ALKOTÁS, ÉN, ZENE

Zenét írunk a karantén idején

Nincs hozzászólás

Szinte egy szempillantás alatt megváltozott minden körülöttünk. Az utazásainkat, a közös ünnepléseket, a betervezett és megvalósításra váró feladatainkat mind-mind elhalasztanunk vagy törölnünk kellett és ezek csak apróságok ahhoz képest, amilyen nehézségek várnak még ránk.

 

Fotó: Temesi Ádám

 

Még csak az elején járunk valami nagyon nehéz és megterhelőnek és már most érzem, hogy lesznek mélypontjaim. De szeretném, ha a lelkes, alkotni vágyó énem felül tudna emelkedni a gyenge pillanatokon vagy éppen táplálkozni a fájdalomból és a művészeten keresztül kifejezni.

Nem is olyan régen, néhány hónappal ezelőtt egy zenész ismerősöm, Dormán Miklós (a THe pUnch billentyűse) megkeresett azzal, hogy a legújabb zenei ötletéhez szeretné, ha betársulnék. Nagyon izgalmasan hangzott a projekt, ugyanis az ő fejében egy “absztrakt ima” víziója született meg. Ehhez keresett meg engem, mivel hallott korábban énekelni és tudta, hogy a zenei világunkban vannak kapcsolódási pontok. Szeretem a nem hétköznapi alkotásokat, így azt is kifejezetten érdekesnek találtam, hogy ő latin szöveget szeretne megszólaltatni a készülő dalhoz.

Nem sokkal azután, hogy megírtam Mikinek, hogy felcsigázott az ötletével, elküldött egy dal kezdeményt. Tudtam, hogy jó ízlése van és építész lévén rendszerben és jól átgondolt struktúrákban gondolkozik. Ez az, ami nekem gyengeségem, így alig vártam, hogy az én rutintalanságomból és ösztönösségemből, valamint az ő gondolatiságából és precizitásából mi fog kisülni, így hát belevágtunk.

Odáig jutottunk, hogy egy majd öt órás próbát hoztunk össze valamikor hetekkel ezelőtt, ahol továbbfejlesztettük az ötletét. Mint kiderült, Miki a kezdő szintű zongora tudásomra is titkon számított, így picit nagyobb szerepem lesz ebben a projektben, mint amire először számítottam.

 

Fotó: Temesi Ádám

 

Hogy mi lesz ebből az egészből, az a következő időszak kérdése, viszont nem akarjuk elengedni ezt a lendületet és karatén ide vagy oda, online folytatjuk, amit elkezdtünk.

Nos, ebbe a folyamatba szeretnélek titeket is bevonni. Az Instagramon majd megosztok veletek egy-egy próba pillanatot, a nagyobb mérföldköveknél pedig érkezem majd blogbejegyzéssel is. Remélhetőleg eljutunk oda, hogy a végeredményt is be tudom majd nektek mutatni és talán nem is állunk majd meg egy szerzeménynél. De ez a jövő muzsikája.

Ivett

ALKOTÁS, FOTÓ, INTERJÚ

“A LOOKALIVE kihozta belőlem azt a pluszt, a váratlant, az érdekeset, amire nem számítottam” – interjú Temesi Ádám operatőrrel

Nincs hozzászólás

Nagyon érdekes azt látni, amikor egy alkotónak annyira természetes az alkotás, hogy az a személyiségének meghatározó alkotóelemévé válik. Amikor minden egyes alkalommal gyermeki lelkesedéssel és kíváncsisággal vág bele egy újabb témába. Ezt érzem Temesi Ádámon is. Akinek a kép az életében olyan, mint a levegő. Nem lehet megkérdőjelezni a létezését. Sokszor találkoztam már a munkáival, de amit igazán izgalmasnak találtam vele kapcsolatban az a LOOKALIVE videósorozata. A cseppet sem hétköznapi hónapjait sűríti egy-egy videóba, amiben pont annyira van benne ő, amennyire kell. Szép, őszinte, inspiráló. Többek között erről is kérdeztem.

 

Fotó: Lengyel Andor

 

Bereczki Ivett: Hogyan jött az életedbe a fotózás és videózás?

