Interjú Nagy Dániel Viktor színművésszel

Nagy Dániel Viktor a fiatal színészgeneráció egyik legsokoldalúbb alakja. Szabadúszóként nagyon változatos produkciókban és szerepekben láthatja őt a közönség. A színház mellett egyre többet foglalkozik zenével. Nemrég közös turnéra indult Hrutka Róberttel, akivel teljes zenekaros felállásban mutatják be saját dalaikat. Szerepelt már mozifilmben, mellette szinkronizál és Szilágyi Csengével a “100 szóban a Város” előadásukat viszik évről-évre a színpadra.

Arra voltam kíváncsi, hogy hogyan merít ihletet mindehhez, hogyan fogalmazza meg magát ezekben a szerepekben és mit jelent neki az alkotás. Dani szavaiból valami hihetelen bölcsesség árad, inspiráló volt hallgatni. Olvassátok figyelemmel ebből a különleges és végtelenül őszinte beszélgetésből született interjút!

 

 Fotó: Sin Olivér

 

Bereczki Ivett: Kezdjük a beszélgetést a legaktuálisabbal! Június végén mutattátok be a Mojo című darabot a Belvárosi Színházban, amiben fantasztikusat alakítottatok mindannyian, miközben a háttérben több nehézséggel is szembe kellett néznetek. Hogy érezted magad az elmúlt hetekben?

Nagy Dániel Viktor: Próbára tett mindannyiónkat emberileg és szakmailag is a próbafolyamat. Belázasodtam a főpróbahét elején, és otthon feküdtem egy napot. Rá két napra Milán (Schruff Milán – a szerk.) esett össze a színpadon, majd egy napig kórházban volt. Aztán a bemutató után Tomi (Szabó Kimmel Tamás – a szerk.) kezdett rosszul lenni, de végül ő nem esett ki. Vártam ezt a szerepet és nagyon jól is érzem magam benne. Egészen más előadás ez, mint amilyenek eddig Tibor (Orlai Tibor – a szerk.) repertoárján szerepeltek. A vulgaritás sem megszokott az előadásaiban és maga a téma sem hétköznapi. A történet középpontjában gengszterek állnak és végignézhetjük, hogy hogyan reagálnak egy gyilkosságra drogmámoros állapotban.

B.I.: Egyébként hogyan indulsz el, amikor egy új szerepet kell megfogalmaznod? Ha már a Mojo-t említettük, Baby esetében például ki tudtál volna indulni abból, hogy hogyan játszották már mások?

N.D.V.: Igazából teljesen mindegy, hogy minek állunk neki, én egyszerűen hiszek az ihletben, az ihletett állapotban és abban, hogy az emberek, akik együtt dolgoznak hatással vannak egymásra. Ez a hétköznapokban is így van. Vannak energiák, amiket nem látunk, de működnek. Egy alkotóközösségben is az a fontos, hogy mit hozunk ki egymásból. Ahhoz, hogy ezek a kreatív energiák fel tudjanak oldódni, szükséges bizonyos fokú szeretet és bizalom egymás iránt. Sok minden magától történik. Ha az emberben ott a tehetség – és nem csak a színészetre gondolok –, akkor oldott, kreatív állapotban formát tud adni a láthatatlannak. A próbafolyamat is ilyen. Van a jelenet, van a szöveg és egyszer csak ráengedjük az ösztöneinket. Létezel vele egy kicsit, születnek formák, majd ezekre folyamatosan reagálsz. De a zeneírás is ilyen. Írok valamit, majd egy hét múlva hozzányúlok és mintha valami fura, idegen dolog lenne. Kívülről figyelem, eszembejut róla valami és azt hozzáteszem. Folyamatosan reflektálok az általam létrehozott dologra. Ezért szerintem nem feltétlenül kell megnézni, hogy mások hogyan csinálták, úgyis adni fogja magát.

B.I.: És mi van akkor, ha van benned valami, amit ki szeretnél fejezni, de valamiért mégsem megy?

N.D.V.: Rengeteg oldalról meg lehet közelíteni egy szerepet. Akár egy gengszter karaktert is. Ha akarom komikus, ha akarom drámai. Ez az a finomhangolás, amit már az utolsó héten iszonyatosan élvezek. Amikor már megvan, hogy minek kell történnie a jelenetben, hová kell menni a színpadon, milyen interakciók történnek, de hogy annak drámai a hangolása vagy kikönnyített, az rajtam múlik.  Ezek apró döntések. Sokféle megoldás van és nagyon sok lehetőség. Ez is egyfajta szabadság az alkotásban.

 

Fotó: Pénzes Kristóf

 

B.I.: Az jutott eszembe a színészettel kapcsolatban, hogy a pillanat művészete. Sosem lesz kétszer ugyanolyan. Az előadások után mindig emlékszel, hogy hogyan játszottál az adott estén? Vissza tudod idézni?

