“Fontos a saját magunkba vetett hit, a szenvedély és az alkotás szeretete” – interjú Hegyi Dórival

Hegyi Dóri a fiatal magyar zenész generáció egyik legizgalmasabb női alkotója. Különféle zenei együttműködésekben, reklámokban és filmekben hallhattátok már a hangját. Saját projektjét OHNODY néven indította el, ami mára élő műsorrá formálódott és hamarosan érkezik is az első magyar nyelvű album. Vele kapcsolatban nekem az érzékenység és a finom búskomorság jutott eszembe először és a beszélgetésünk után is hasonló szavak jártak a fejemben. Dóri sokszínűsége nemcsak a zenében fedezhető fel. Filmekről, pszichológiáról és az írásról is ugyanolyan szenvedéllyel gondolkodik, mint a zenéről.

 

Fotó: Halász Jácint

 

Bereczki Ivett: Mi az az első meghatározó élmény a zenével kapcsolatban, amire emlékszel?

Hegyi Dóri: Gyerekként szerettem a Disney meséket. Főként a dalokra koncentráltam bennük, ezeket meg is tanultam fejből. A Pocahontas zenéje volt a kedvencem. A szüleim észrevették, hogy tisztán énekelek, ezért beírattak a fehérvári Kodály Ének-zenei Általános Iskolába és kaptam egy zongorát. A sulinak volt gyermekkórusa, nem is akármilyen. Szerettem a próbákat, mert a kórusművek különböző szólamai az egység fegyelme és összpontosítása által nyertek értelmet.

B.I.: Most mit jelent számodra a zene?

H.D.: Maga az írás és a nyelv is fontosak nekem. Szeretem a nyelvi határokat átlépni, a szavakat bontogatni úgy, hogy az amit énekelek érzelmi töltettel ruházódjon fel. Szerintem a zenei alkotás nagyon komplex. A zeneszerzés amellett, hogy számolgatós, szerintem koncepcionális és számomra vizuális folyamat.

B.I.: Magyar az anyanyelved, de angolul is írsz. Először magyarul fogalmazódik meg benned a gondolat?

H.D.: Öt évet éltem Walesben, ott végeztem az egyetemet. Van egy olyan részem, ami őrzi az ottani emlékeket és azt a szabadságot, amit kint megtanultam és beépítettem a személyiségembe. Az angol szövegeken kevesebbet gondolkodom, mint a magyarokon, viszont többet agyalok azon, hogy hogyan legyen szép egy képies angol vers. A melankolikus érzésekből építkezem és angolul nehéz szomorúnak lennem, mert nyugodt, szép éveket töltöttem Cardiffban. Az angol szövegekben igyekszem költői, mégis egyszerű maradni. Kicsit bennem van írás közben az, hogy milyet akarok írni. Magyarban meg csak írok és úgy sikerül ahogyan. Ösztönösen írom le az érzéseimet és a gondolataimat. Mindkét nyelven máshogyan énekelek amúgy.

 

 

B.I.: Ez izgalmasan hangzik.

H.D.: Szerintem is izgalmas, de nem akarok olyan lemezt írni, amin angol dalok is vannak, meg magyarok is, mert zeneileg is két külön világ a kettő. Számomra picit értelmezhetetlenek együtt és a hallgatók sem biztos, hogy értenék.

B.I.: Miből táplálkozol alkotáskor?

H.D.: Érzésekből. Az angolt a dühömnek a feloldására használom, hogy megoldjak egy adott szituációt, és pozitív irányba tereljem a saját lelkiállapotomat. A magyarban pedig a szomorúságomnak engedek teret, ami ugyan kivesz belőlem, viszont szerintem nagy ereje van. Az egyiket arra használom, hogy magamat megoldjam, a másikat pedig arra, hogy több embert megérintsenek a legbelsőbb érzéseim.

B.I.: Hogyan néz ki az alkotói folyamatod?

H.D.: A hangulatomtól függ az, hogy mikor alkotok. Van olyan, hogy úgy írok, hogy visszanyúlok érzésekhez. Mostanában nem szeretek visszaemlékezni a szenvedéseimre, mert megrekedek bennük. Nem akarok folyamatosan fejben a múltban lenni, testben pedig a jelenben és boldogtalan lenni az itt és mostban.

B.I.: Mi történt az „alkotói zárlatod” alatt?

H.D.: Volt egy körülbelül másfél éves majdnem hallgatásom, ami alatt kijött a Hideg. Ez volt az egyetlenegy dal, amit írtam. Számomra akkora ereje van, hogy alig tudtam tőle elvonatkoztatni. Minden egyes dalt, amin dolgoztam elvetettem, mert nem volt rám olyan hatással, mint ez a dal. Ezt a „szerelmet” nemrég engedtem el. Nyertem egy NKA-s Hangfoglaló támogatást és szerintem ez egy szuper lehetőség arra, hogy befejezzem a magyar lemezt. Őszre tervezzük a megjelenést, még van vele munka bőven.

 

 

B.I.: Hogyan állt össze a lemez?

H.D.: Úgy szeretek dolgozni, ha többen vagyunk, mégsem túl sokan és mindenkinek megvan a maga feladata. Én például nem szeretek a zene technikai részével foglalkozni és jó, ha van mellettem egy olyan ember, aki viszont gyors és ismeri a producer szoftverek útvesztőit. Szeretem, amikor a zenészekkel építő tanácsokat adunk egymásnak, viszont tiszteletben tartjuk egymás alkotói szabadságát az adott dalon belül.