Temesi Ádám: A videózás nekem a görkori miatt indult el. A telepen a srácokkal rákerestünk különböző weboldalakon ilyen témájú videókra és egy idő után mi is akartunk csinálni hasonlót. Akkoriban nagyon sokat utaztunk édesapám munkájából kifolyólag. Épp Brüsszelben laktunk és apukám vett egy webkamerát, amivel az itthoniakkal tartottuk a kapcsolatot. Volt egy minimális memóriája és azzal csináltunk videókat is. Aztán a huszadik szülinapomra kaptam egy videókamerát és a haverokkal csináltunk egy filmet, amit aztán feltöltöttem egy amatőr fotós oldalra és tetszett a többieknek. Ott ismertem meg a jelenlegi kollégámat, Derzsy Andrást, akivel a StudioX-et csináljuk. Nekem a mai napig a fő vonal a videó, de a fotó mindig is megvolt mellette.

B.I.: Ezután kezdtetek el komolyabban foglalkozni a videózással?

T.Á.: Eleinte csak amatőr felvételeket csináltunk. András akkor a Magyar Televíziónál dolgozott, mint képvágó és megmutatta bent az anyagainkat. Volt egy gyerekműsor, amihez kellett egy külső bejátszó és kipróbáltak minket. A rákövetkező nyáron megkaptuk az egész nyári adást, amit külső helyszínen forgattunk. Aztán valaki megkeresett minket videóklipkészítéssel és innentől elindult a dolog.

B.I.: Miben más a fotó és a videó számodra?

T.Á.: Nem könnyű a kettőt egyszerre csinálni. Amikor állóképben gondolkozom akkor rááll az agyam, hogy azt az adott pillanatot kell elkapnom. Mozgóképben pedig a pillanatok sorozatát kell összefűzni és nehéz a két vágány között váltani.

 

 

B.I.: A saját projektek és a megrendelésre készült anyagok mennyire térnek el egymástól?

T.Á.: Nem mindig vannak konkrét ötleteim, inkább megérzésből dolgozom. Holnap is megyünk egy portréfotózásra és csak a helyszínt tudom, ami nagyon tetszik. Nem tudom, hogy mit szeretnék pontosan, de az érzés megvan. De olyan is van, hogy van egy elképzelésem és azt szeretném megvalósítani, ilyen a LOOKALIVE (Ádám videósorozata – a szerk.). De az is közben rajzolódott ki, hogy pontosan milyen lesz. A megrendeléseknél általában egy ötlettel keresnek meg. Van egy kiindulópont, amit együtt formálunk tovább.

B.I.: Gyakran fotózol városi környezetben. Mindig keresed az izgalmas helyszíneket?

T.Á.: Van olyan, hogy ülök a villamoson és látok valamit, ami megtetszik. Nagyon sokszor nem is tudom, hogy az adott helyszín mire lesz jó később. Aztán a megfelelő fényekben működik a dolog. Egyébként van, hogy jegyzeteket csinálok vagy a telefonban a GPS koordináták alapján visszakeresem az adott pontot egy későbbi fotózás kapcsán.

 

 

 

B.I.: Mit jelent neked a LOOKALIVE?

T.Á.: Az volt a célom, hogy minden hónapban összerakjak egy videót arról, hogy milyen az életem, mi történik velem. Elsősorban magamnak szerettem volna csinálni, nem tudtam, hogy beszélni is fogok benne. Olyan videókat képzeltem el, mint a legelső, a decemberi. Hangulatvideókat.

B.I.: Aztán a hangulatvideók szépen kinyíltak és egyre inkább személyesebb hangvételűek lettek.

T.Á.: Érdekes volt, hogy hogyan bontakozott ki a lelkivilágom, ahogy jött a jó idő. Márciusig nem szólaltam meg a videókban, aztán elkezdtem magamban mindenfélét beszélni. Nem akartam a végeredménybe bevágni, csak a kamerába mondtam hülyeségeket a jövőbeli magamnak poénból. Egy este leültem és volt egy-egy mondat, amit aztán összevágtam és rájöttem, hogy ez működik. A következőknél már tudtam, hogy be fogom vágni és elkezdtem többet beszélni, aztán mindig jött valamilyen téma. A másik része meg az, hogy sokszor tök izgalmas életem van, rengeteg tehetséges emberrel találkozom, mindig más helyeken járok és ezt meg akartam örökíteni.

B.I.: Miről kapta a nevét a sorozat?