N.D.V.: Az érzeteket igen. Van ilyenkor egyfajta kamera az emberben. Azon keresztül látom, hogy megcsináltam-e, amit akartam, de valójában azt gondolom, hogy a legtöbb kreatív munka és alkotás akkor igazán jó, ha jelen vagy. Nem azok a dolgok fontosak ilyenkor, amit gondolsz, amiket meg akarsz csinálni, hanem az, hogy mit érzel abban a pillanatban igaznak. A színészet ezeknek a pillanatoknak az egymásutánja. Nem utánozni akarok valakit, nem haragos akarok lenni mondjuk, hanem valami igazit hívok elő magamból, amikor a haragra gondolok. Adott a szöveg és, hogy mi történik a figurával, de a pillanatok intimek és a sajátjaim. A saját haragom, a saját szórakozottságom. Ezek azok a megszentelt pillanatok, amikor jelen vagy. Ezt nem igazán lehet pontosan leírni. Szerintem ez erős összekötettésben van a láthatatlan világgal, amit meditációval vagy lelki gyakorlatokkal könnyebben megtapasztalhatunk.

B.I.: Akkor mondhatjuk, hogy inspirációt nem másokból merítesz, hanem önmagadból?

N.D.V.: Színészként igen. Egy alkotói folyamatban úgyis az a fontos, hogy egy adott pillanatban belőlem mit hoz elő a szerep. Persze lehet nézni másokat, de talán elbizonytalanítja az embert. Hiszen te is egy eredményt látsz, ami ugyanúgy bentről született.

B.I.: És, ha azt kellene megfogalmaznod, hogy mitől lesz valaki jó színész akkor azt mondanád, hogy ettől? Az őszinteségtől, az igazitól?

N.D.V.: Azt gondolom, hogy a jó színészethez – mint általában bármilyen alkotómunkához – nagyon sok gyakorlás és alázat szükséges. A színészetben az önismeret nagyon fontos, hogy tudjam, hogy bizonyos dolgokra hogyan reagálok. Nem azért, hogy aztán azt reprodukálni tudjam a színpadon, hanem azért mert minél jobban megismeri az ember a saját lelkét, annál könnyebben tud megszabadulni a negatív dolgaitól. Én pedig arra törekszem, hogy minél inkább szabad, kreatív és pozitív állapotban legyek. Ez sok munka, sok odafigyelés. Számomra ez kell a színészethez. Lehet nélküle is, csak sokkal nehezebb. De egyébként nincsen erre recept, mert valaki szeret a szorongásaiból dolgozni és kifejezetten attól lesz jó, hogy csak azokra koncentrál.

B.I.: Valahogy én is ezt fogalmaztam meg veled kapcsolatban. A szabadságot. Látszik rajtad, amikor a színpadon vagy, hogy benne vagy az adott pillanatban és nem görcsölsz rá. Ez valóban így van?

N.D.V.: Érdekes ez. Ebben az évadban utoljára játszottam a Leszámolás velem monodrámát. Az eggyel korábbi előadás nagyon jól sikerült és most valamiért nem volt kedvem hozzá. Nagyon szerettem volna valahol máshol lenni. Mi Rolanddal (Rába Roland, a darab rendezője – a szerk.) azt gyakoroljuk folyamatosan, hogy amikor nem vagyok indíttatott arra, hogy ezt a történetet elmeséljem, akkor a világért ne próbáljak meg több érzelmet mutatni, mint amit kivált belőlem a történet. Egy ilyen intim műfajban azonnal lejön, ha az ember “színészkedik”. Egyedül vagyok a színpadon, sokszor nézek a nézők szemébe és egyszerűen érezhető a hamisságga annak, ha valamit “csinálok”, ahelyett, hogy élném azt a pillanatot. Tudom, hogy a darabban hol vannak olyan részek, ahol néha teljesen elszáll az agyam és síró- vagy nevetőgörcsöt kapok. Most, ezen az előadáson ezek sem kívánkoztak. Megcsináltam azt, amit Rolanddal beszéltünk, habár a színész énem bizonytalan volt és tiltatkozott, mert tulajdonképpen nem játszottam. Aztán az előadás végén olyan hosszú volt a taps, mint még soha. Zavarban is voltam. A szöveg ereje és a csupasz pillanatok megteremtették a hitelességet.

B.I.: Ez a monodráma az első az életedben. Ha jól tudom valamennyire megengedi az improvizációt is.