B.I.: Az OHNODY Hegyi Dóri saját projektjeként indult. Most már tekinthetünk rá úgy, mint egy fix tagokból álló zenekarra?

H.D.: Session zenészekkel dolgozom, viszont megbízom bennük és állandó tagként tekintek rájuk. Precíz, segítőkész emberek vannak körülöttem, úgyhogy szerencsésnek tartom magam. Össze kell még csiszolódni, aminek nem nagyon volt még tere és ideje, mert eddig nem nagyon tudtam, hogy merre akarok haladni a projekttel. Ezért egy picit még félkész a dolog.

B.I.: Ez az, amire utaltál a magyar és angol dalok kapcsán?

H.D.: A kettősség volt szerintem az, ami meggátolt. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen irányba induljak el. Aztán rájöttem, hogy egy magyar lemez szuper alapot adhat nekem arra, hogy aztán külföldön is bontogassam a szárnyaimat. Szerintem van egy stabil alapom az angol nyelvben, viszont onnan akarok kinőni, ahol a gyökereim vannak.

B.I.: Akkor most alapvetően erre a zenekarra koncentrálsz, hogy ez működőképes legyen?

H.D.: Igen. Az első ötletem az volt, hogy csak élő hangszerekkel dolgozzunk. Ezt azért találtam ki, mert eredetileg klasszikus zenei képzést kaptam. Most igyekszem összerakni fejben és gyakorlatban, hogy az elektronika hogyan érvényesüljön a hangszereink mellett.

B.I.: Azt lehet rólad tudni, hogy a vizualitás is erősen jelen van az életedben. A rajz, a fotózás. Mit jelentenek ezek neked?

H.D.: A saját tapasztalásaim útján szeretek képet vagy véleményt alkotni a környezetemről. Azért érdekel ennyi minden, mert információ éhes vagyok. Kitartónak közel sem tartom magam, viszont megtanulok pár dolgot alapszinten és aztán, amikor szükségem van az életben valamelyik elsajátított skillre, akkor előhúzom. Nem szeretem, ha nem értek valamihez, ami érdekel. Rajongok a filmekért. Legalább annyira, mint a zenéért és a kettő összekapcsolódik nálam. Az egyetemen három évig filmzeneszerzést is tanultam. Szerintem zseni, hogy a zenével milyen hatást lehet gyakorolni a nézőre. Ezer évig tudnék arról beszélni, hogy milyen hatalommal bír a zene.

 

Fotó: Halász Jácint, Artwork: Hegyi Dóri/OHNODY

 

B.I.: Milyen filmeket nézel?

H.D.: Különféle időszakaim vannak. Most egy-két éve rá vagyok csúszva a sötét krimikre és a sorozatgyilkosos dokumentumfilmekre. Megnézem azokat a filmeket is, amit a többség rossznak tart, így körül tudom határolni, hogy mi az, amit szeretek és mi az, amit nem. Amit tudok megnézek és mindenben igyekszem az értelmet meg a szépet keresni.

B.I.: Van olyan film, amit sokszor újranézel?

H.D.: Szeretem a Mr. Nobody című filmet, mert a mondanivalójával tudok azonosulni. Az az üzenete, hogy ameddig nem választok, addig bármi megtörténhet. Ez rám olyan szempontból igaz, hogy szeretem az összes lehetőséget mérlegelni, mielőtt döntök. Nincsen konkrét kedvencem. Pont azért, ami a filozófiám. Szeretek óvatos lenni a választásaimmal, mert aztán ezek határoznak meg.

B.I.: Filmzenében kiket szeretsz?

H.D.: Yann Tiersen-t nagyon szeretem. Ő szerezte az Amélie csodálatos életének a zenéit. A másik, akit kiemelek, Erik Satie. Ezekre a zenékre írtam a szakdolgozatomat.

B.I.: És miket olvasol?

H.D.: Most krimiket és pszichológiai könyveket. Egyébként mindenevő vagyok. Szeretem a szépirodalmat és a Harry Pottert, meg Stephen Kinget is. Szeretem a könyveket, mindig is faltam őket.

B.I.: Novellákat például nem írtál soha?

H.D.: A Fejér Megyei Hírlapban publikálták tizennégy éves koromban az egyik novellámat. Nosztalgikus élményekről írtam benne. Egy időben verseket írtam inkább, most összevissza. Gyerekkoromban író akartam lenni, most is az akarok lenni. Amikor Cardiffban jelentkeztem egyetemre, akkor felvettek a zene szak mellett egy kreatív író szakra is. Néha bánom, hogy nem az írást választottam, de ami késik nem múlik. Idén jelentkeztem pszichológia szakra. Olyan emberekkel akarok foglalkozni, akiket súlyos bűntények miatt ítéltek el. Nem akarok terapeuta lenni, engem a viselkedésük mögötti miértek érdekelnek.

B.I.: Említetted is, hogy szereted megérteni a dolgokat összefüggésében.

H.D.: Szerintem a klasszikus zene és az emberi agy működése hasonló. Valahol mindegyik komplex és kiszámíthatatlan, rapszodikus.

 

Fotó: Králik Dániel

 

B.I.: Volt már olyan, hogy elveszítetted a hitedet és a lelkesedésedet a zenében?