T.Á.: A júniust kezdtük el Kyle-lal – az amerikai fotós barátommal – forgatni és neki volt valami szövege, amivel heccelt. Valahogy úgy szól magyarul, hogy „viselkedj úgy, mintha élnél”. Miután lement ez a pár nap elkezdtem ezen gondolkozni, hogy lehet, ez jó lenne címnek. De én tényleg meg is élem az életemet, nem csak úgy teszek, ezért alakítottam át és ebből lett a LOOKALIVE. Ettől a ponttól forrta ki magát ilyenre az egész koncepció. Én azt képviselem, hogy egy sérülékeny ember vagyok, aki ugyanúgy hibázik, mint bárki, de ebből épülök. Ebbe a sorozatba inspiráló dolgokat szeretnék beletenni, ami remélem, hogy pozitív hatással van másokra is.

 

 

 

B.I.: A novemberi volt az utolsó epizód. Folytatni fogod?

T.Á.: Olyan szépen kivirágzott az egész. Azt szerettem benne, hogy én sem tudtam, mi lesz a következő hónapban. Most egy olyan tervem van, hogy évszakonként lesz videó. Szeretnék összerakni a tavalyi évről egy összefoglalót, de most egy kicsit alkotói válságban vagyok. Többször elkezdtem már, de nem akarom erőltetni, ez is jöjjön magától. A LOOKALIVE kihozta belőlem azt a pluszt, a váratlant, az érdekeset, amire nem számítottam. Tök jó lenne az idők végezetéig csinálni. Ha majd gyerekeim lesznek, akkor meg tudom nekik mutatni, hogy ez voltam 2019-ben és ennyi mindent csináltam. A szüleimnek is mindig megmutatom és az az érdekes, hogy a videókon keresztül még jobban megismertek, mert vannak dolgok, amikről még nekik sem feltétlenül meséltem.

B.I.: Mi a helyzet most a fotózással?

T.Á.: Azért is tűntem el videó téren, mert visszatértem a fotóhoz. Régen, amikor mentem ide-oda és nem forgattam, akkor mindig fotóztam. Amikor elkezdtem a LOOKALIVE-ot, akkor viszont átbillent a balansz. Most viszont megint sokat fotózom. Régóta szerettem volna képeket a falamra és most tele van. Összeraktam a weboldalamon egy könyvet, ami képpárokból áll. Érdekes, hogy van olyan képem, aminek öt évvel később készült el a párja.

  

 

 

 

B.I.: Milyen szakmai terveid vannak a következő időszakra?

T.Á.: Nagyon szeretnék majd csinálni egy önálló kiállítást, amiben meg tudom mutatni, hogy milyen vagyok én. Szeretek projekteken dolgozni, de nem feltétlenül csak a saját ötletemen. Nagyon szeretnék még többet forgatni. Imádom a csapatmunkát, jó lenne játékfilmet vagy sorozatot is csinálni. A fotó mindig óriási kérdőjel, mert az sokszor véletlenszerű és amilyen hatások érnek, amilyen fényeket vagy helyeket találok, oda álmodok meg egy rögtönzést és abból születik meg valami.

B.I.: Van olyan alkotó, akinek a munkája nagy hatással van rád?

T.Á.: Szoktam az Instagramon böngészni és néha rábukkanok valami olyanra, amiből egy-egy ecsetvonásnyit merítek, de inkább operatőrök munkáiból tanulok. Roger Deakins és Robert Richardson stílusa kifejezetten tetszik. Richardson Tarantinoval dolgozik együtt. Az az érdekes, hogy amikor nagyon fiatal voltam, úgy néztem a filmeket, hogy fogalmam sem volt, hogy ki rendezte, ki volt az operatőr, csak megállapítottam, hogy tetszik -e vagy sem. Amikor elkezdtem utánajárni, hogy ki csinálta ezt vagy azt, egyenként raktam össze, hogy azért tetszettek, mert ő vagy ő csinálta. Tarantino filmjeit nagyon szeretem és mindig más szinten érnek el hozzám. Lehet, hogy régen egy teljesen más része tetszett, most például imádom, ahogy kifejti a karaktereit. Az ő munkássága újra és újra visszajön.

B.I.: Egy alkotónak akkor is végig kell kicsit gondolnia a saját pályáját, amikor mentorál valakit. Te voltál már ilyen szerepben?

T.Á.: Van egy fiatal lány, aki a szeptemberi LOOKALIVE vetítésre jött el és megkérdezte, hogy tudok -e neki segíteni portréfotózásban. Épp megtanulta a gépet használni, de gondoltam, bedobom a mélyvízbe. Odaadtam neki az egyik fénymérőmet, megmutattam neki, hogyan tud befűzni egy tekercs filmet a gépbe. Kértem, hogy használja ki a fényeket, amit talál és találja ki előre a koncepciókat. Meglepően jó képei születtek. Néha lehet, hogy csak az hiányzik, hogy a megfelelő eszközt az ember kezébe add. A másik kulcs mozgatórugó, hogy nem látja viszont a képet rögtön, ezért gondolkoznia kell előre. Mindig adok neki házit és közösen megnézzük, hogy mit csinált. Lehet, hogy ez az első apró lépcsőfoka annak, hogy egyszer majd tanítani fogok másokat. Nem érzem magam tanár típusnak, de eltelt már annyi idő, hogy valamilyen szinten már kiforrott vagyok abban, amit és ahogyan csinálok és ezt jó lenne átadni másoknak is.