N.D.V.: Megengedhetem magamnak, hogy – ha nincs kedvem hozzá – bizonyos dolgokat nem mondok el , de ilyen még nem fordult elő. Illetve bármennyi szünetet tarthatok, ahol akarok. A Rolanddal való munka iszonyatosan inspirál arra, hogy ne a megszokottat csináljam, hogy hozzam zavarba magamat és a nézőt is. Az, hogy egy lelkileg rosszul lévő fiú – akit játszom –, hallgat egy-két percig a színpadon az furcsa, de érthető. Ellenben azt is jelentheti, hogy a színész elfelejtette a szöveget, vagy rosszul van, vagy nem folytatja az előadást. Ez a gondolat aztán zavarba hozza a nézőt és kimozdítja a kényelmi helyzetéből, ami pedig az előadás célja.

B.I.: Az előbb már említetted a zenét. Azt gondolnám, hogy a zenében még inkább benne van Nagy Dani. Ott nem egy szerepet halászol elő magadból, hanem ott te vagy jelen.

N.D.V.: Amikor zenélek vagy énekelek a színpadon, valóban olyan részemet engedem szabadjára, amit máshol nem. A zenének sajátossága, hogy katartikus élményt képes okozi. Ez az, amit keresek. Semmi nem tud olyan lenni, mint egy jó dalban létezni. Megállított néhány napja egy kolléga, hogy a Karma dalt mennyire szereti és gratulál. Ettől elképesztően boldog vagyok, mert emlékszem azokra a percekre, amikor írtam. Emlékszem arra, hogy mit akartam kifejezni és nagy öröm látni, ahogy ez célba ér.

 

Karma-dal

A péntek esti koncerten az Opus Jazz Cluban, a Karma-dalt is hallhatjátok majd! Várunk nagyon titeket Hrutka Robival.https://opusjazzclub.hu/koncertek/hrutka-robert-nagy-daniel-viktor

Posted by Nagy Dániel Viktor on Thursday, May 10, 2018

 

B.I.: El tudnád mesélni, hogy például a Karma dal hogyan született? Vagy, hogy alapvetően hogyan írod a dalaidat?

N.D.V: Emlékszem, hogy a Belvárosi Színházból mentem haza rollerral és a Ráday utcán bevillant egy dallam és egy furcsa, sötét hangulat. Elkezdtem dúdolni egy dallamot, megszületett két-három sor, hazamentem és a gitáron megkerestem az akkordokat. Egy héttel korábban írtam egy szöveget, ami máshoz nem volt jó és ide pont illett, úgyhogy azzal kiegészítettem. Aztán egy héttel később hozzátettem még valamit, aztán még egy hét és még valami és így tovább. Az egyébként úgy van, hogy amíg egy dal nem készül el, addig folyamatosan azzal kelek és fekszek. Amíg nincs meg, addig az megy a fejemben, mint egy verkli. Egy idő után egyébként nagyon idegesítő (nevet – a szerk.).

B.I.: De ha közben elengednéd, akkor nem az lenne, hogy az már sosem készül el? Nekem ez a saját tapasztalatom.

N.D.V.: Nem lehet tudni, hogy viszatér-e egy-egy elhagyott mondat vagy dallam, ez egy kicsit rajtunk kívül álló dolog.  Az viszont biztos, hogy ha valaminek meg kell születnie, mániákusan rajta vagyok. Ha valahonnan hiányzik egy oda illő szó, addig nem nyugszom, amíg az nincs meg. Innen kiindulva, felemelő érzés látni, ahogy Robi (Hrutka Róbert – a szerk.) is hozzáteszi a sajátját, és lassan megszületik egy dal. Ezért is jó az együtt alkotás. Hozzárakunk egymás művészetéhez. Azt gondolom egyébként, hogy az alkotás – függetlenül attól, hogy valaki művész-e vagy sem –, minden embernek meghatározza az életminőségét és ez dolgunk is a földön. Megtalálni saját magunkban a tehetséget, a kreativitást. Az élet az alkotásról szól és a saját alkotásainknak a megtapasztalásáról. Mindegy, hogy az egy család, egy ház vagy egy dal. Minden, amit csinálsz, az egy ok és annak van egy okozata. Ha a karma törvényét vesszük alapul, mindennek van jelentősége, amit csinálsz, a saját tetteid és gondolataid következményét tapasztalod. Amennyi pozitív energiát teszel bele a munkádba vagy az alkotásodba, annyi hat vissza az életedre.

 

Fotó: Sin Olivér

 

B.I.: Mesélj még egy kicsit a Hrutka Róberttel való közös zenélésről, a Felhangolva turnétokról! Mennyire tekinthető ez a te projektednek? Te mozdítod előre ezt az egészet?

