“Minden ott történik és pont ezt szeretem benne” – interjú Miss Virgács visual artisttal

Az évet egy speciális terület bemutatásával szerettem volna indítani, ezért kérdeztem Németh Nikit, vagyis Miss Virgácsot, aki egyre ismertebb és elismertebb visual artist és VJ itthon. Általában kevés VJ-t ismerünk és sokszor pontosan nem is tudjuk, hogy mi a szerepük egy alkotási folyamatban. Azt pedig még kevésbé, hogy hogyan dolgoznak, milyen módon készülnek fel egy-egy előadásra, koncertre vagy bulira. Bennem is sok kérdés felmerült, amit meg is kérdeztem Nikitől. A válaszokat pedig elhoztam nektek is.

 

Fotó: Munkácsy Barbara

 

Bereczki Ivett: Hogyan fogalmaznád meg, mi a szerepe egy VJ-nek?

Németh Niki: Egy VJ alapvetően mozgóképekkel vagy fényekkel teremt atmoszférát. Akár egy koncerten vagy egy előadáson, de lehet ez önállóan is, ha például az épületfestésről beszélünk. Mostanában – hogy egyre több visszajelzést kapok és látom a közönség reakcióit – kezd körvonalazódni bennem is, hogy mit adok ezzel az egésszel. Azt látom, hogy a világban általában nem tudatos a vizuális kommunikáció. Sokan nem érzékelik, hogy mi az, ami körülveszi őket. Azt érzem, hogy nekem az a szerepem, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy nyissák ki a szemüket és kezdjenek el a formákra, színekre hangolódni.

B.I.: Hogyan néz ki a hazai VJ kultúra?

N.N.: Sajnos eléggé elhanyagolt terület itthon, maga a szakma sem érzi mindig fontosnak, hogy a DJ mellé a VJ nevét is ugyanúgy ki kellene írni. Egyébként korábban én sem éreztem ezt annyira szükségesnek, inkább a háttérben maradtam, de azóta ez már változott. Szerintem fontos, hogy azonos szinten kezeljük a zenével a vizuális megjelenítést is.

 

 

 

B.I.: Korábban hogyan volt jelen az életedben a vizualitás?

N.N.: Mióta az eszemet tudom, mindig is ez volt, ami érdekelt. Szinte a beszéddel egyenértékű volt számomra a rajzolás. Amikor főiskolára jártam a festés és a díszlettervezés vonzottak, de a diploma után volt bennem egy törés. Azt éreztem, hogy mindenki vár tőlem valami nagy dolgot és addig nem is lesz belőlem senki, amíg egy óriási művel nem rukkolok elő. Ez valamiért nagyon frusztrált. Egyébként a suliban tanultam videót vágni és animációt készíteni is, de nem nagyon tudtam, hogy ezt hol tudnám életre kelteni. Aztán láttam ilyen megoldásokat bulikban és rájöttem, hogy ez lesz az. Tetszik benne, hogy impulzív és megismételhetetlen. A közönség, a zene és a hangulat is alakítja az egészet.

B.I.: Olyan vizuális dolgot alkottál már, ami nagyon körülhatárolt és ennek pont az ellenkezője? Mint például egy videóklip?

N.N.: Igen, tavaly egy hip-hop formációval virtuálisan összehozott a sors és nekik csináltam egy videóklipet, aminek nagyon konkrét szövege és szimbolikája van. Elég sok politikai utalás van benne, ezért nem a legelső darabja a portfoliómnak, de nagyon élveztem ezt a fajta alkotást is. Egyébként sokkal több idő volt elkészíteni és eszközök tekintetében is jobban fel kell rá készülni.

B.I.: Miben más ez a két folyamat alkotás szempontjából? Amikor konkrét zenére készítesz egy videót és amikor egy buliban, a helyszínen formálódik a vizuál.