 

 

Fotók, videók: Temesi Ádám

 

Szuper volt látni Ádám lelkesedését és kíváncsiságát, nagyon szépen köszönöm neki, hogy kicsit beavatott a világába. Kövessétek őt az Instagramon és ne felejtsétek el megnézni a LOOKALIVE videókat a Youtube-on.

BESZÁMOLÓ, ÉN, FOTÓ

Fotózom – Ilyen volt a MOME Fotó 1.0 tanfolyam

Nincs hozzászólás

A blog indulása óta nagyon fontosnak tartom, hogy az igényességre törekvő tartalmakat jó minőségű vizuális megjelenés is kísérje. Többek között azért is vettem anno egy kezdő tükörreflexes gépet, hogy a bejegyzéseimhez a saját fotóimat is fel tudjam használni. Viszont korábban sosem tanultam fotózni és egy idő után elkezdtem érezni a korlátaimat.

 

 

Nagyon örültem, amikor olvastam tavaly ősszel, hogy a MOME ismét elindítja a Fotó 1.0 kurzusát, ami egy három hónapos, kezdőket is szívesen fogadó képzés. A jelentkezés egyedüli feltétele az volt, hogy az embernek legyen – a megfelelő motiváció mellett – egy fényképezőgépe, így nem volt kérdés, hogy én is jelentkezem.

 

 

Amellett, hogy a fotózásban picit el tudtam mélyülni azt is nagyon élveztem, hogy egy maroknyi – hasonló érdeklődésű – emberrel belevághatok valami újba, és néhány hónapig egymás életének részesei leszünk. Volt köztünk IT szakember, marketinges, képszerkesztő, de még orvos is.

 

 

Az első órán a korábbi fotóinkból összeválogattunk néhányat, amit aztán megmutattunk a többieknek. Aztán hétről-hétre kaptunk fotózási feladatokat és mindig megnéztük közösen az előző heti fotóinkat.

 

 

A képzés oktatói Oravecz István és Szalontai Ábel fotográfusok voltak és néhány alkalomra csatlakozott hozzájuk Timár Sára, aki néhány éve végzett a MOME fotográfia mesterképzésén.

 

 

Istvánéktól folyamatos támogatást kaptunk ahhoz, hogy a fotóinkat hogyan fejlesszük tovább, a műteremben pedig gyakorlatban ismerkedtünk meg jobban a fotográfiai alapfogalmakkal.

 

 

A képzés második részében pedig elkezdtük kidolgozni a saját projektünket. Teljesen szabadkezet kaptunk a téma kiválasztásában, amihez minden héten vittünk újabb darabokat és egyre jobban körvonalaztuk, hogy mit szeretnénk kifejezni a képeinkkel. Nekem a test és az abban rejlő szépség megfogalmazása volt a célom, az arányok, a formák, a kontrasztok segítségével.

 

 

Nagyon élveztem, hogy az éppen bennem lévő inspirációkat, gondolatokat megfogalmazhatom a fotóimon keresztül. A saját projekt megvalósítása pedig azért is volt számomra igazán motiváló, mert a legjobb munkáinkból fotókiállítás készül majd.

 

 

Velünk párhuzamosan két másik csoport is volt, így a közös kiállítás egy nagyon színes válogatásnak ígérkezik. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy nekem milyen fotóim lettek kiválasztva és, hogy a többiek milyen témákat dolgoztak fel, akkor gyertek el a kiállításmegnyitóra 2020. február 5-én 18h-kor a MOME Ground épületébe (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.). Én biztosan ott leszek. 🙂

A kiállítás látogatható: 2020. február 6-10. között, naponta (hétvégén is) 8-21h-ig.