N.D.V.: Itt a művészet dominál. Robival nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkozunk. Mindketten azt érezzük fontosnak, hogy művészileg és emberileg mit tudunk adni egymásnak, mit hozunk ki egymásból. Most beszélgettünk az első felveendő dal hangszereléséről. Szeretnénk, hogyha nem lenne popos, inkább az alternatív hangzást keressük majd. Abban is egyetértünk, hogy muszáj a művészi vonalat képviselnünk, mert abban leljük meg a szabadságunkat. Iszonyatosan boldogít az az alázat, amivel ő a munkához áll. Mindenben ezt érzem vele kapcsolatban. Az a célunk, hogy olyan legyen, amit még nem csináltunk, ami izgalmas és a sajátunk. A produktum az tulajdonképpen fölöttünk van és mi vagyunk érte és alatta. Szerintem ez egy áldásos állapot.

B.I.: Ha hosszabb távon nézel előre, akkor most azt látod, hogy a színház és a zene lesz az, ami kiteljesíti az életedet vagy van valami, ami még nagyon vonz? Például a rendezés?

N.D.V.: Az életem mostani szakaszában nagyon-nagyon indíttatott vagyok, hogy a zenében meg tudjam magam fogalmazni. Nem tudom elmondani, hogy mennyi örömöt ad. Annyi mindent szeretnék mondani, adni. Akarok fölkészülni, fáradni azért, hogy ott állhassak a színpadon és nagyon sok embernek el tudjam énekelni ezeket a dalokat. Jelen pillanatban nagyon erősen látom ezt magam előtt. Hajt a kiváncsiság és szeretném majd kipróbálni magam a rendezésben, de ez majd kiadja magát. Csinálom a színházi munkáimat, építem a 100 szóban a Város projektet, zsűrizem a 100 szóban Budapest történeteket. Hozzáteszem, hogy át is emelek belőlük. A Felhangolva koncerteken ott vannak a dalok között ezek a budapesti történetek és iszonyatosan jót tesz a színházi véna a koncertanyagnak. Továbbra is mindent megteszek, hogy ezek a rövid, de annál értékesebb emberi történetek mindenkihez eljussanak. Én most nagyon jól vagyok ott, ahol vagyok és reményteli várakozással vagyok tele az elkövetkező időt illetően.

 

 

B.I.: Most folyamatosan írod a dalokat, dalszövegeket?

N.D.V.: Teljesen változó. Amikor van szabad időm, és megadatik az ihlet, írok. Amikor munka van, akkor arra koncentrálok. Most épp munka van. A pályázás, a koncertek levezénylése, a hangszerelés, a dalok föléneklése. A Felhangolva koncertet első turnénkon összesen öt helyszínen játsszuk, de tervben van, hogy egy budapesti helyszín ősztől havonta műsorra veszi.

B.I.: Akkor most boldog vagy.

N.D.V.: Igen. A dolgok, amiket csinálok, fejlesztenek is és örömöm lelem bennük. Támogatást kapok a céljaim megvalósításához és ennél több nem nagyon kell. A törekvéseimhez a megfelelő emberek társulnak és úgy érzem azt csinálhatom, amiért – többek között – itt vagyok a földön.

B.I.: Meg tudnál fogalmazni egy üzenetet az olvasóknak? Azoknak, akik kicsit benneragadtak a hétköznapi mókuskerékben, de vágynak az önkifejezésre, az alkotás szabadságára. Hogyan induljanak el?

N.D.V.: Az igazság az, hogy én amikor az első dalszövegemet megírtam, borzasztó bizonytalan voltam. Nekiálltam és csak írtam, ami jött, bírálat nélkül, nem vizsgáltam felül magam. Rengeteg rossz sor született, de néhány jó is, amiből aztán építkeztem. Csináltam, ami jött. Valamit létre akartam hozni magamból. Neki kell állni és ki kell próbálni magad, mert különben nem fogod megismerni, hogy mi lakozik benned. Vagy a félelem vagy a lustaság tart minket vissza attól, hogy valami olyat csináljunk, amit szeretünk. Én is ugyanezekkel küzdök. De ha nem próbálom meg, nincs boldogság, nincs elégedettség. Csalódás és sikertelenség nélkül pedig nincs fejlődés. Lehet, hogy csalódni fog az ember saját magában, de a befektetett munka mindig megtérül. Bárki, aki szeretne alkotni valamit, én azt javasolom, hogy kezdje el, ne gondolkozzon rajta, ne tervezgesse. És van itt még valami, amit nem vehetnek el tőlünk: a belső világunk. Ha azzal is foglalkozunk kicsit, leülünk meditálni, vagy csak sétálunk egy nagyot, egyedül, teret engedve a nyugalomnak, az közelebb vezet a céljainkhoz. Nemcsak egy jobb állapotba kerülünk, hanem jobban meg is tudjuk fogalmazni saját magunkat. Azt gondolom, hogy ha az ember akár csak pillanatokra is felfedezi ezt, akkor nyert ügye van, mert ezeket az állapotokat aztán újra és újra keresni fogja.