N.N.: Egy videóklip esetében végighallgatom többször is a dalt, főleg a dalszöveg mondanivalójára fókuszálva. Soronként elkezdem felvázolni vagy nagyobb egységekre bontom szét, de az a folyamat vége, hogy képkockáról-képkockára lerajzolom. Ha vizuálozni megyek, akkor is általában van egy téma, amin elindulok. Aztán csinálok itthon egy-két loopot (végtelenített rövid videófelvételek – a szerk.), amit hasonlóan gyártok, mint egy animációs videót. A bulik előtt végiggondolom, hogy milyen ívet szeretnék adni az egésznek. Ennek ellenére sokszor van olyan, hogy teljesen elrugaszkodok attól, amit előre kitaláltam, mert látom, hogy mi van körülöttem és arra reagálok. Ilyenkor a loopokat nem csak lejátszom nyersen, hanem széteffektezem. Mostanában azzal kísérletezgetek, hogy a szoftverben lévő effektekkel hogyan lehet a nulláról felépíteni egy vizuált.

 

 

B.I.: A loopok hogyan, mi alapján állnak össze?

N.N.: Sok mindent be szoktam vetni. Volt olyan is, hogy a buszon ülve fotóztam vagy videóztam valamit a telefonommal és azt is felhasználtam. De stop-motion (képkockánként beállított és rögzített – a szerk.) videókat is csinálok. Illetve rajzolok vagy festek és apró ecsetvonásokkal haladva építek fel egy pár másodperces loopot. Van olyan is, hogy digitálisan rajzolok és azt animálom. Vagy régen filmekből vágtam ki részeket. Amit nagyon szoktak szeretni a Rokoko rendezvénysorozatnál, az a festményekből kivágott karakterek, amiket fotókkal keverek, majd mozgatok.

B.I.: Ez egy végtelen lehetőségnek tűnik.

N.N.: Vicces, mert anyukám szokta kérdezni, hogy hogy haladok, készen vagyok -e már. Igazából ez sosincs kész, mindig lehet újabb és újabb elemet hozzátenni. Olyat is szoktam csinálni, hogy a saját felvett vizuálomat remixelem.

 

 

B.I.: Mennyire tudod fejben tartani, hogy milyen anyagaid vannak, miket tudsz egy adott szituációban használni?

N.N.: Most már kicsit más, mint az elején volt. Már kezdem elengedni, hogy csak arra hagyatkozom, ami a gépemen van és nem aggódom amiatt, hogy mi lesz, ha ezek elvesznek. Eleve nem is lehet ennyi mindent tárolni, óriási tárhelyre lenne szükség.

B.I.: Említetted, hogy nagyon sok múlik az adott pillanaton. Mennyire kapsz szabad kezet az alkotáskor?

N.N.: Ha kifejezetten engem keresnek, akkor nem nagyon szoktak beleszólni. Megnézzük a helyszínt és onnantól nagyjából rám van bízva. Az elektronikus zenei buliknál egyébként is szabadabban improvizálok. De egy koncert esetében más. Amikor a Szigeten dolgoztam ott voltak zenekarok, akik konkrét anyaggal jöttek, amit csak le kellett játszanom. Gyakorlatilag egy technikai ember voltam a folyamatban, de egyébként azt is élveztem. Ott az az izgalmas, hogy nagyon figyelnem kell a történéseket, nagyon alázatosan kell állnom az egészhez. Olyan is volt, hogy hozott valaki anyagot, de azt mondta, hogy használjam fel szabadon, a saját loopjaimmal együtt. Sokféle megoldás létezik.

 

 

B.I.: Mi történik élesben, amikor ott vagy egy eseményen?

N.N.: Jóval a buli kezdete előtt oda szoktam menni és órákkal előtte elkészülünk. Sokszor dekorációt is viszek, amire majd vetíteni fogok. Általában hangtechnikusok, fénytechnikusok mellett szoktam elfoglalni a helyemet, de egyszer volt egy olyan goa buli, ahol kifejezetten azt akarták, hogy a DJ mellett álljak. Nem bánom, ha a háttérből kell dolgoznom, de egyébként ez kifejezetten jól esett. Van, ahol ki van alakítva hely előre, máskor meg, ahol sikerül helyet találnom. De az az ideális, ha látom, hogy mi történik. Alapvetően nem szoktam elhagyni soha a bázist, próbálok folyamatosan a zenére reagálni és ott alakítani az egészet. A fáradtság ellenére sem tudok elszakadni, mert minden ott történik és pont ezt szeretem benne.

B.I.: Nagyon sok és sokféle munkád volt már. Melyik projekteket tudnád kiemelni?