 

 

Fotók: Bereczki Ivett

ALKOTÁS, INSPIRÁCIÓ, INTERJÚ

“A szépség és a különlegesség számít, nem pedig a tökéletesség” – interjú Németh Franciska ékszertervezővel

Nincs hozzászólás

Kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan születik meg egy egyedi kézműves ékszer, milyen világa lehet az alkotójának, milyen gondolatok szövik át az alkotást? Amikor először megláttam Németh Franciska varázslatos ékszereit a Je Suis Belle üzletében, tudtam, hogy vele kapcsolatban mindennek utána kell járnom. Az ő alkotói története következik.

 

 Fotó: Dombóvári Judit

 

Bereczki Ivett: Vissza tudsz emlékezni, mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

Németh Franciska: Mindig jelen volt az életemben a kreatív vonal. Jártam agyag szakkörre, rajzolni. Jó ízlésem volt, szép dolgokat csináltam, de nem volt egy konkrét irány, amiben kifejezetten jó lettem volna. Amikor eljött a pályaválasztás, felcsaptam a felvételikönyvet és megláttam a Képző (Magyar Képzőművészeti Egyetem – a szerk.) képgrafikus szakját. Az érettségi előtti évben elkezdtem járni rajzkörbe egy idős festőhöz Székesfehérváron (Franciska Székesfehérváron nőtt fel – a szerk.). Az utolsó évben jelentkeztem a Képző egy hónapos intenzív felkészítő kurzusára. Utána pedig Budapestre jártam rajzolni heti két-három alkalommal. Komolyan gondoltam, viszont egy dolog hiányzott. Nem szerzett akkora örömet a rajzolás folyamata, mint a kész rajz, a szép végeredmény. Kicsit szenvedtem vele, hogy ezt is, meg azt is le kell mérni, és láttam, hogy ez másoknak jobban megy.

 

 

B.I.: Végül hová adtad be a jelentkezésedet?

N.F.: Elmentem a Képzőre felvételizni, de a második fordulóban kiestem. Valamennyire a fejemben volt, hogy ez nehéz lesz és nagyon sokan jelentkeznek, ezért bejelöltem művészettörténet szakokat is, mert az is érdekelt. Megkaptam az értesítést, hogy a pontjaim alapján bekerültem a Pázmány művészettörténet szakjára. Úgy gondoltam, hogy elmegyek egy évre, aztán újra megpróbálom a rajzot. Elkezdtem és rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem a művészettörténetet, mint a rajzolást valaha.

B.I.: Hogyan kerültél kapcsolatba az ékszerkészítéssel?

N.F.: Nagyon hiányzott valami kézzelfogható alkotó tevékenység a művészettörténet mellé. Jelentkeztem a mesterképzésre is, fel is vettek, de szerettem volna megtanulni egy szakmát. Megjött az értesítés, hogy felvettek mesterképzésre, de közben rákerestem a Práter utca (Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakgimnáziuma – a szerk.) ötvös szakjára. A felvételi dróthajlítás, fűrészelés és reszelés volt. Úgy gondoltam, ezt én is meg tudom csinálni.

 

 

B.I.: Ez pontosan mit takart? A kézügyességedre voltak kíváncsiak a felvételin?

N.F.: Gyakorlatilag igen. A mesterképzés utolsó évében elmentem a Práterbe előkészítőre és kiderült, hogy ez igazából egy nehéz dolog. Van az A4-es papíron egy minta és tökéletesen olyanra kell fogókkal, szerszámokkal, kézzel hajlítani a drótot, mint ami ott van. Ez nagyon jól mérhető, ránézésre látszik, ha valami nem tökéletes és mi tized milliméterekre mértük. Évekig nehéz volt számomra, hogy hiába igyekeztem nem tudtam tökéleteset csinálni, viszont nagyon jókat terveztem és élveztem kivitelezni. A művészettörténet miatt rettenetesen nagy képanyag volt a fejemben és idősebb is voltam a többieknél. Ezt a tapasztalatot felhasználtam az egyedi tárgyakban.

B.I.: Az ötvös képzést még az egyetem mellett kezdted el?

N.F.: Igen, ezalatt jártam a mesterképzésre is. Ez az iskola nappali képzés volt, nyáron egy hónapos gyakorlattal. Emellett még dolgoztam is, egy kisebb filmes irodánál voltam asszisztens. Elképesztően nehéz volt, de nagyon örülök neki, hogy végigcsináltam a két év – fémműves ötvös – alapképzést, aztán az egy éves aranyművességet. Az aranyművesség egyébként nem azt jelenti, mint amire elsőre gondolnánk, hogy arannyal kell dolgozni. Az aranyműves a testen hordott dolgokat készíti el, gyűrűket, fülbevalókat, láncokat, ami akár készülhet ezüstből is.