H.D.: Igen, ez a másfél éves alkotói zárlatom pont ilyen volt. Volt olyan koncert, ami után lejöttem és az éreztem, hogy én soha többé nem akarok ezzel foglalkozni. Persze ez egy percig tartott.

B.I.: Egyébként mikor érzed azt, hogy az adott koncert jó volt?

H.D.: Akkor élvezem a koncerteket, amikor nem magammal vagyok elfoglalva, hanem tudok kommunikálni a közönséggel, tudok reagálni arra, amit csinálnak. Ha rossz, akkor valószínűleg azért rossz, mert nem fektetek bele elég energiát és elégedetlen vagyok a saját teljesítményemmel. Ha olyan kedvem van, akkor nem csinálok semmit, bár ez most már kevésbé jellemző rám.

B.I.: Ha idejönne hozzád egy kisgyerek, aki most kezdene zenét tanulni és neked kellene mentorálnod, milyen tanácsokkal látnád el?

H.D.: Attól függ, hogy mit kér tőlem. Ha azt kérné, hogy tanítsam meg énekelni, akkor azt mondanám, hogy megtanítom. Viszont szerintem az éneklés többről szól, mintsem kiképzem a hangomat és pontosan elénekelek mindent. Nekem arról szól, hogy érzéseket és gondolatokat tudok kifejezni. Akár azzal is, hogy nem ejtek ki szavakat, vagy csak hümmögök vagy sírást imitálva énekelek. Az emberek szerintem ugyanúgy, mint az állatok ösztönlények és jobb esetben mennek az előre bekódolt ösztöneik után, csak valaki fél azzal foglalkozni, ami fontos számára. Az életemben a legtöbb esemény magától történik és úgy, ahogyan történnie kell. Ha valakiben nincsen tehetség, attól még győzhet az elszántság meg a törekvés. Viszont a kreatív munka hosszú idő után fizetődik ki anyagilag, ezért szerintem fontos a saját magunkba vetett hit, a szenvedély és az alkotás szeretete.

 


Köszönöm Dórinak a személyes hangvételű beszélgetést!

Ne felejtsétek el, hamarosan érkezik az OHNODY magyar nyelvű dalokból álló lemeze. Addig is hallgassátok őt különféle zenei oldalakon illetve megtaláljátok őt az Instagramon és Facebookon is.

 

Papírtól a bőrig – Interjú Rónai Detti tetoválóval

Gondolkoztatok már azon, hogy hogyan lesz valakiből tetováló? A rajzkészség, a kreativitás és a kézügyesség mind-mind nagyon fontosak, de mi másra van még szükség? Rónai Detti tetoválóval beszélgettem, aki gyerekkora óta rajzol, de az, hogy munkáit bőrre is átültesse csak néhány éve fogalmazódott meg benne. Ha kíváncsiak vagytok erre az izgalmas karrierútra, olvassátok el a vele készített interjúmat és csodáljátok meg Detti szebbnél-szebb rajzait gyerekkorától máig!

 

 Fotó: Bereczki Ivett

 

Bereczki Ivett: Mesélj egy kicsit az iskolás éveidről! Mikor kezdett el érdekelni a rajzolás?

Rónai Detti: Már oviban látták az óvónők, hogy a rajzkészségem a koromhoz képest magasabb szinten van. Otthon sok macskával, kutyával voltam körbevéve, akiket addig simogattam, amíg el nem aludtak. Utána gyorsan lerajzoltam őket. Aztán az általános iskolai felvételin megmondták, hogy mit rajzoljak, de én nem éreztem a felvételi ízét a dolognak, egyáltalán nem izgultam. Onnantól kezdve, hogy előttem volt egy rajzlap és egy ceruza, mindegy volt, hogy mi történik körülöttem.

 

Készült: 1998-ban

 

B.I.: Művészeti általános iskolába jártál?

R.D.: Sima általános iskolába, de rajz tagozatra. Művészettörténetet tanultunk, festményeket elemeztünk. Nagyon sokan nem szerették, de én ebben is el tudtam mélyülni. Aztán nyolcadikban, amikor jelentkezni kellett középiskolába, nem volt kérdés, hogy művészeti képzésre szeretnék menni. A felvételinél számítottak az év végi jegyeim. Végig dicséretes ötös voltam, de látta rajtam a rajztanárom, hogy az utolsó évben egy kicsit hátradőltem és végül négyesre értékelt. Ez elég érzékenyen érintett. Csalódtam, amellett, hogy nagyon meglepett a döntése.

 

Készült: 1995-ben

 

B.I.: Emiatt egy kicsit elment a kedved az egésztől?

R.D.: Elmentem a nyílt napra, de helyette végül a kéttannyelvű francia tagozatot választottam. Engem a zene mindig is elvarázsolt, mindig érdekelt, hogy miről énekelnek. Az általános iskolában angolul tanultam mert már az oviban is angolul “énekeltem” halandzsázva. A francia is így jött.

B.I.: A középiskolában a rajzról átterelődött a figyelmed a nyelvtanulásra?

R.D.: Valójában sosem engedtem el a rajzot, csak a nyelvek is helyet kaptam az életemben. Szerintem minél több nyelvet ismersz és minél több mindent megértesz, annál színesebben látod a világot. Ez érvényes a nyelvi kifejezésre vagy a képi világra is. Például most elővettem egy régi-új francia albumot és hiába nem néztem videókat hozzá, valahogy mégis le tudnám rajzolni ezt a zenei hangulatot.

