Művészet, alkotás, inspiráció
Azt hiszem az önmagamnak tett ígéretemet, vagyis, hogy igyekszem minél többet fotózni, eddig egész jól sikerült betartanom. De mi mást is tehetnék egy ilyen csodás városban, mint Budapest? Egy tíz perces séta is megannyi témát tár a szemem elé és mindezt a közvetlen közelemben.
Fotók: Bereczki Ivett
Tavaly decemberben készítettem interjút Cseh Eszter Sára fotóssal, akinek a munkái lenyűgöznek. Akkor többek között arról is beszélgettünk, hogy miért női modelleket fotóz leggyakrabban.
Az új év mindig új lehetőségeket kínál, kicsit újragondolhatjuk önmagunkat és az életünket. Valahogy így voltam ezzel én is, amikor a kamerája elé álltam.
Habár többször jártam már fotózáson, még sincs olyan óriási rutinom a kamera előtti pózolásban. Nem tudok könnyen megjeleníteni szerepeket. Ezen a fotózáson is kicsit így voltam ezzel, egészen addig, amíg Eszter nem javasolta, hogy nézzek szembe a tükörképemmel. Amint elkezdtem önmagamat figyelni, valahogy a bizonytalanság elmúlt. Saját magamra figyeltem és ez működött. Ezeket a pillanatokat örökítette meg Eszter.
A gyönyörű fotókat köszönöm Cseh Eszter Sárának, a letisztult, természetes sminkemet pedig Haskó Timinek.
A blog indulásakor az volt az előfeltevésem, hogy a saját alkotói vágyaink kiteljesítésében nagyon sokat segítenek mások tapasztalatai. A visszajelzéseitek és az interjúalanyaim véleménye szerint is nagyon sokat számít a pozitív minta és a személyes történetek. Ezért a blogon megszólaló művészek, alkotók mellett szeretnék én is több saját élményt megosztani Veletek. A Barkóczi Noémivel készült interjúm után nem is következhet más téma, mint a zene és az én kapcsolatom.
Fotó: Zergi Bori
Gyerekkorom óta nagyon szeretek énekelni, de a bátorságom iskolásként csak a csoportos, énekkari éneklésekhez volt elegendő. Egyébként meg azt gondoltam, hogy úgy, mint én más is tud énekelni. A zongora is vonzott, de valamiért csak távolról csodáltam és a billentyűkkel való ismerkedést csak a szobám falain belül, a nővérem szintetizátorán gyakoroltam. 🙂
Aztán elteltek a középiskolás évek zene nélkül. Viszont az irodalom, az írás már akkoriban is egyértelműen a vágyaim tárgyát képezték, így ennek megfelelően választottam főiskolát is.
Nagyon érdekes, amikor a bennünk mélyen rejlő vágyak, valamilyen véletlen vagy netalán csoda folytán mégis felszínre kerülnek. Amikor hallasz valakit szívből hozzáérni a gitár húrjaihoz és akarva-akaratlanul ráénekelsz. Csak halkan, hogy a másik ne hallja meg. De, ha mázlid van mégis meghallja. Velem is történt egy ilyen sorsszerű esemény, aminek hatására elkezdtem hangosan is énekelni.
Fotó: Varga György
Aztán a bíztatásnak köszönhetően énektanárt kerestem. Körülbelül öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg Zemlényi Eszterrel, aki már akkor is nagyon tehetséges operaénekesnő volt, mára pedig sorra gyűjti be a nemzetközi elismeréseket. Annak ellenére, hogy én a könnyűzene irányába indultam el, rendkívül sokat segített nekem az ének technikám fejlesztésében. Abban, hogy hogyan használjam a levegőt, hogyan fejezzem ki magam a zenén keresztül, hiszen “az ének felnagyított beszéd.” Ez volt az első mondat, amit felírtam a füzetembe a legelső énekórámon.
Ne értsetek félre, ez a bejegyzés nem arról szól, hogy hogyan váltam profi énekessé, mert nem váltam azzá. Arról szól, hogy hogyan kezdtem el foglalkozni valami olyasmivel, ami mindig is vonzott. Mert soha nem késő elkezdeni. Bár az éneklés sosem lesz a kenyérkereső foglalkozásom, de az biztos, hogy most már mindig az életem része marad. Ennek a formája pedig folyamatosan változik, alakul.
Pár évvel ezelőtt kezdtünk el feldolgozásokon kísérletezgetni Rendes Petivel (Folkfonics, Trimillers). Ő gitáron játszott, én énekeltem. A dalokat nagyrészt én választottam, olyan dalokat, amik valamiért közel állnak hozzám, kifejeznek engem. A finom, vokál centrikus, kicsit dzsesszes, kicsit lírai dalok.