 

 

B.I.: A képzés után már egyértelmű volt, hogy ékszerekkel szeretnél foglalkozni?

N.F.: Igen, ekkor már teljes szívvel beleálltam és elég határozottan eldöntöttem, hogy ebből ékszerek lesznek. Már csak azért is, mert picit idősebb voltam, mint a többiek. Az is egy lehetőség, hogy a képzés után elmész tanulni egy ötvös mellé és tökéletesen megtanulsz mindent. Az én életembe viszont ez már nem fért bele, mert későn kezdtem, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok egyedül.

B.I.: Ez hogyan nézett ki, mi volt az első lépés?

N.F.: Először kellett találnom egy műhelyt, ahol tudok dolgozni. Ezután egy kicsit minden varázslatosan történt.

 

 

B.I.: Hogyan kerültél a Je Suis Belle tervezőivel kapcsolatba?

N.F.: Egyszer csak kaptam egy e-mailt a Dalmától (Dévényi Dalma, a Je Suis Belle egyik tervezője – a szerk.), hogy nem ismernek még engem, de ötvösöket keresnek a hamarosan nyíló üzletükbe. Az egyik közös ismerősünktől hallották, hogy én is csinálok ékszereket, de nem találtak rólam semmit az interneten, akkor még nem volt Instagram oldalam sem. Barátoknak készítettem ékszereketés jegygyűrűket, és terveztem néhány saját dolgot is, például az Ékszerek Éjszakájára. Küldtem Dalmának fotókat és meglátogatott a műhelyben. Nagyon tetszett neki, amit csinálok. Aztán bemutatott Tibinek is (Kiss Tibi, a Je Suis Belle tervezője – a szerk.). Megbeszéltük, hogy mit szeretnének és döntöttem. Lesz egy saját márkám.

B.I.: Milyen érzés volt, hogy egy ennyire profi tervezőpárossal dolgozhatsz együtt?

N.F.: Eleinte nagyon-nagyon ijesztő volt, mert ők tizenöt éve építenek egy elismert márkát. Emiatt nagyon izgultam, de végül belevágtam. Aztán mindig meglátogattam őket, ahogy épült-szépült a bolt és gondolkoztam, hogy mi legyen a márkanevem. Hiába voltak ötleteim, azt éreztem, hogy azok a szavak nem én vagyok. Végülis abban egyeztünk meg, hogy nem kötelező, hogy legyen külön márkanevem, ha nem érzem a magaménak. Így maradt a saját nevem.

B.I.: Milyen instrukciókat kaptál Dalmáéktól a tervezéshez?

N.F.: Mindent rám bíztak. Kicsit nekik is nehéz volt, mert nem voltak előző kollekcióim, de amiket eddig csináltam, azok nagyon tetszettek nekik. Így a részükről ez egy bizalmi kérdés volt. Azt beszéltük meg, hogy évente legyen két kollekcióm, illetve egy-két különlegesebb darab, olyan, amilyet én szeretnék. Nem vagyok exkluzívan csak az ő márkájuk, eladhatok máshol is, de szeretnék, ha az a kis üzlet az otthonom lenne.

 

 

B.I.: Hogyan határoznád meg a stílusodat?

N.F.: Szeretem az egyedi nagy, köves, színes dolgokat, illetve a letisztult, 70-es évek nagy Vogue Italia klipszeket. De van néhány ezüst gyűrűm is a boltban,és klasszikus alakú fülbevalóim. Fogok köves nyakláncokat, medálokat is készíteni.

B.I.: Hogyan néz ki esetedben az alkotói folyamat? Említetted, hogy nagy képi anyag van a fejedben, ami inspirációként szolgál.

N.F.: Több, mint húsz év női magazin olvasás az egyik inspirációs forrásom. Nagynéném egy ideig Angliában élt és mindig hozta a 90-es évekbeli brit Vogue-okat. Egyébként mindig adott egy anyag és nagyjából tudom, hogy abból mit szeretnék – hogy fog kinézni, hány gramm lehet –. Általában fülbevalókat tervezek, mert ez az archoz legközelebbi dolog. Van egy óriási asztal a műhelyben és kirakom oda fehér papírra a köveimet. Szín és méret szerint elkezdek csoportokat alkotni. Órákig nézegetem és tologatom őket. Ez az egyik kedvenc részem a folyamatban. A másik, hogy szeretem a szabálytalan alakokat, ezért sok mindent kalapáccsal oldok meg. A kedvenc köveim különböző módon kristályosodnak. Ha rácsapsz kalapáccsal egy fluoritra, kicsi rombuszokra fog szétesni. Az optikai kalcitból, egyre kisebb kockák lesznek. Az ametiszt pedig nagyon kiszámíthatatlan.