N.N.: Pont múltkor is kérdezte valaki, hogy mire vagyok a legbüszkébb és hirtelen nem is tudom, mert sok emlékezetes lehetőségem volt. A legelső vizuálozásom a Corvin Clubban volt. Oda jártam bulizni, aztán az egyik barátnőm kérdezte, hogy nincs -e kedvem vizuált csinálni az egyik bulin, mert akkor beszél a tulajdonos sráccal. Szerencsém volt, de igyekeztem odatenni magam, hogy ne okozzak csalódást. Nagyon sok olyan DJ-vel működtem együtt, akit nagyon szeretek és korábban is sokat hallgattam. Például a román underground DJ-k közül néhány nagy kedvencemmel. A Szigeten is volt sok elismert fellépő. A magyarok közül a Luditták volt az egyik. De az Ed Is On koncert a Trip hajón is nagyon izgalmas feladat volt számomra.

 

 

 

B.I.: Miből merítesz inspirációt és milyen forrásokat használsz a munkádhoz?

N.N.: Bármiből tudok inspirációt meríteni. Fontos a zene, szeretek átkonvertálni jeleket, érzéseket, benyomásokat, amiket más érzékszervekkel fogadtam be. Szeretem a vizuális művészet különböző korszakait és műfajait. A barokk és a rokokó stílusjegyeivel szeretek dolgozni, kiemelni és új környezetbe helyezni. Az épületek mindig is inspiráltak. A vírushelyzet miatt most restaurátorként is dolgozom, az épületek, épületelemek ritmikussága, a formák kölcsönhatása lenyűgöz.

B.I.: Szerinted mitől igazán jó egy VJ, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie?

N.N.: Gyerekkorom óta tudom, hogy valamilyen képzőművészeti, kreatív alkotótevékenységet szeretnék folytatni. Sokáig a festés és a táblakép volt az eszköz a kezemben, amin keresztül kifejeztem magam. Nem éreztem tökéletes kifejezési módnak, egészen addig, míg nem kezdtem el VJ-ként működni. Én a kiszámíthatatlansága miatt szeretem. Szerintem akkor jó valaki, ha elég spontán és nyitott arra, hogy az adott hangulatra reagáljon. Rengeteg tanulás és alázat, és nemcsak az eszközökre (szoftverek, projektorok stb.) vonatkozik, hanem sokkal inkább a fény és a színek fizikájára.

B.I.: Hol lehet találkozni a munkáiddal, milyen projektek vannak tervben a közeljövőben?

N.N.: A karantén pozitív hozadéka, hogy sokkal több időm volt most fejleszteni magam. Korábban nagyon sok felkérésem volt és minden hétvégén dolgoztam. Szoktak lenni videoklip felkéréseim, van is egy-két elkészült anyag, ami már csak arra vár, hogy megjelentessük, úgyhogy érdemes figyelni a Facebook oldalamat. Illetve DJ-k is szoktak felkérni együttműködésre livestreamekhez. Sajnos azt érzem, hogy ebben még nincs olyan rutin itthon, mint ahogy azt külföldi példák esetében tapasztalhatjuk. Vannak önálló terveim is – a parti szcénától függetlenül – közelebb szeretném hozni az emberekhez a műfajt, mind fizikai, mind átvitt értelemben.

 

 

Esemény fotók: Németh Nikolett

 

Köszönöm Nikinek, hogy mesélt nekünk erről az izgalmas, de kissé még háttérbe szorított alkotói területről. Remélem, hamarosan visszaáll az életünk a normális keretek közé és élőben is találkozhatunk Niki munkáival. Addig is, ne felejtsétek el követni őt, vagyis Miss Virgácsot Instagramon és Facebookon! Ha pedig a digitális printjeire vagytok kíváncsiak, keressétek őt a youngart online galéria weboldalán!

“Számomra a legfőbb inspiráció a harmónia, amiben egyszerre vannak jelen a végletek” – interjú Veszprémi Lili textiltervezővel

Ami nekem először eszembe jut Veszprémi Lili textiltervező alkotásairól, az a nyugalom, a letisztultság és a harmónia. Kíváncsi voltam, hogyan születnek meg és, hogyan élnek tovább ezek a finom minták, mi az, ami inspirálja az alkotót, de mindenekelőtt arra, hogy hogyan találta meg az alkotás felé vezető utat. Készítsetek egy csésze teát és helyezzétek magatokat kényelembe, egy csupa szív művész története következik!