 

 

Köszönöm szépen Daninak a beszélgetést! Nekem nagyon sokat adott, remélem Hozzátok is eljutott az az üzenet, ami hozzám.

Kövessétek Danit a Facebookon, és ha szeretnétek tudni, hogy hol láthatjátok, hallhatjátok őt legközelebb, kattintsatok!

Köszönöm Balogh Máténak (kortársPRos), hogy segített megszervezni a Danival való találkozást!

Így muzsikálok most

Hónapokkal ezelőtt meséltem arról, hogy mit is jelent számomra a zene és milyen formában van jelen az életemben. Úgy gondoltam itt az ideje az újabb helyzetjelentésnek.

 

 

Mivel az egész blog lényege az inspiráció, hogy alkotói történeteket ismerjünk meg közösen, ezért nem szeretném, ha a sok interjú, beszámoló mellett kimaradnának a saját tapasztalataim.

Korábban beszámoltam arról, hogy ősztől elkeztem az Etűd Konzervatóriumban szolfézst tanulni, ami aztán májusban fejeződött be. A csapatban nálam sokkal tapasztaltabbakkal voltam együtt, ami hajtott, de volt bennem egy kis frusztráció is. Ők egytől-egyig a zenét hivatásként szeretnék űzni, ezért teljesen más szintről indultak, mint én. Ettől függetlenül sokat tanultam és nagyon élveztem ezeket az órákat. Sok különleges embert ismertem meg itt, őszintén szurkolok nekik, hogy sikerüljön elérni a vágyaikat.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy szuper tehetséges fiatal zeneszerzőtől, Farkas Bencétől tanulhattunk. Az órák segítettek jobban megérteni a zenében lévő összefüggéseket, viszont nagyon sok további munkát igényel még, hogy igazán nagyot lépjek ezen a téren.

 

 

Ahhoz, hogy saját dalt írjak, még sokat kell fejlődnöm és egyelőre talán nem is menne, de a kezdeti lépéseket már megtettem. Egy ideje azt érzem, hogy a zongora lenne a legnagyobb segítségem ebben. Ezért idei céljaim közé került, hogy beszerezzek egy digitális zongorát. 🙂

Az elmúlt hónapok egyébként inspirációban voltak nagyon erősek a számomra. Nagyon sok izgalmas, profin kidolgozott dalt ismertem meg, amiket folyamatosan gyűjtögetek és igyekszem kihallani azokat a finomságokat, amiktől igazán meghatározóak és karakteresek. Ezekből egyet-egyet Facebookon is meg szoktam Veletek osztani.

 

 

Egyelőre még csak sajátmagamnak, de egy ideje már írogatok dalszöveg kezdeményeket is. Az írás mindig is fontos volt számomra, mégis azt érzem, egy dalszövegbe sűríteni érzéseket nagyon komplex feladat és szeretném elkerülni azt, hogy túlságosan “megírt” legyen és elveszítse az őszinteségét.

Az év eleje óta új énektanárhoz is járok, nagyjából ezzel egyidőben összeállt egy pici háromfős zenekar, amiben énekelek. Kicsit még mindig az ismerkedés fázisban vagyunk és folyamatosan csiszolódunk a srácokkal. Stílusban és irányokban még fejlődnünk kell, de mint csapat már szépen elkezdtünk együtt létezni.

Egyelőre feldolgozásokon munkálkodunk, de terveink között egyértelműen szerepelnek saját dalok is.

 

 

És, hogy mik ezek a dalok a szövegek közé szúrva? Most még nem tart ott a projektünk, hogy meg tudjak nektek mutatni felvételeket, de gondoltam ízelítőként hozok néhány dalt, amiket feldolgozunk közösen a zenekarral.

Bízom benne, hogy néhány hónap múlva már tudok mutatni valamit a közös munkából is. Addig is hallgassatok jó zenéket! 🙂

 

Budapesti programajánló – 2018. június 21-24.

Néhány hete készítettem a legutóbbi programajánlómat, de most ismét összegyűjtöttem budapesti kimozdulási lehetőségeket. Zene, színház, divat. Mit szóltok hozzá?

 

Illusztráció: Bereczki Ivett

 

Stylewalker Day & Night 2018

2018. június 21. 16:00-21:00

#vásár

Valami új nyári ruhára, kiegészítőre vágytok, esetleg a lakásotokat szeretnétek feldobni valamilyen apró design tárggyal? Akkor csütörtökön a bevásárlóközpontok helyett inkább válasszátok a magyar tervezők üzleteit! A kedvezményes vásárlás mellett különböző programokon is résztvehettek. Lesz koncert, kerekasztal beszélgetés, kiállítás.

A résztvevő üzletek listáját keressétek a Facebookon.