 

B.I.: Az anyagbeszerzés hogyan történik?

N.F.: Imádok ásványvásárokra járni és vannak köves ismerőseim is. Legutóbb egy nagyon sötét zöld dioptázt használtam, ahhoz kellett egy ismerősöm segítsége. A kövek és a színek, amik megfognak tervezéskor. Nagyjából tudom, hogy mit szeretnék és azért kihez érdemes fordulni.

B.I.: Említetted, hogy korábban frusztrált, hogy nem tudtál „tökéleteset” alkotni. Szerintem a tökéletlenség a munkáidban, mint szépség fogalmazható meg.

N.F.: Ezeket a természetesebb formákat amúgy mindig kiegészíti egy egyszerű geometrikus alakzat, de én is azt szeretem benne, hogy tökéletlen. Rendesek voltak a tanáraim, mert sosem bántottak emiatt. Most már kevésbé stresszelek ezen. Nem egyforma a két része az ékszernek, mert két különböző kőből készül. A szépség és a különlegesség számít, nem pedig a tökéletesség.

 

 

B.I.: Illetve nem is muszáj egy fülbevalónak párban lennie, igaz?

N.F.: Igen, én nagyon szeretném, ha többen így hordanák. Szerintem ez a koncepció nagyon illik a Je Suis Belle-hez. Jó helye van ott az ékszereknek.

B.I.: Mesélnél egy kicsit az új kollekciódról?

N.F.: Ez kifejezetten az anyagból kiinduló kollekció. Ásványvásáron megláttam a lepidolit követ. Nagyon vékony lapokban kristályosodik. Utána is olvastam, régi konvektoroknálhasználtak hasonló anyagot, a muszkovit csillámot, mert nagyon jók a hőtűrő képességei. Tudtam, hogy létezik ez a kő és tanultunk is róla az iskolában, de nem láttam még korábban. Vettem magamnak és kísérleteztem vele. Gyönyörűen csillog és rendkívül könnyű. Annyira szép, lila. Kicsit Franciska lila színű. A vastagabb darabokat acélvonalzóval leválasztottam. Nagyjából kinéztem, hogy egy szelet egy milliméter legyen. Ezeket a szeleteket öltöztettem fel a kedvenc köveimmel. Piritet mindig használok, illetve ametisztet, azuritot és dioptázt. De csináltam két ékszerpárt is, ami hasonlít az előzőekhez.

 

 

B.I.: Az eddig munkáidból melyik a kedvenc darabod?

N.F.: Nagyon érdekes, mindig a három gyűrűmet szoktam mondani. Volt az Ékszerek Éjszakája verseny az iskola második évében és a nyáriszünetben dolgoztam rajta. Nagy szerepe volt ebben a projektben Marosi Lászlónak, a MOME-n végzett fémműves formatervező tanáromnak. Az ő segítségével terveztem és kiviteleztem a gyűrűket. Előtte még dolgoztam a filmes irodában és magyar feltalálókról készítettek dokumentumfilmet. Az egyik termék volt az alumíniumhab, amiből volt is az irodában és nekem nagyon tetszettek a tulajdonságai. Könnyű, szivacsos, gyönyörű fém. Ennek a habnak három különböző textúráját készítettem el. Egy nagyon felkovácsolt, tömörített verziót, egy könnyűt, légieset és egy kereket. Emellett lávakőt és nyers ként használtam, ami nem való ékszernek és pokol illata van. Az ezüstöt befeketíti, de gyönyörű halványsárga színe van. Egy korall darab volt a harmadik. Az volt az elméletem, hogy készítek egy ezüstgyűrűt és feldíszítem ezekkel a törékeny, nem ékszernek való anyagokkal. A három gyűrűt ahogy hordja majd az ember és neki ütődik dolgoknak vagy az eső eláztatja mindig lepattannak majd belőle kisebb darabok, változik és alakul az eredeti forma, és a legvégén egy minimalista ezüstgyűrűje marad. De az a helyzet, hogy nem akarnak eltörni ezek az anyagok, nagyon jól bírják. A korallos egyébként a Hegyi Dóri gyűrűje, akit két éves korom óta ismerek.

 

 

B.I.: Van valamilyen álom a fejedben a márkával kapcsolatban, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani?