 

Fotó: Uhlár Eszter

 

Bereczki Ivett: Mik az alkotáshoz kapcsolódó első emlékeid?

Veszprémi Lili: A szüleim mindig is nagyon kreatívak voltak, a két kezüket nagyon jól használták arra, hogy felújítsanak, építsenek, alkossanak. Így az alkotó tevékenykedés számomra teljesen természetes jelenség volt otthon és én is szépen lassan belefolytam. Nálunk generációk óta a nők kötnek, varrnak, hímeznek. A diplomamunkámban is azzal foglalkoztam, hogy a dédnagymamám a saját kezével készítette el a kelengyéjét. Ami kellett egy háztartásban, az neki megvolt és ugyanezt adta tovább a lányának. Én pedig a mai napig használom a dédnagymamám által szőtt konyharuhákat.

B.I.: A rajzolás szeretetét is otthonról hoztad?

V.L.: A dédnagymamám és apukám is nagyon szépen rajzoltak és én is a rajzolásban találtam meg önmagamat. Szeretek elmélyülni a színekben, a formákban. Anyukám mindig meséli, hogy kisgyerekként kértük főzéskor a fagyasztott gyümölcsöket és én azzal is a falra kezdtem rajzolni. Ezen ma már ő is csak mosolyog, akkor nem biztos, hogy annyira boldoggá tette (nevet – a szerk.).

 

 

B.I.: Mikor tudatosult benned, hogy a rajzolással komolyabban is érdemes foglalkoznod?

V.L.: Elég korán, már az általános iskolában. Szerencsére volt egy művészeti iskola a falunkban, ahol felnőttem és nem is merült fel más opció. Ott volt rajzszakkör, festés, kerámia. Mindenhová jártam, ahová lehetett. Aztán művészeti szakközépiskolába mentem tovább. Én a tanulás helyett is rajzoltam, festettem és valamilyen formában ez a mai napig így van. Ha rossz kedvem van, ha jó kedvem van, nekem az ad biztonságot, ha alkothatok.

B.I.: Aztán a középiskola után felköltöztél Budapestre.

V.L.: Igen és ki kellett találnom, hogy merre induljak el, képzőművészeti vagy iparművészeti irányba. Először a Képzőművészeti Egyetemre szerettem volna menni, festő szakra, de valahogy beigazolódott, hogy az iparművészet közelebb áll hozzám, ezért végül a MOME-t választottam. Nagyon izgalmasnak tartom, ahogy egy minta egy tárgyra kerül, kilép a két dimenzióból és tovább tud fejlődni, majd textília vagy éppen könyvborító lesz belőle.

 

 

 

B.I.: Az első önálló projekted a Kis Kas volt, ahol táskákat terveztél és el is készítetted őket. Hogyan született meg ennek az ötlete?

V.L.: Amikor a MOME-t elkezdtem, a nagyon új közegben először nehéz volt megtalálnom önmagamat. Sok szálon kerestem a kapcsolódást a gyökereimhez és akkor még nehezen tudtam elképzelni, hogy mint tervező megállom majd a helyemet. Mindenképpen csinálni akartam valamit és ezért elkezdtem táskákat tervezni, amiket akkor még valóban én magam készítettem el. 2013-ban indítottam el a projektet és a mai napig megvan egyébként. Viszont egy márka működtetése egy teljes embert kíván, ezért ez most háttérbe szorult, inkább annak szentelem a munkára szánható időmet, hogy tervezzek, fessek, rajzoljak; és szerencsére meg is találtak olyan jellegű projektek, amelyekben mindez mások számára is fontos vagy értékes lehet.

B.I.: Milyen megkereséseid vannak mostanában?