 

 

B.I.: A középiskolás években jártál magántanárhoz rajzolni? Képezted magad valahogyan?

R.D.: A suliban is volt rajzórám és amúgy sem akartam elengedni a rajzot, ezért elkezdtem heti kétszer egy galériába járni. Összegyűltünk néhányan, csináltunk egy-egy kompozíciót és lerajzoltuk. Volt ott élő modell is, félaktot is rajzoltunk vagy kockákat, drapériákat, tanulmányrajzokat. A grafikában nem voltam annyira biztos, nem tudtam, hogy annyira különleges –e a stílusom. Úgy gondoltam, hogy középiskola után inkább a terméktervezés felé indulok, ezért jelentkeztem a BME-re.

B.I.: Ott milyen szakirányok közül választhattál?

R.D.: Formatervező, terméktervező és azt hiszem, hogy csomagolástervező. Végül a formatervező képzést válaszottam. Az kicsit szabadabb volt, mert egy adott termék formájára nagyobb hangsúly jutott, mint a gépészeti tartalmára.

B.I.: Tudsz mesélni projektekről, amiken dolgoztál?

R.D.: Terveztünk például csaptelepet. Ilyenkor a műszaki adottságokat is figyelembe kell venni. Tudnod kell szétszerelni, majd össze is rakni a tárgyat. Minden egyes elemét ismerned kell és tudnod kell, hogy mekkora és milyen szerepet tölt be. Ha ezt a szabályrendszert megismered és elfogadod a határait, akkor nagyon jó dolgokat lehet kitalálni, szárnyalhat a fantáziád.

 

 

B.I.: Ekkoriban már gondolkoztál, hogy milyen termék vagy forma lenne az, ami közelebb állna hozzád?

R.D.: Nem akartam termékekre szakosodni. Nagyon sok mindent tanultunk tervezni. Az volt az egyetem egyik célja, hogy olyan tervezőmérnököket képezzenek, akik mindent meg tudnak tervezni. Legyen az konyhabútor, lámpa vagy csaptelep.

B.I.: Mi volt a diplomamunkád anno?

R.D.: Az egyetem második félévétől a nyelvismeretemnek köszönhetően elkezdtem dolgozni egy nagyvállalatnál. A belső intranetet akkoriban újították meg és a diplomamunkám erre épült. Nagyon sokat kutattam, például a szoftverergonómia területén.

 

 

B.I.: Aztán az egyetem után átmentél egy másik multicéghez.

R.D.: Igen, de rájöttem, hogy nem nekem való. Irodai munkát végzetem, de hiányzott az alkotás. Úgy éreztem, ennél sokkal kreatívabb vagyok. Rájöttem, hogy mindent képekben ragadok meg, mindent képekben látok, de ott az irodában a neon fényben nem voltak képek, minden vizuálisan szegényes volt. Aztán jelentkeztem a METU-ra (Budapesti Metropolitan Egyetem – a szerk.), új média grafikus képzésre.

B.I.: Hogy nézett ki ez a képzés? Milyen óráitok voltak?

R.D.: Volt arculattervezés, logo tervezés, tipográfia, webtervezés is. Minden olyat megtanultunk, amit egy induló grafikusnak tudnia kell.

B.I.: Időközben visszamentél a korábbi munkahelyedre, már grafikusként.

R.D.: Igen, az volt a mázli, hogy az ottani design csapatban egyre több feladat volt és a vezető tervező nem bírta egyedül a munkát, kellett neki a segítség. Először bannereket (internetes hirdetések – a szerk.) terveztem, aztán jöttek nagyobb képi tervezések. Kiadványok, hírlevelek, weblapok.

 

Fotó: Rónai Detti

 

B.I.: Ezek a feladatok mennyire álltak közel hozzád?

R.D.: Az elején nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Voltak illusztrációs feladataim is, viszont nem igazán volt szükség kézi rajzra és az hiányzott. A direkt közvetlen kapcsolat a papír, a ceruza és a kezem között. Rájöttem, hogy amikor tehetséges vagy valamiben – ami neked természetes és boldoggá tesz –, akkor azt nem szabad elnyomni, azzal foglalkozni kell. Ha jó vagy benne és szereted, azt sokan értékelni fogják és lesz közönséged.

B.I.: Érdekes, hogy ha valamihez van tehetséged, annyira természetes, mint levegőt venni. Nem is biztos, hogy észreveszed, hogy abban különleges vagy.

R.D.: Igen, és sokan elterelnek. Régen azt mondták nekem, hogy rajzolásból nem lehet megélni. De szerintem nem csak az a fontos, hogy legyen munkád, hanem, hogy olyan valamit csinálj, amit igazán szeretsz és akkor boldog ember leszel. De nem attól leszel boldog, hogy van munkád és azért pénzt kapsz. Mindig olyan voltam, mint valami űzött vad, valamit keresni akartam, amiben benne vagyok. Aztán elkezdtem rajzolni és azokat magamra tetováltattam.

 

 

B.I.: Mi volt a célod ezekkel a rajzokkal, akartál velük üzenni valamit?

R.D.: Nagyon vonzott, hogy valamit a bőrömre vessek. Önkifejezés céllal, és, hogy önmagamat emlékeztessem bizonyos dolgokra. A rajz, az állatok szeretete visszatérő elemek voltak az életemben, így ezek a motívumok is rám kerültek. Ahogy elkezdtem tetováltatni, úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Az volt a célom, hogy mindig valaki más tetováljon, hogy újabb tetoválót ismerhessek meg. Azt éreztem, hogy ugyanúgy látják a világot, mint én, hogy egy nyelvet beszélünk.