N.F.: Szeretném, hogy évente legyen két erős kollekcióm és szeretnék a következő években arra koncentrálni, hogy legyen egy európai bázisom. De egyébként van egy üzlet, amit kinéztem Instagramon, Arizonában az Avenue Boutique Tucson nevű boltot. Annyira tetszik a stílusa és szeretném, ha ott lehetnének az ékszereim. Nagyon örülök annak is, hogy egyre több embert ismerek meg és szívesen fordulnak hozzám fotósok, stylistok is. Legutóbb pedig Szőke Abigéllal (az Akik maradtak című Oscar-díj esélyes film női főszereplője – a szerk.) találkoztam és neki adtam néhány ékszert. Illetve vásárlóim is küldenek képeket magukról, ahogy hordják az ékszereimet. Erről mindenképpen szeretnék kirakni egy albumot majd. Nagyon jó érzés örömet szerezni szép tárgyakkal.

 

 

Fotók: Dombóvári Judit

 

Csodáljátok meg ti is Franciska gyönyörű ékszereit a Je Suis Belle budapesti főhadiszállásán és kövessétek őt Instagramon. Nagyon szépen köszönöm neki beszélgetést!

AJÁNLÓ, ESEMÉNY, SZÍNHÁZ

Te mit viszel magaddal? – Színházak Éjszakája 2019

Nincs hozzászólás

Az idei Színházak Éjszakáján harmincnégy színház várja a színházrajongókat. A program rendkívül színes. Lesznek nyílt próbák, új bemutatók, nézőket bevonó előadások, zenei programok, hajókázás a Dunán. Egyszóval fesztivál lesz a javából. Kíváncsiak vagytok én miket szeretnék megnézni?

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

Idén szeptember 21-re a Magyar Dráma Napjára esik a Színházak Éjszakája. 1883-ban ugyanezen a napon volt Madách Imre drámájának, Az ember tragédiájának az ősbemutatója a Nemzeti Színházban.

Néhány napja az esemény sajtótájékoztatóján én is részt vettem, ahol megkaptuk a részletes programot, ami most már a weboldalon is elérhető. Az eseményhez a hagyományokhoz híven egy dal is készült. Tompos Kátya és Hrutka Róbert szerzeménye, a Viszlek haza.

 

 

Azóta én is átböngésztem a kínálatot és elhoztam személyes kedvenceimet.

Mi mással kezdhetném a sort, mint a kedvenc magyar íróm, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zeneszerző közös zenés pódiumestjével? A Libikóka a Jurányiban 18:00-tól látható.

Az improvizációs színház egy rendkívül kreatív és szórakoztató műfaj. A Momentán Társulat egy felvonásban, négy impró-színésszel készül az estére. Virbli című előadásuk 17:30-kor kezdődik.

Az Örkény Színház Örkény István egyperces novelláival és a színház huszonöt színészével készül az estére. A Nézzünk bizakodva a jövőbe! című felolvasás 18:00-19:30 és 20:00-21:30-ig nézhető meg.

A Radnóti Színházban Kelemen Márta beszédtanárral megtartott Répa, retek, mogyoró – beszédtechnika óra csalogat leginkább, amibe a színészek mellett a nézők is bekapcsolódhatnak. A program 18:00-kor kezdődik.

Az RS9 Színház az Egy doktorkisasszony naplójegyzetei című előadással várja az érdeklődőket 19:00-tól.

A Thália Színházban a színészek a közönséggel közösen alkotnak forgatókönyvet a kapcsolatok alakulásáról. A Patália/Igen a nemek közt című program 20:00-20:45-ig, majd 21:15-22:00-ig tart.

A Trafóban Mundruczó Kornél és a Proton Színház közös előadására, a Frankenstein-tervre vagyok a leginkább kíváncsi. Az előadás 19:00-kor startol.

Az Újszínházban A Kék róka című előadás előkészítésében vehetnek részt a nézők 18:30-tól.

A Pesti Színházban Vecsei H. Miklós József Attilát idézi meg nekünk. A Mondjad, Atikám! 19:00-kor kezdődik.

Az este pedig a Trip Hajón zárul a Színházak Éjszakája Afterparty-val.

 

Nemzeti Színház – Fotó: Bereczki Ivett

 

Sok más izgalmas programmal készülnek a színházak, a részletes programot és időpontokat megtaláljátok a Színházak Éjszakája weboldalán. A legtöbb eseményre korlátozott a férőhelyek száma, így időben jelentkezzetek arra, ami érdekel, nehogy lemaradjatok!

Ott találkozunk! 🙂