V.L.: Elsősorban belsőépítészeti projekteken dolgozom. Két munkát emelnék ki ezek közül, a méretük miatt. Az elsőbe még 2019 tavaszán csöppentem bele, amikor Sipos Rebeka – a Lab5 Építészstúdió belsőépítésze – azzal keresett meg, hogy egy készülő nagy irodaházban üveg felületekre lenne lehetőségem mintát tervezni, illetve díszpárnákra. Konkrét koncepciójuk volt a tereket illetően, nekem abba kellett megfelelő módon kapcsolódni. Bár a feladat egyszerűnek tűnhet, valójában ez egy nagyon hosszú munkafolyamat volt, és nagyon élveztem a közös munkát. Sok szempontból még ennél is komplexebb feladat volt egy tihanyi apartman-ház számára végzett munkám, ahová lakástextileket terveztem, méghozzá teljeskörűen, és itt is szabad kezet kaptam alkotóként. Ezek a projektek terelgettek, aminek köszönhetően egyre magabiztosabbnak érzem magam. Azt fontolgatom, hogy a jövőben nem csak egyedi megrendeléseknek tegyek eleget, hanem önálló lakástextil kollekciót is tervezzek, amit én magam árusítanék.

 

 

B.I.: Az anyagok maguk mennyire befolyásolják a tervezést?

V.L.: Befolyásolják is, meg nem is. Alapvetően ezekben a munkákban egy grafikus vagyok, aki változatos alapanyagokra készít mintaterveket. Ám mindezt nem teheti anyag- és technológiaismeret nélkül. Amikor üvegre terveztem, nyilván voltak kötöttségek, mert nem gyártható le akármi. A digitális textil printelésnél viszont bármit lehet. A szőnyeg ilyen szempontból még izgalmasabb felület, mert kézzel készül, vannak korlátok, léptékek, ritmusok. Nem olyan mértékben sorozatgyártható, mint egy digitálisan nyomtatott méteráru.

B.I.: Vannak visszatérő minták, stílusok, amik kifejezetten jellemzőek a munkáidra?

V.L.: Ez nagyon változó. Van amikor belelendülök és minden csupa virágminta, növényi ornamentika. Aztán ha kifut egy projekt, ahol hónapokig ezzel dolgoztam, akkor azt érzem, hogy teljesen másra vágyom és például apró raszterekkel vagy foltokkal szeretnék mintázatokat építeni.

 

 

B.I.: Mi az, ami az alkotásban inspirál téged?

V.L.: Számomra a legfőbb inspiráció a harmónia, amiben egyszerre vannak jelen a végletek. A harmónia, ami a természetben is jelen van és ami hirtelen képes megváltozni. A kettő közötti lavírozás. Az, hogy lehet mindkettő együtt. Hideg is, meleg is, fekete és fehér, ezek összehangolása izgalmas számomra. Mintázatokban, színekben és témaválasztásban is.

B.I.: Említetted, hogy esetleg saját kollekciót is készítenél. Tudsz még megfogalmazni ilyen álmot a jövőre nézve?

V.L.: Több olyan dolog van, amibe tavasszal félig-meddig belevágtam, de aztán jött a karantén. Nagyon szerettem volna többet emberekkel együtt alkotni, például szívesen csinálnék akvarell workshopokat. Szeretnék egy műhelyet is majd. Ami még nagy vágyam lenne – és ebbe kicsit belekóstoltam már –, hogy textiles szakvásárokon megmutathassam a munkáimat. Minden évben Párizsban és Frankfurtban is szoktak lenni szakvásárok. Amellett, hogy a nagy cégek a kész méteráru kollekciókat bemutatják, van egy dizájnereknek fenntartott rész, ahol csak mintaterveket lehet bemutatni, gyönyörűen kinyomtatva egy egyedi standon.

 

 

B.I.: Volt külföldi együttműködésed is?

V.L.: Együttműködésig még nem jutottam, de éppen az említett vásáron voltak külföldi (német, holland, amerikai) buyerek, akik a cégeik számára vásároltak a mintakollekcióimból. Amikor eladsz egy mintát, akkor ezzel a szerzői jogaidról is lemondasz, tehát a minta további életére, felhasználására, esetleges alakítására már nincs ráhatásod, és például a honlapodra sem teheted már ki ezeket a munkákat. Ezt eleinte nekem sem volt könnyű megemészteni. A mintatervező, különösen a sikeres mintatervező munkája egy kicsit a jéghegyre hasonlít: egy kis része látszik csak ki, a nagyobbik láthatatlan.

B.I.: Milyen tanácsot tudnál adni azoknak, akik hasonló pályán indulnak el, mint te?