B.I.: Emlékszel arra a pillanatra, amikor megfogalmaztad magadban, hogy te is ezt szeretnéd csinálni?

R.D.: Addig duruzsoltam az egyik tetováló fülébe, amíg meg nem engedte, hogy a kezembe vegyem a tetoválógépét. Addigra már sok szakmai részletet láttam, nyitott szemmel figyeltem mindenkit. Beszélgettem ezzel a lánnyal, amikor éppen a barátom vádlijára dolgozott. Kíváncsiságból minden részletre rákérdeztem. Aztán azt mondta, hogy próbáljam ki, ha már ennyit beszélek róla. Egyik tetováló sem csinál ilyet, hogy odaadja a vendégének a gépét, de ő ott állt mellettem és instruált. Annyira boldog voltam, hogy azt az ékezetet megcsinálhattam.

B.I.: Egy ékezet?

R.D.: Igen, egy kis rombusz. Nincs egy négyzetcentiméternyi, de hihetetlen érzés volt. Aztán eltelt másfél-két év és még mindig grafikusként dolgoztam, de nem tudtam nyugton maradni. Összeírtam kérdéseket és felhívtam két tetováló lányt, hogy meséljenek nekem. Az én szememben ők hősnők voltak. Azt láttam rajtuk, hogy nagyon bátrak, boldogok és kiegyensúlyozottak. Az egyikőjük ajánlott egy képzést (Budapest Tetováló Akadémia – a szerk.), ami éppen akkor indult. Aztán eldöntöttem, hogy jelentkezem.

 

 

B.I.: Hogy nézett ki a felvételi?

R.D.: Portfóliót kellett összeállítanunk, volt egy interjú és motivációs levelet is írtunk. Komoly felvételi volt, de felvettek és azt éreztem, hogy ez lesz a rév. Igazából még az elején vagyok, de műszakilag és művészetileg is nagyon sokat tanultam.

B.I.: Mesélsz egy kicsit arról, hogy mit adott neked ez a képzés?

R.D.: Azt tanították nekünk, hogy az a jó tetováló, aki mindent meg tud tervezni, minden stílusban jártas. Vannak olyanok, akik egyféle stílus felé indultak el, de én még mindig nem. Habár már most is van egy felismerhető karaktere a rajzaimnak, de a hangulatom és az alany is befolyásolja, hogy éppen milyen stílusban kezdek el dolgozni. Függ attól, hogy mi az alany kedvenc virága, kedvenc verse vagy mi inspirálja. Ebből kiindulva fogalmazódik meg a fejemben a forma.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

B.I.: Hogy néz ki a tervezési folyamat? Mennyire van időd a koncepciókat átgondolni, inspirálódni?

R.D.: Nagyon sok részlete van a tervezésnek. Az már egy jó dolog, ha mondjuk azt mondja az alany, hogy szeretne egy tölgyfát. Ilyenkor már van min elindulni. Vagy megmondja, hogy fekete-fehér vagy színes legyen. Vagy, hogy hová szeretné. Az egész testnek vannak áramlatai, amiket tudni kell követni.

B.I.: Mi van akkor, ha konkrét ötlettel vagy esetleg saját rajzzal érkeznek?

R.D.: A saját rajzot természetesen elkészítem. Viszont, ha mutatnak egy képet, amit egy másik művész készített, azt nem fogom egy az egyben elkészíteni. Meg tudnám csinálni, de nem akarom megsérteni a művészt azzal, hogy lemásolom a rajzát és saját munkámként rakom fel. Ha valamit nagyon kér a vendég és nagyon minimálisat változtathatsz rajta, akkor meg kell jelölni a művészt és megköszönni az inspirációt, de alapvetően nem teheted fel azt a mintát.

 

 

B.I.: Említetted, hogy a jó tetoválónak több stílusban is tudnia kell alkotni. Szerinted mitől tudja valaki művészien képviselni ezt a szakmát?

R.D.: Az elején minden feladatot el kell vállalni. Tudni kell a minimális feliratot és az egészen nagy mintát is tűpontosan elkészíteni. Aztán az embernek óhatatlanul kialakul egy képi világa vagy vonzódása egy stílushoz. Ha ez nagyon elrugaszkodott vagy absztrakt, szerintem onnan kezdődik el a művészi vonal. Viszont nekem az is fontos, hogy valaki meg tudjon újulni, akár technikában, színhasználatban vagy eszközhasználatban. Az a jó művész szerintem, akinek van egy sajátos képi világa, ami egyedi, de ezt tudja kombinálni, alakítani vagy akár át is ültetni valami másba. Legyen az falfestészet, akvarell, bármi. Egyébként azt érzem, hogy nekem nem egy vonalam lesz, hanem több, amik párhuzamosan fognak futni.

B.I.: Ahogy mondtad a folyamat elején vagy még, de megfogalmaztál már magadnak szakmai célokat?

