkor még klasszikus darabokat játszottam, majd mikor középiskolába kerültem elkezdtem feldolgozásokat csinálni. Aztán volt egy barátnőm, aki dalokat írt. Ő csak kicsit tudott gitározni, ezért megtanítottam.

B.I.: Cserébe megtanított dalt írni?

B.N.: Igen. Jó volt látni, hogy valaki, aki olyan, mint én dalt ír. Aztán én is kipróbáltam. Valahogy, amikor az ember zenét hallgat sokszor gondolja azt, hogy az adott dal nagyon ki van találva, de igazából amikor az ember elkezdi csinálni, rájön, hogy nem is annyira ijjesztő. Számomra ez volt az igazi kezdet.

B.I.: Már a középiskola alatt saját dalokat játszottál?

B.N.: Akkoriban rengeteg dalt írtam, valószínűleg nagyon rosszak voltak, de már csak néhányra emlékszem. Mindegyik nagyon hasonló volt és nagyon szenvedős. Apukám nem nagyon szokott kritikát megfogalmazni, de egyszer mondta, hogy emlékszik, amikor fiatalkorában verseket írt, és azt érezte, hogy milyen drámai, ahogy a földön fekszik és mennyire fáj. De lehet, hogy ez nem annyira megható annak, aki hallgatja. Finoman próbált arra utalni, hogy a szenvedést kicsit tompítanom kellene a dalaimban. Aztán próbáltam változtatni, hogy ne minden a kamaszkori drámákról szóljon.

B.I.: Akkor már tudtad, hogy mi a célod a zenével vagy csak csináltad, mert szeretted?

B.N.: Igazából én mindig örlődtem, hogy mit szeretnék csinálni. Sima gimibe jártam, ahol volt művészeti képzés is. Annyit tudtam, hogy nyelvvel, zenével vagy grafikával szeretnék foglalkozni. Aztán mindig az volt, hogy ami mellett döntöttem azt végül megutáltam, mert onnantól komolyan kellett vennem. Aztán jött a film. Volt mozgókép fakt, amit végül kipróbáltam. Azóta rájöttem, hogy az, amire nem teszem rá az életemet, az működik. De amin nagyon nagy nyomás van, azt abbahagyom. Végülis ez lett a zenével is. Arra jutottam, hogy zenélni akarok, de inkább a könnyűzenei irányba mennék.

B.I.: Hogyan írod a dalaidat? Először a dallam van meg, vagy a szövegből indulsz ki?

B.N.: Az elején általában az volt, hogy versszerűen írtam szöveget és azt zenésítettem meg. Aztán egy ponton rájöttem, hogy nekem jobban működik, ha folyamatosan figyelek elkapott gondolatokra, jó mondatokra, esetleg rímekre. Ha van egy ilyen adag témám, akkor elkezdek zenélgetni vagy csak elkezdem a szöveget fejlesztgetni. Most például az EP bemutatón azért kértem a közönségtől szavakat (a koncert végén a közönség egy-egy szót írt fel cetlikre Noéminek – a szerk.) mert egyszerűen tök jól működik, ha van egy adott valami, amiből el tudsz jutni valahová. Aztán lehet, hogy a végén teljesen eltávolodok a kiindulástól, de ezt is megtanultam, hogy nem feltételenül kell ragaszkodni az eredeti ötlethez. Szóval nagyon képlékeny az egész folyamat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

B.I.: A szövegeid, általában egy-egy kiragatott élethelyzetet írnak le, amivel könnyen lehet azonosulni, mert sokszor pont azokkal a szavakkal fogalmazod meg, amivel a hallgatóság is tenné.

B.N.: Valahogy a nagyon irodalmi szövegek nekem nem fekszenek. Próbálkoztam azzal is, de nálam a természetesebb szövegek működnek, mert azokkal rezonálok én is. Érdekes, hogy valahogy a versolvasás helyett én inkább novellákat olvasok és ez a novellaszerű dalírás, ami hozzám is közel áll.

B.I.: A műfajt, amit képviselsz sokak hálószobapopnak aposztrofálják. Számodra ez mit jelent?

B.N.: Szerintem ez egy jó megfogalmazás, mert benne van, hogy nem az a célja, hogy ebből nagyon kitörjön. Most van bennem is egy felemás érzés ezzel kapcsolatban. Sokan nehezen értik meg, hogy bár szeretek zenélni, de mégsem vagyok az az exhibicionista típus. Szeretem azt, hogy nem az a célja ennek az egésznek, hogy ezen a “hálószoba” kategórián túlmenjen, de nehéz is, mert ha x órát beletennék, akkor ki tudja hová fejlődne. De persze az is benne van, amit mondtam, hogy ha ez egy nagy projekt lenne, akkor már muszáj lenne csinálni és nálam ez nagyon veszélyes (nevet – a szerk.).

B.I.: Mégis az eddigi egyszálgitáros-énekes Barkóczi Noémi köré most zenekar is alakult.

B.N.: Igen, szerettem volna a kereteket tágítani és látni, hogy más hangszerekkel hogyan tudnak megszólalni a dalaim. A legalapvetőbb az volt, hogy legyen vokál. Amikor írom a dalokat, akkor is az az első, sokat számít a harmóniákban is. Persze lehetett volna a loop pedálos (hangminták felvételére és visszajátszására alkalmas eszköz – a szerk.) vonal is, ami egyébként nagyon izgatja a fantáziámat. Egyébként ez valahogyan így alakult. Találkoztam ezekkel a zenészekkel és egy picit hagytam ezt az egészet sodródni, de hogy mennyire végleges a csapat azt még nem tudjuk. Ez is a januárnak egy feladata, hogy letisztázzuk, esetleg új hangzást kipróbáljunk, akár más zenészekkel is.