V.L.: Azt, hogy ne féljenek megmutatni a munkáikat, felvállalni önmagukat, a saját ízlésüket. Én sokáig a fióknak terveztem és valahogy a kisfiam születésével ért meg bennem a döntés, hogy előálljak a műveimmel. A történetemhez hozzá tartozik az is, hogy a mintatervezőknek rejtegetni kell a munkáikat, mert könnyen inspirálhatnak másokat. De a fiók nem fogja azt mondani, hogy ezek szuper jók. Elkezdtem rajzolni és kipakolni, és megtaláltak az emberek, akiknek meg kellett találniuk. Miután részt vettem az első szőnyegemmel az első kiállításomon, az ott kiállított munkám nyomán keresett meg az első komoly kooperációs partnerem, akivel azóta is töretlen a szakmai kapcsolatom. Ha valaki ott tart, hogy szívesen alkotna, de még nem tudja, hogy mit, akkor bátran kísérletezzen. Nem lehet veszíteni semmit, maximum az egyik téma, technika nem jön be, de a másik sikerülni fog.

 

 

Fotók: Veszprémi Lili

 

Köszönöm Lilinek, hogy a kisfia mellett szakított időt a beszélgetésünkre és beavatott az alkotói világába! Kövessétek őt ti is az online felületein (Instagram, Facebook) hogy ne maradjatok le a legújabb munkáiról! Ki tudja, talán hamarosan elkészül a kollekciója, amit említett az interjúban. Én mindenesetre drukkolok neki! 🙂

A mozgás szabadsága

Az elmúlt időszak nagyon sok mindent átalakított az életünkben. Olyan dolgok felértékelődtek, amiket korábban természetesnek éreztünk. Habár hivatalosan nem kell az otthonainkban maradnunk, mégis egyre fogy a tér körülöttünk. A tér, amiben mozoghatunk. Ezen a gondolatmeneten elindulva született meg egy koncepció a fejemben, aminek a megvalósításához az egyik legjobb barátnőmet hívtam segítségül.

 

 

Egészséges és ideális körülmények között a mozgás olyan magával értetődő számunkra, mint a levegővétel. Persze mindezt csak akkor tudjuk igazán értékelni és megbecsülni, ha valami miatt korlátozva vagyunk benne. Amíg tavasszal önkéntes karanténban voltam, az esti séták jelentették a világot. Akkor éreztem, hogy a négy falon kívül is van valami, ami bár lelassult, de egy ritmikus körforgásban létezik, változik. Az életünk nem olyan, mint amihez hozzászoktunk és lehet, hogy még nagyon hosszú ideig egy átmeneti állapotban fogunk lebegni. Az az egy biztos, hogy most olyan dolgokon is elgondolkozunk, amiken korábban nem. Például azon, hogy mekkora szabadságot jelent az, hogy bármikor kimehetünk a természetbe és sétálhatunk, futhatunk, ugrálhatunk vagy akár táncolhatunk. Úgy, ahogy szeretnénk. Én pedig pontosan az ilyen pillanatok fontosságát szerettem volna megörökíteni örökmozgó barátnőmmel. Darbi – bár nem professzionális táncos – lételeme a mozgás. Az indián nyár utolsó napján azt az állapotot kerestük, ami a mozgás felhőtlen szabadságában megszületik. Ami felszabadító és megismételhetetlen. Amiben semmi és senki nem korlátoz. Ott és akkor valami számunkra fontos történt és ennek a lenyomatát most ide is elhoztam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Modell: Smiri Nagy Barbara (Darbi)

Fotó: Bereczki Ivett

Dolce Vita Budapesten

Ez a nyár nagyon más, mint a korábbiak. A nagy tengerparti csobbanásokról idén csak visszafogottan ábrándozunk. Mi azért megpróbáltuk a nem is annyira lehetetlent. A forró olasz életérzést átélni Budapest utcáin.

 

 

Mint néhányan biztosan tudjátok, imádok mindent, ami fotózás. Pontosan ezért időről-időre egy profi stábbal közösen alkotok meg valamilyen témát, ami éppen foglalkoztat.

Ami mostanában sokszor az eszembe jutott, az Olaszország és a mediterrán életérzés. Szerettem volna újra ellátogatni az olaszokhoz, de a jelen helyzetben idén nyáron nem kockáztattam volna. De miért ne lehetne megtapasztalni valami egészen hasonlót Budapesten? A Güll Baba utca környékén egy pillanatra azt érezheted, hogy egy olasz kisvárosban sétálgatsz.