R.D.: Nagyon sok technika van és szeretnék mindegyikben tapasztalatot szerezni és minél több gépet kipróbálni. Azt gondolom, hogy ha az ember elkezd dolgozni egy stúdióban, akkor folyamatosan tapasztal. Az a célom, hogy bárki, aki bejön hozzám, bármit is kér, meg tudjam csinálni. Jártas tetováló szeretnék lenni.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

Köszönöm Dettinek, hogy mesélt erről a különleges világról és a személyes útról, amit bejárt! Ha gondolkoztok tetováláson vagy csak szeretnétek követni Detti munkásságát, megtaláljátok őt az Instagramon!

Így muzsikálok most

Hónapokkal ezelőtt meséltem arról, hogy mit is jelent számomra a zene és milyen formában van jelen az életemben. Úgy gondoltam itt az ideje az újabb helyzetjelentésnek.

 

 

Mivel az egész blog lényege az inspiráció, hogy alkotói történeteket ismerjünk meg közösen, ezért nem szeretném, ha a sok interjú, beszámoló mellett kimaradnának a saját tapasztalataim.

Korábban beszámoltam arról, hogy ősztől elkeztem az Etűd Konzervatóriumban szolfézst tanulni, ami aztán májusban fejeződött be. A csapatban nálam sokkal tapasztaltabbakkal voltam együtt, ami hajtott, de volt bennem egy kis frusztráció is. Ők egytől-egyig a zenét hivatásként szeretnék űzni, ezért teljesen más szintről indultak, mint én. Ettől függetlenül sokat tanultam és nagyon élveztem ezeket az órákat. Sok különleges embert ismertem meg itt, őszintén szurkolok nekik, hogy sikerüljön elérni a vágyaikat.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy szuper tehetséges fiatal zeneszerzőtől, Farkas Bencétől tanulhattunk. Az órák segítettek jobban megérteni a zenében lévő összefüggéseket, viszont nagyon sok további munkát igényel még, hogy igazán nagyot lépjek ezen a téren.

 

 

Ahhoz, hogy saját dalt írjak, még sokat kell fejlődnöm és egyelőre talán nem is menne, de a kezdeti lépéseket már megtettem. Egy ideje azt érzem, hogy a zongora lenne a legnagyobb segítségem ebben. Ezért idei céljaim közé került, hogy beszerezzek egy digitális zongorát. 🙂

Az elmúlt hónapok egyébként inspirációban voltak nagyon erősek a számomra. Nagyon sok izgalmas, profin kidolgozott dalt ismertem meg, amiket folyamatosan gyűjtögetek és igyekszem kihallani azokat a finomságokat, amiktől igazán meghatározóak és karakteresek. Ezekből egyet-egyet Facebookon is meg szoktam Veletek osztani.

 

 

Egyelőre még csak sajátmagamnak, de egy ideje már írogatok dalszöveg kezdeményeket is. Az írás mindig is fontos volt számomra, mégis azt érzem, egy dalszövegbe sűríteni érzéseket nagyon komplex feladat és szeretném elkerülni azt, hogy túlságosan “megírt” legyen és elveszítse az őszinteségét.

Az év eleje óta új énektanárhoz is járok, nagyjából ezzel egyidőben összeállt egy pici háromfős zenekar, amiben énekelek. Kicsit még mindig az ismerkedés fázisban vagyunk és folyamatosan csiszolódunk a srácokkal. Stílusban és irányokban még fejlődnünk kell, de mint csapat már szépen elkezdtünk együtt létezni.

Egyelőre feldolgozásokon munkálkodunk, de terveink között egyértelműen szerepelnek saját dalok is.

 

 

És, hogy mik ezek a dalok a szövegek közé szúrva? Most még nem tart ott a projektünk, hogy meg tudjak nektek mutatni felvételeket, de gondoltam ízelítőként hozok néhány dalt, amiket feldolgozunk közösen a zenekarral.

Bízom benne, hogy néhány hónap múlva már tudok mutatni valamit a közös munkából is. Addig is hallgassatok jó zenéket! 🙂

 

Hello Boborik – interjú Bokori Bogi illusztrátorral

Egy ideje már szemezgettem egy illusztrátorral az Instagramon, de sokáig nem tudtam, ki is áll a profil mögött. Egy kis utánajárás után kiderült, hogy a Boborik márka tervezője egy fiatal magyar lány, Bokori Bogi. Bogi anno festészetet tanult, majd kisebb útkeresés után rátalált a saját stílusára és formavilágára. Eleinte az asztalfióknak készítette rajzait, majd bátorságát összegyűjtve megmutatta a közönségnek is munkáit. Azóta már a saját márkáját menedzseli.

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

Bereczki Ivett: Hogyan jött az illusztráció az életedbe?

Bokori Bogi: Festészetet tanultam Pécsen (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – a szerk.), de a rajz és a festés már egész gyerekkoromtól végigkísért. Gimi mellett jártam egy festőnőhöz, Varga Zsófiához. A Városligetben van egy nyitott műterem, amit ő visz, tőle tanultam festeni és beszippantott ez az egész. Kicsit terápiás jellege is volt, átsegítette a kamaszéveimet.

B.I.: Milyen volt számodra ez az időszak?

B.B.: Nagyon különleges élmény volt először az olajjal találkozni. Nekem a családom egyáltalán nem művész beállítottságú, nincs annak hagyománya, hogy valaki művészeti pályára lép. De támogattak, azt mondták, hogy csináljam, amit szeretnék. Jelentkeztem a Képzőre (Magyar Képzőművészeti Egyetem – a szerk.) is és Pécsre. Ezen a két egyetemen van festőszak. Egyébként gimiben közgazdaságtant tanultam, de alternatív gimi volt és támogatták, ha volt valamilyen hobbid. Ott jártam videós, filmes, meg fotós dolgokra is. Mellette heti kétszer-háromszor jártam Zsófiához.