Fotó: Zergi Bori
A duónkkal az elmúlt években játszottunk különféle budapesti eseményeken, mint a Budapest100 vagy az Eleven Tavasz, zenéltünk esküvőkön, céges bulin, néha más zenészekkel kiegészülve. Tavaly nyáron pedig Bécsben zenéltünk, ahol azt a visszajelzést kaptam az osztrák közönségtől, hogy bár nem értették a magyar szövegeket, de ők azokat szerették a legjobban, azok álltak igazán jól nekem.
Már korábban is ezt éreztem, de ez megerősített benne, hogy több magyar dalt énekeljek. A következő időszakban úgy tűnik, hogy újabb zenészekkel, egy új formációban próbálhatom ki magam, aminek az egyik célja az is, hogy feldolgozások mellett legyenek saját szerzeményeink is. Csodás érzés lenne, ha egyszer a saját szövegeimmel állhatnék a színpadon.
A zenei fejlődésem másik sarokpontja, hogy tavaly szeptemberben elkezdtem szolfézst tanulni az Etűd Konzervatóriumban, amit kifejezetten élvezek. Kissé lassan áll össze a nagy egész, de bennem van a vágy, hogy egyre több mindent megértsek a zenében. Megmosolyogtató háttér infó, hogy az itthoni gyakorláshoz a nővérem húsz évvel ezelőtti szintetizátorát használom. Azt, amin kisdiákként ismerkedtem a zenével. 🙂
Fotó: Zergi Bori
Jelenleg ezekből a kis építőkövekből építgetem a zenei világomat. Remélem a zeneelméletnek és gyakorlásnak köszönhetően kézzelfogható eredmények is születni fognak hamarosan. Amint így lesz, publikálni fogom mindezt a blogon. Addig is hallgassátok meg egy korábbi Szabó Balázs Bandája feldolgozásunkat: Seesoe – Hétköznapi
A múlt hétvégén apukámmal a Budai Várnegyedben próbálgattuk a fényképezőgépeinket. Csodás időnk volt és a megfelelő témát sem kellett sokáig keresgélnünk. Úgy gondoltam itt az ideje, hogy dokumentáljam a blogon is, hogy hol tartok éppen a fotózásban. Nyáron vettem meg az első tükörreflexes gépemet, egy Canon EOS 700D-t. Egyelőre még kicsit bátortalan vagyok, mivel korábban sosem volt komolyabb gép a kezemben. De azt hiszem ez nem baj, a legfontosabb, hogy kísérletezgessek, ismerkedjek a gépemmel és figyeljem a körülöttem lévő világot.
Néhány kép arról, hogyan láttam a szombati napot:
Fotók: Bereczki Ivett
Helló Mindenki!
Íme, elindultam. Egy új kezdet, amire már nagyon régóta készültem. Azt mondják, akkor tudsz igazán eredeti szöveget alkotni, ha megtalálod a témát, ami a tiéd. Boldog vagyok, mert a blog oldalain végül testet ölt az a sok impulzus, ami az elmúlt években ért engem.
Fotó: Zergi Bori
Ha velem tartotok, közösen ismerkedhetünk meg az alkotás különféle aspektusaival, alkotóktól leshetünk el ötleteket, gyakran nyúlunk majd inspirációs forrásokhoz és remélem közösen felfedezzük a bennünk rejlő művészt is.
Sokáig azt gondoltam, hogy csak akkor érdemes egy művészeti ágban alkotnom, ha kivételes tehetségem van hozzá. Ma már nem így látom. Nem kell a tökéletességre törekedni. Az a fontos, hogy ha hívogat a rajzlap, a zongora billentyűi, a monitoron villogó kurzor, akkor ne mondjatok nemet. A végeredményen Ti magatok is meg fogtok lepődni.
A fejlődéshez persze nagyon fontos az inspiráció. Legyen az egy emlék, egy dallam, egy illat vagy egy alkotó. Éppen ezért nagy hangsúlyt szeretnék fektetni azokra a dolgokra, amik alkotásra ösztönöznek. Kulturális ajánlókat, művészeti esemény beszámolókat fogok Nektek hozni és beszélgetek majd alkotókkal, akikből ihletet meríthetünk.
Művészekkel, kreatívokkal közösen igyekszünk majd megfejteni a művészet lényét és lényegét. Arra keressük majd a választ, hogy hogyan látják ők a világot, hogyan fejezik ki a világot és önmagukat a világban; miért alkotnak, és hogyan érik el a műalkotással – legyen az zene, grafika, szöveg -, hogy odafigyelünk rájuk és ilyenkor miért áll meg pillanatokra az idő körülöttük és körülöttünk.
Tartsatok velem ezen a felfedező úton!
Ivett