 

 

MOJO a Belvárosi Színházban

2018. június 22. 19:00

#színház

Ezen a héten debütál Magyarországon Jez Butterworth bizarr, fekete humorú darabja Göttinger Pál rendezésében. A MOJO az 1950-es évek londoni klubéletébe varázsolja el a nézőt, ahol nyüzsögnek a bűnözők, a hírnévre vágyó sztárocskák és óriási mennyiségben fogy a kábítószer és az alkohol. A történet az egyik klubtulajdonos halálával kezdődik, ami magával hozza a bonyodalmakat.

A főbb szerepekben Csőre Gábort, Nagy Dániel Viktort és Szabó Kimmel Tamást láthatjátok.

Volt szerencsém premier előtt megnézni az előadást és csak ajánlani tudom, ha nem riadtok vissza az erős társadalomrajztól és némi káromkodástól. 🙂

A héten többször is megnézhetitek a darabot. Infók és jegyvásárlás a Belvárosi Színház weboldalán.

 

Fotó: Orlai Produkció – Pénzes Kristóf

 

 

Nanushka Late Night Shopping – Long Night of Museums edition

2018. június 23. 19:00

#vásár

Ezen a héten divattal kapcsolatos eseményekből nem lesz hiány. A Nanushka is meghosszabbított nyitvatartással, 30-50%-os kedvezményekkel, pezsgővel és harapnivalóval várja az divatrajongókat. Ha nem ismeritek a hazai divat színtér egyik meghatározó márkáját, akkor ezen az estén mindenképpen ismerkedjetek meg vele és nézzetek el a Nanushka főhadiszállására a Bécsi utcába.

További infók a Facebookon.

 

 

Felső Tízezer, Barkóczi Noémi – Kertiparti a Dürerben

2018. június 24. 19:00

#koncert

Vasárnap este a Dürer Kertben közös kertipartit tart a Felső Tízezer zenekar és Barkóczi Noémi. A Felső Tízezer dalait hallgatva nosztalgia fog el, Noémi pedig finom melankóliával varázsol el. Hallgassátok meg őket élőben egy rozéfröccs társaságában.

Az esemény a Facebookon.

 

 

Eső után a Tabán

Múlt vasárnap a nagy esőzés után kimerészkedtem az utcára a gépemmel és a Tabán felé vettem az irányt. Kicsit minden felfrissült, új megvilágításba került. Azt hiszem nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire imádom ezt a várost. Megunhatatlan. Nézzétek csak!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotók: Bereczki Ivett

Hello Boborik – interjú Bokori Bogi illusztrátorral

Egy ideje már szemezgettem egy illusztrátorral az Instagramon, de sokáig nem tudtam, ki is áll a profil mögött. Egy kis utánajárás után kiderült, hogy a Boborik márka tervezője egy fiatal magyar lány, Bokori Bogi. Bogi anno festészetet tanult, majd kisebb útkeresés után rátalált a saját stílusára és formavilágára. Eleinte az asztalfióknak készítette rajzait, majd bátorságát összegyűjtve megmutatta a közönségnek is munkáit. Azóta már a saját márkáját menedzseli.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

Bereczki Ivett: Hogyan jött az illusztráció az életedbe?

Bokori Bogi: Festészetet tanultam Pécsen (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – a szerk.), de a rajz és a festés már egész gyerekkoromtól végigkísért. Gimi mellett jártam egy festőnőhöz, Varga Zsófiához. A Városligetben van egy nyitott műterem, amit ő visz, tőle tanultam festeni és beszippantott ez az egész. Kicsit terápiás jellege is volt, átsegítette a kamaszéveimet.

B.I.: Milyen volt számodra ez az időszak?

B.B.: Nagyon különleges élmény volt először az olajjal találkozni. Nekem a családom egyáltalán nem művész beállítottságú, nincs annak hagyománya, hogy valaki művészeti pályára lép. De támogattak, azt mondták, hogy csináljam, amit szeretnék. Jelentkeztem a Képzőre (Magyar Képzőművészeti Egyetem – a szerk.) is és Pécsre. Ezen a két egyetemen van festőszak. Egyébként gimiben közgazdaságtant tanultam, de alternatív gimi volt és támogatták, ha volt valamilyen hobbid. Ott jártam videós, filmes, meg fotós dolgokra is. Mellette heti kétszer-háromszor jártam Zsófiához.

 

 

B.I.: Milyen témákat festettél akkoriban?

B.B.: Nagyon kreatív volt az egész. Az elején segített végigvenni az alapokat, mint a kockológia vagy drapéria, de pár alkalom után azt mondta, hogy fessek, amit szeretnék. Eleinte nagyon akadémikus dolgokat festettem, aztán az absztrakt felé fordultam és az egyetem alatt is főleg ilyeneket festettem.

B.I.: Végül az egyetem miatt Pécsre költöztél?