B.I.: Egyébként grafikusként dolgozol és animációkat is készítesz a hétköznapokban. Gondoltál esetleg arra, hogy saját videóklipet készíts?

B.N.: Igen, nagyon szeretnék. De ez nagyon nagy munka lenne. Lehet, hogy valamilyen pályázat formájában lenne érdemes megpróbálnom. Tök érdekes azt látni, hogy egy ötlet melyik médiumban működik a legjobban. Például a diploma animációm turkálós ruhákról szólt és először dalszöveget kezdtem írni. Aztán éreztem, hogy ez nem működik igazán és animációban jobban ki tudnám fejezni. De ezek kombinációja is izgalmasan hangzik. A másik, ami érdekes, hogy most kezdtem el magamnak vizuális elemeket, arculatot csinálni.

B.I.: A Linóleum EP borítóját is te csináltad?

B.N.: Igen-igen. De például az előző borítót Rumi Zsófi csinálta és azt is nagyon szerettem. Egyébként a kollaborációkat is nagyon izgalmasnak találom. De tök jó, hogy most ilyen módon is ki tudom élni magamat.

Grafika: Barkóczi Noémi

B.I.: Egyébként a zene alkotáskor mi inspirál?

B.N.: Bennem van egy olyan tulajdonság, hogy a tanulságokat mindig szeretem levonni. Figyelem a dolgokat és, hogy miket tanultam belőlük és ezeket folyamatosan írogatom. A másik pedig a jól elkapott mondatok, amiket hallok. Jó nyitott szemmel és füllel járni. Egyébként meg a többi zene is inspirál. Úgy érzem az elmúlt időszakban eléggé szélesedett a zenei paletta, amit hallgatok.

B.I.: Kik a kedvenc zenészeid?

B.N.: Laura Marling nekem egy alap, amúgy meg volt egy hosszabb Andrew Bird-ös időszakom, ő is egy visszatérő figura nálam. Sokat hallgattam most Beck új albumát is. Néha úgy érzem, hogy nem mindig a lágy melankóliára van szükségem. Például a St. Vincent-et is nemrég fedeztem fel magamnak. Amúgy meg rengeteg szuper magyar előadó van. A Szabó Benedekéket, Jónás Verát, Mayberian Sansküllots-ot is nagyon szeretem.

B.I.: Egyébként angolul írtál már dalokat?

B.N.: Igen, de mindig azt érzem, hogy jobban tud azonosulni az ember a saját anyanyelvén íródott szöveggel. Hiába tudnak egyre többen angolul, de ha zenét hallgatsz, akkor mégis máshogy jut el az üzenet és nálam is így van.

B.I.: Mit javasolnál azoknak, akik dalírásba szeretnének kezdeni? Például én is szeretnék dalszöveget írni, meg dalt szerezni, de nem játszom hangszeren. Hogy induljak el?

B.N.: Az a baj, hogy hangszer nélkül nem egyszerű. De azt gondolom, hogy például egy nagyon alap ritmusból ki lehet indulni, mert az már visz valahová. Az biztos, hogy a dalszövegeknél – legalábbis annál a műfajnál, amit én képviselek – fontos a ritmus. Tehát a ritmus és egy egyszerű szerkezet, már tud előrevinni és azon belül már lehet alakítgatni, akár egy szó vagy gondolat alapján. Az biztos, hogy engedékenynek kell lenned magaddal. A lényeg, hogy nem baj, ha leírsz nagyon sok hülyeséget, mert utána jönni fog egy jó is. Ez egy folyamat. Régen azt hittem, hogy ha leülök, akkor már menni fog, de ez nem így van. Inkább többször kell leülni rövidebb időkre. Mert, ha egy kicsit is agyalok rajta, akkor az formálódik bennem egész nap. Néha csak hagyni kell, hogy beérjen a dolog.

B.I.: Beszéljünk egy kicsit a 2018-as terveidről. Bár tudom, hogy az is frusztráló tud lenni, ha ezeket kimondja az ember.

B.N.: Ez egy érdekes dolog. Az biztos, hogy a zenével kapcsolatban most van egy billegés nálam, mert nem tudom, hogy időben és energiában mennyit akarok beleadni és ezt még mindig nem döntöttem el. Ami biztos, hogy dalokat fogok írni. Szeretnék a tavalyihoz képest egy termékenyebb ciklusba belefogni. Szeretném megtalálni a folyamatát egy jól működő életritmusnak, aminek része a dalírás is. Nagyon izgatnak az új hangszerek. Ja, igen! A This is the kit-et is nagyon sokat hallgattam mostanság és ott a Kate benzsón játszik. A benzsót mindig is imádtam, de ugyanakkor a kevésbé folkos irány is izgalmasan hangzik.

B.I.: Azon gondolkoztál már, hogy mivel foglalkoznál, ha nem zenéléssel vagy grafikával? Volt valamilyen gyerekkori álmod?

B.N.: Nekem már akkor is az éneklés volt. Igazából néha elképzelem, hogy milyen lenne nem a kreatív szektorban dolgozni. Nyilván van egy csomó olyan szakma, amit jó lenne művelni, de én már nem nagyon tudom elképzelni magam ilyesmikben. Ott van még az írás, de azért az is ez a vonal. A nyelveket nagyon szeretem még, de azt hiszem én nagyjából már ezekből főzök (nevet – a szerk.).

Köszönöm Noéminek a nagyon barátira sikerült interjút!

Kövessétek őt és zenekarát a Facebookon és ha még nem tettétek, itt az ideje, hogy meghallgassátok a nemrég megjelent Linóleum című EP-jét is!