A 100 szóban Budapest történetíró pályázat – nevéből adódóan – olyan írni kedvelőket szólít meg, akik maximum száz szóban szeretnének elmesélni egy történetet, ami valamilyen módon kapcsolódik a fővároshoz. Az eredeti pályázat Chiléből indult 2001-ben, itthon pedig ez az ötödik év, amikor írásra buzdítanak a szervezők. Idén október 5-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban volt a hivatalos megnyitó, ahol én is ott voltam.
A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 12+1 alkotás szerzőit díjazták. Ahogy korábban, most is mindegyik íráshoz készült egy-egy illusztráció is. Emellett az idei száz legjobb alkotás bekerült egy POKET zsebkönyvbe, amiből egy-egy példányt haza is hozhattunk.
Az estén az eredeti chilei ötlet egyik megálmodója is részt vett. Carmen a megnyitó után mesélt arról, hogy hogyan született meg ez a koncepció, aminek azóta is töretlen a sikere, és már nem csak írói, hanem illusztrátori pályázat is Chilében.
A győztes pályamunkák közül néhányat megzenésítettek, így hallhattuk OHNODY, azaz Hegyi Dóri gyönyörű előadását, egy szál zongorával kísérve.
A kiállítást 2018. október 21-ig ti is megnézhetitek, a száz legjobb alkotásból készült könyvet pedig beszerezhetitek bármelyik POKET automatából.
Most már elárulhatom, hogy én is pályáztam néhány írásommal, amik sajnos nem kerültek be a zsebkönyvbe, viszont, ha szeretnétek a blogon bemutatom majd őket. 🙂
Addig pedig olvassátok el az egyik legmeghatóbb írást, Kránicz Dorottyától, amit Hegyi Dóri el is énekelt a megnyitón.
Kránicz Dorottya: Nincsenek itt oroszok
“Papa nagyanyám szobájában feküdt, a barnás ágyon még feltűnőbb volt áttetsző fehérsége. Az agyrák sietve átrágta magát a közelmúltján, és csak a szocializmus emlékénél torpant meg, megint hallotta elhúzni a szovjet gépeket. „Gyurci, már nincsenek itt oroszok” – csattant fel mama, mintha az igazsággal visszatarthatná nagyapámat az értelemtől a halálig vezető úton. Ahogy kilépett, nagyapám sovány karjának mutatóujját halántékához kopogtatta és odasúgta: „Nagyanyád nem százas”. És én is inkább neki akartam hinni, mert még az orosz gépek gondolata sem volta annyira ijesztő, mint a valóság, amiben papa hamarosan meghal. Ránéztem az asztalra. Honnan fogunk cukrot szerezni, ha a bödön kiürült?”
Fotók: Bereczki Ivett