B.B.: Igen, mert eredetileg budapesti vagyok. Korábban nem terveztem, hogy leköltöznék valamelyik vidéki egyetemvárosba, de ezt hozta a sors. Aztán végülis kalandos volt, hogy egy kicsit elszakadtam otthonról. Öt év volt, de a harmadik év után visszaköltöztem és az egyetem után el kellett kezdenem dolgozni is. Több nagyon furcsa munkám is volt, különféle multiknál. Mellé próbáltam beszorítani a kreatív dolgokat, de egyre nehezebb volt.

B.I.: Akkor már tudtad, hogy milyen formában szeretnéd ezt a művészi vonalat megtartani az életedben?

B.B.: Nem voltam benne biztos. Azt tudtam, hogy valószínűleg kiállító művész nem leszek. Lehet, hogy ahhoz nagyobb elhivatottság kellett volna. Viszont nagyon hiányzott és gondolkoztam, hogy hogyan tudnám visszacsempészni az életembe. Először csak rajzolgattam, olyan volt, mint valamilyen vizuális kreatív napló. Rávettem magam, hogy minden nap legalább valami pici dolgot alkossak. Festettem, rajzoltam, de a méret leredukálódott. Egyre kisebb dolgokat rajzoltam és a végén már csak a grafika maradt meg. A legvégén pedig már csak a vonalak. (nevet – a szerk.).

B.I.: És akkor már digitálisan rajzoltál vagy kézzel?

B.B.: Először kézzel füzetbe, jegyzetlapra, szalvétára, bármire, ami a kezem ügyébe került. Aztán egy idő után már digitálisan. Először nagy kihívás volt. Nem mondom, hogy teljesen más hozzáállást kíván, de azért nem teljesen ugyanazok a módszerek. Meg akartam tartani az alkotást, de valahogy optimalizálni kellett az életemhez.

 

B.I.: Mikor érezted azt, hogy szeretnéd már másoknak is megmutatni?

B.B.: Ilyen téren önbizalom hiányos vagyok és általában az asztalfióknak alkottam. Aztán egyszer csak megmakacsoltam magam, hogy lesz, ami lesz, megmutatom. A Boborik nevet is azért találtam ki és nem a saját nevemet használtam. Ez egy picit pszeudo lény, aki kicsit én vagyok, kicsit nem. Szerintem nagyon intim dolog megmutatni valamit magadból.

B.I.: Mostanra már könnyen beazonosítható a stílus, amit képviselsz. Te hogyan jellemeznéd a rajzaidat?

B.B.: Mondhatni minimál, ugyanakkor mégsem. Próbálom mindig elérni azt, hogy legyen benne lélekrezdülés, valami kis plusz, de ne feltétlenül legyen nagyon populáris. Ettől függetlenül sokszor vannak csajos témák benne. Ez is egy nagy kettősség bennem. Nagyon szeretem az absztrakt festészetet, de közben van igényem könnyedebb témákat is rajzolni.

 

 

B.I.: Ha már említetted a populáris művészetet. A munkáidban nagyon erős az inspirációs hatás.

B.B.: Abszolút. A teljesen hétköznapi, fogyasztói világ az, ami visszaköszön benne, de igyekszem kis csavart vinni bele. Ha nem is a témában, akkor a perspektíva, vagy színhasználat tekintetében, vagy egyszerű vonalvezetésre bontom le az adott témát.

B.I.: Az illusztrációid megrendelésre készülnek?

B.B.: Most már nagyrészt igen. Először magamnak készítettem mindent, utána egyre több üzenetet kaptam ismeretlenektől is, hogy mennyire klassz, amit csinálok. Ezek nagyon jó pozitív megerősítések voltak. Aztán meg egyszer csak a semmiből jöttek a megkeresések is.

 

 

B.I.: Printekben öltenek formát vagy van valamilyen más termék, amire rákerülnek a rajzaid?

B.B.: Még nincsenek, de az idei terv az, hogy, valamilyen terméken is megjelenjenek. Valamilyen izgalmas hordozót keresek hozzájuk. Ez még egyelőre tervezés alatt van, de remélem, hogy hamarosan ez is megvalósul.

B.I.: Hogyan néz ki a tervezés, ha megrendelésre dolgozol? Van, hogy szabadkezet kapsz, vagy nagyon konkrét elképzelésekkel fordulnak hozzád?

B.B.: Volt egy nagyon kedves történet. Megkeresett egy fiatal esküvői fotós pár. Szerettek volna valamilyen emléket az esküvőjükre és engem kértek meg, hogy örökítsem meg őket. Elmondták a történetüket, ami szuper romantikus és meseszerű és ezt az élményt kellett visszaadnom. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen formán részt vehettem az életükben. Ez például egy magánmegkeresés volt. Vannak a céges megrendelések is. Például a Pixibox-szal szoktam együttdolgozni. Azt nagyon szeretem, nagy összhangban vagyunk a Beával, aki a márkát viszi.