 

 

B.I.: Milyen témákat festettél akkoriban?

B.B.: Nagyon kreatív volt az egész. Az elején segített végigvenni az alapokat, mint a kockológia vagy drapéria, de pár alkalom után azt mondta, hogy fessek, amit szeretnék. Eleinte nagyon akadémikus dolgokat festettem, aztán az absztrakt felé fordultam és az egyetem alatt is főleg ilyeneket festettem.

B.I.: Végül az egyetem miatt Pécsre költöztél?

B.B.: Igen, mert eredetileg budapesti vagyok. Korábban nem terveztem, hogy leköltöznék valamelyik vidéki egyetemvárosba, de ezt hozta a sors. Aztán végülis kalandos volt, hogy egy kicsit elszakadtam otthonról. Öt év volt, de a harmadik év után visszaköltöztem és az egyetem után el kellett kezdenem dolgozni is. Több nagyon furcsa munkám is volt, különféle multiknál. Mellé próbáltam beszorítani a kreatív dolgokat, de egyre nehezebb volt.

B.I.: Akkor már tudtad, hogy milyen formában szeretnéd ezt a művészi vonalat megtartani az életedben?

B.B.: Nem voltam benne biztos. Azt tudtam, hogy valószínűleg kiállító művész nem leszek. Lehet, hogy ahhoz nagyobb elhivatottság kellett volna. Viszont nagyon hiányzott és gondolkoztam, hogy hogyan tudnám visszacsempészni az életembe. Először csak rajzolgattam, olyan volt, mint valamilyen vizuális kreatív napló. Rávettem magam, hogy minden nap legalább valami pici dolgot alkossak. Festettem, rajzoltam, de a méret leredukálódott. Egyre kisebb dolgokat rajzoltam és a végén már csak a grafika maradt meg. A legvégén pedig már csak a vonalak. (nevet – a szerk.).

B.I.: És akkor már digitálisan rajzoltál vagy kézzel?

B.B.: Először kézzel füzetbe, jegyzetlapra, szalvétára, bármire, ami a kezem ügyébe került. Aztán egy idő után már digitálisan. Először nagy kihívás volt. Nem mondom, hogy teljesen más hozzáállást kíván, de azért nem teljesen ugyanazok a módszerek. Meg akartam tartani az alkotást, de valahogy optimalizálni kellett az életemhez.

 

B.I.: Mikor érezted azt, hogy szeretnéd már másoknak is megmutatni?

B.B.: Ilyen téren önbizalom hiányos vagyok és általában az asztalfióknak alkottam. Aztán egyszer csak megmakacsoltam magam, hogy lesz, ami lesz, megmutatom. A Boborik nevet is azért találtam ki és nem a saját nevemet használtam. Ez egy picit pszeudo lény, aki kicsit én vagyok, kicsit nem. Szerintem nagyon intim dolog megmutatni valamit magadból.

B.I.: Mostanra már könnyen beazonosítható a stílus, amit képviselsz. Te hogyan jellemeznéd a rajzaidat?

B.B.: Mondhatni minimál, ugyanakkor mégsem. Próbálom mindig elérni azt, hogy legyen benne lélekrezdülés, valami kis plusz, de ne feltétlenül legyen nagyon populáris. Ettől függetlenül sokszor vannak csajos témák benne. Ez is egy nagy kettősség bennem. Nagyon szeretem az absztrakt festészetet, de közben van igényem könnyedebb témákat is rajzolni.

 

 

B.I.: Ha már említetted a populáris művészetet. A munkáidban nagyon erős az inspirációs hatás.

B.B.: Abszolút. A teljesen hétköznapi, fogyasztói világ az, ami visszaköszön benne, de igyekszem kis csavart vinni bele. Ha nem is a témában, akkor a perspektíva, vagy színhasználat tekintetében, vagy egyszerű vonalvezetésre bontom le az adott témát.

B.I.: Az illusztrációid megrendelésre készülnek?

B.B.: Most már nagyrészt igen. Először magamnak készítettem mindent, utána egyre több üzenetet kaptam ismeretlenektől is, hogy mennyire klassz, amit csinálok. Ezek nagyon jó pozitív megerősítések voltak. Aztán meg egyszer csak a semmiből jöttek a megkeresések is.

 

 

B.I.: Printekben öltenek formát vagy van valamilyen más termék, amire rákerülnek a rajzaid?

B.B.: Még nincsenek, de az idei terv az, hogy, valamilyen terméken is megjelenjenek. Valamilyen izgalmas hordozót keresek hozzájuk. Ez még egyelőre tervezés alatt van, de remélem, hogy hamarosan ez is megvalósul.

B.I.: Hogyan néz ki a tervezés, ha megrendelésre dolgozol? Van, hogy szabadkezet kapsz, vagy nagyon konkrét elképzelésekkel fordulnak hozzád?

B.B.: Volt egy nagyon kedves történet. Megkeresett egy fiatal esküvői fotós pár. Szerettek volna valamilyen emléket az esküvőjükre és engem kértek meg, hogy örökítsem meg őket. Elmondták a történetüket, ami szuper romantikus és meseszerű és ezt az élményt kellett visszaadnom. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen formán részt vehettem az életükben. Ez például egy magánmegkeresés volt. Vannak a céges megrendelések is. Például a Pixibox-szal szoktam együttdolgozni. Azt nagyon szeretem, nagy összhangban vagyunk a Beával, aki a márkát viszi.