Kis csapatunkkal nekivágtunk az emelkedőnek és játszani hívtuk Budapestet. Akik társaim voltak ebben a kalandban, az a nagyon fiatal és szuper tehetséges fotós Albert Alianna, a rutinos stylist Bíró Barbi és Erdősi-Lőrincz Nóra sminkes, aki már ismeri az arcom minden pontját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönöm a lányoknak a közös munkát, nagyon élveztem, már a készülődést is. A spagetti főzést, a gyümölcs válogatást, de még a magassarkúban emelkedőn tipegést is. 🙂 Azért remélem, – a nem is annyira távoli jövőben – újra felfedezhetem élőben is Olaszország pezsgő utcáit.

Budapesti programajánló 2020. augusztus 13-16.

Már az idejét sem tudom, mikor volt legutóbb programajánló a blogon, de most, hogy már kicsit szabadabban mozgunk a városban és tombol a nyár, azt hiszem ez egy ideális visszatérő tartalom. Szerencsére Budapesten sosem lehet unatkozni. Nézzük, mit tartogat számunkra a hét második fele!

 

Illusztráció: Bereczki Ivett

 

Amoeba a 4 éves Pontoon szülinapon

2020. augusztus 13. 20:00

#koncert

Az Amoebáról nekem mindig az a szó jut eszembe, hogy világszínvonal, többek között ezért is várom annyira, amikor élőben hallhatom őket. A neosoul hazai fenegyerekei csütörtökön átveszik az uralmat a Pontoon felett. Az biztos, hogy tisztességes szülinapi ünneplésre számíthatunk.

Az eseményt megtaláljátok a Facebookon.

 

 

Veni az Opus Jazz Clubban

2020. augusztus 13. 20:00

#koncert

Ha valami éteri, melankolikus ínyencségre vágytok, akkor Veni és Bata István zenei projektjét élvezni fogjátok. Szász Veronika, vagyis Veni egy nagyon sokoldalú művész. Istvánnal közös dupla lemezüket 2018-ban jelentették meg. Ha az elmélyülést választanátok inkább csütörtök este, akkor ebben a programban sem fogtok csalódni.

A koncertről bővebb infót itt találtok.

 

 

 

Hegyi Dóri és Tóth Kristóf akusztik a Normafán

2020. augusztus 13. 19:00

#koncert

Ha már szuper tehetséges női zenészekről van szó, Hegyi Dóriról (OHNODY) se feledkezzünk meg. Csütörtökön őt is hallhatjátok, a Normafa Síházban, duó felállással, Tóth Kristóffal kiegészülve. Jut eszembe, láttátok már a legújabb Dalfutár epizódot, amiben Dóri is szerepel? Nézzétek meg, aztán irány a koncert!

Az esemény részleteit megtaláljátok a Facebookon.

 

 

Solére a Normafa Síházban

2020. augusztus 15. 19:00

#koncert

Ha tehetitek szombaton hallgassátok meg Szigeti Zsófi, alias Solére szóló projektjét. Első magyar nyelvű dalához áprilisban készült videó és úton van a következő is, ami szeptemberre várható. Zsófi hamarosan kezdi tanulmányait a Londoni Tileyard-ban, így amíg itthon van érdemes elcsípni élőben is.

A koncert Facebook eseménye.

 

 

 

BPSPC – Highlights kiállításmegnyitó és vetítés – ÚJ IDŐPONT!

2020. augusztus 19. 19:00

#fotó

A BPSPC fotós kollektíva közös kiállításra készül és nagy örömömre az estén Temesi Ádám legújabb LOOKALIVE epizódja is ott debütál majd. Ha ti is rajongtok Budapestért, akkor nézzétek meg a 12 profi fotós objektívén keresztül, milyen arcait mutatta a város az elmúlt hónapokban.

Az eseményről bővebb infót itt találtok.

 

 

Négy szoba a Budapest Rooftop Cinemában

2020. augusztus 16. 20:30

#mozi

Vasárnap Tarantino egyik klasszikusa lesz terítéken a Mammut tetején. Zárjátok a hetet egy kellemes mozizással az augusztusi csillagos ég alatt.

A Budapest Rooftop Cinema vetítéseit megtaláljátok a weboldalukon.