 

 

B.I.: Milyen munkák vannak még, amikre már most büszke vagy?

B.B.: Igazából mindegyik más. Nincs két teljesen egyforma feladat. Nekem is mindig meg kell egy kicsit újulnom. Nehéz más fejével gondolkozni, mert nem alkalmazott grafikus vagyok, úgyhogy ez nekem kihívás benne.

B.I.: De ilyenkor is megmaradsz ebben a karakterben?

B.B.: Igen, ez cél is. Nem nagyon szeretnék kilépni ebből. Most már mint márkát próbálom ezt építeni és szeretném, ha be tudnák azonosítani.

 

B.I.: Beszélgessünk egy kicsit az inspirációs forrásokról! Amikor csak úgy örömből rajzolsz, az hogyan néz ki?

B.B.: Van egy Pinterest boardom és gyűjtöm az inspirációs képeket. Bármi, ami megragad, érzést vagy gondolatot mozdít meg bennem, azokat lementem.

B.I.: Szóval elsősorban a vizualitás inspirál?

B.B.: Igazából az egyszerű hétköznapok is. Nagyobb százalékban a vizuális ingerek, de sokszor van, hogy valami történik az adott napon és azt szeretném megörökíteni. De olyan is van, hogy hallok egy beszélgetést a villamoson vagy csak túl szomorúan nézett rám a kutyám és azt rajzolom meg.

 

B.I.: Van esetleg olyan alkotó, aki nagy hatást gyakorolt rád?

B.B.: Nagyon rossz a névmemóriám (nevet – a szerk.). Én is ugyanúgy használom az Instagramot, követek alkotókat, akik szimpatikusak. De például nagy rajongója vagyok a lakberendezésnek. Szeretem a szép tárgyakat, a szép enteriőröket, kerámiákat.

B.I.: Van kedvenc könyved vagy filmed, ami nagy hatással van Rád?

B.B.: A kedvenc könyvem az Utas és holdvilág (Szerb Antal regénye – a szerk.).

B.I.: Volt esetleg olyan könyv vagy filmélmény, amit átültettél a saját vizuális nyelvedre is?

B.B.: Nem jellemző. Érdekes, mert ez a minimalista vonal a lelkemnek egy rejtett szeglete lehet, mert filmekben abszolút az elvontakat szeretem, de a zombisat, vagy darabolósat is. A másik véglet, amikor képes vagyok Woody Allen maratonokat tartani.

B.I.: Említetted, hogy az idei évnek a terve, hogy valamilyen kézzelfogható terméken jelenjenek meg a munkáid. Milyen terveid vannak még a közeljövőben?

B.B.: Printek lesznek, az biztos. Kicsit nagyobb formátumban, mint eddig.

B.I.: Vannak olyan méretét tekintve nagyobb munkáid is, amik részletgazdagabbak?

B.B.: Igen, kicsit jobban kidolgozott jeleneteket szeretnék megjeleníteni, ami izgalmas lehet egy szoba falán is akár. Egy történetet, ami összeáll egy egésszé. Ezek már készülőben vannak. Év vége felé szeretném, ha bemutathatnám őket.

 

 

B.I.: Mikor kislányként arról álmodoztál, mi leszel, ha nagy leszel, mit képzeltél el?

B.B.: Állatorvos akartam lenni. Aztán egy ideig azt gondoltam, hogy ügyvéd leszek. Egyébként mindig benne volt, hogy végül valami kreatív dolog lesz a vége. Ha nem ezt csinálnám, akkor valószínűleg pszichológiát tanultam volna. Az egyetemen még gondolkoztam a művészetterápián is. Aztán idő hiányában elnapoltam, de lehet, hogy egyszer belevágok.

B.I.: Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnek rajzolni és keresik a saját hangjukat, útjukat?

B.B.: Bízzanak jobban magukban és merjék csinálni, ne csak a fióknak! Van, amikor rajzolok valamit, amin érzem, hogy nem lett az életem munkája, de örülök, mert megígértem magamnak, hogy rajzolok aznap is. Ezt tudom tanácsolni nekik is. Foglalkozzanak vele minden nap, kis lépésben haladjanak előre és meglesz az eredménye.

 

 

Köszönöm Boginak a beszélgetést, engem újra és újra magával ragadnak a munkái.

Kövessétek Ti is Boborikot az Instagramon és a Facebookon.

Ha további inspirációra vágytok, nézzétek meg Bogi milyen alkotókat/Instagram profilokat követ és ajánl nekünk is illusztráció, design, lakberendezés témakörben!

@garancedore
@isabellefeliu
@indiamahdavi
@ellsworthkellystudio
@atlantishome
@thesartorialist