 

 

B.I.: Milyen munkák vannak még, amikre már most büszke vagy?

B.B.: Igazából mindegyik más. Nincs két teljesen egyforma feladat. Nekem is mindig meg kell egy kicsit újulnom. Nehéz más fejével gondolkozni, mert nem alkalmazott grafikus vagyok, úgyhogy ez nekem kihívás benne.

B.I.: De ilyenkor is megmaradsz ebben a karakterben?

B.B.: Igen, ez cél is. Nem nagyon szeretnék kilépni ebből. Most már mint márkát próbálom ezt építeni és szeretném, ha be tudnák azonosítani.

 

B.I.: Beszélgessünk egy kicsit az inspirációs forrásokról! Amikor csak úgy örömből rajzolsz, az hogyan néz ki?

B.B.: Van egy Pinterest boardom és gyűjtöm az inspirációs képeket. Bármi, ami megragad, érzést vagy gondolatot mozdít meg bennem, azokat lementem.

B.I.: Szóval elsősorban a vizualitás inspirál?

B.B.: Igazából az egyszerű hétköznapok is. Nagyobb százalékban a vizuális ingerek, de sokszor van, hogy valami történik az adott napon és azt szeretném megörökíteni. De olyan is van, hogy hallok egy beszélgetést a villamoson vagy csak túl szomorúan nézett rám a kutyám és azt rajzolom meg.

 

B.I.: Van esetleg olyan alkotó, aki nagy hatást gyakorolt rád?

B.B.: Nagyon rossz a névmemóriám (nevet – a szerk.). Én is ugyanúgy használom az Instagramot, követek alkotókat, akik szimpatikusak. De például nagy rajongója vagyok a lakberendezésnek. Szeretem a szép tárgyakat, a szép enteriőröket, kerámiákat.

B.I.: Van kedvenc könyved vagy filmed, ami nagy hatással van Rád?

B.B.: A kedvenc könyvem az Utas és holdvilág (Szerb Antal regénye – a szerk.).

B.I.: Volt esetleg olyan könyv vagy filmélmény, amit átültettél a saját vizuális nyelvedre is?

B.B.: Nem jellemző. Érdekes, mert ez a minimalista vonal a lelkemnek egy rejtett szeglete lehet, mert filmekben abszolút az elvontakat szeretem, de a zombisat, vagy darabolósat is. A másik véglet, amikor képes vagyok Woody Allen maratonokat tartani.

B.I.: Említetted, hogy az idei évnek a terve, hogy valamilyen kézzelfogható terméken jelenjenek meg a munkáid. Milyen terveid vannak még a közeljövőben?

B.B.: Printek lesznek, az biztos. Kicsit nagyobb formátumban, mint eddig.

B.I.: Vannak olyan méretét tekintve nagyobb munkáid is, amik részletgazdagabbak?

B.B.: Igen, kicsit jobban kidolgozott jeleneteket szeretnék megjeleníteni, ami izgalmas lehet egy szoba falán is akár. Egy történetet, ami összeáll egy egésszé. Ezek már készülőben vannak. Év vége felé szeretném, ha bemutathatnám őket.

 

 

B.I.: Mikor kislányként arról álmodoztál, mi leszel, ha nagy leszel, mit képzeltél el?

B.B.: Állatorvos akartam lenni. Aztán egy ideig azt gondoltam, hogy ügyvéd leszek. Egyébként mindig benne volt, hogy végül valami kreatív dolog lesz a vége. Ha nem ezt csinálnám, akkor valószínűleg pszichológiát tanultam volna. Az egyetemen még gondolkoztam a művészetterápián is. Aztán idő hiányában elnapoltam, de lehet, hogy egyszer belevágok.

B.I.: Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnek rajzolni és keresik a saját hangjukat, útjukat?

B.B.: Bízzanak jobban magukban és merjék csinálni, ne csak a fióknak! Van, amikor rajzolok valamit, amin érzem, hogy nem lett az életem munkája, de örülök, mert megígértem magamnak, hogy rajzolok aznap is. Ezt tudom tanácsolni nekik is. Foglalkozzanak vele minden nap, kis lépésben haladjanak előre és meglesz az eredménye.

 

 

Köszönöm Boginak a beszélgetést, engem újra és újra magával ragadnak a munkái.

Kövessétek Ti is Boborikot az Instagramon és a Facebookon.

Ha további inspirációra vágytok, nézzétek meg Bogi milyen alkotókat/Instagram profilokat követ és ajánl nekünk is illusztráció, design, lakberendezés témakörben!

@garancedore
@isabellefeliu
@indiamahdavi
@ellsworthkellystudio
@atlantishome
@thesartorialist

Budapesti programajánló – 2018. május 11-13.

Ismét egy hétvégi programajánlóval érkezem, mert szeretitek. 🙂 Szerencsére nincs olyan hétvége Budapesten, ami ne tartogatna valami izgalmat. A következő napokban hallgathatunk sok-sok zenét, megnézhetünk megannyi filmet és kreatívkodhatunk is. Nézzétek csak!

 

Fotó: Bereczki Ivett

 

 

Žagar és Analog Balaton koncert a Kuplungban

2018. május 11. 19:00

#koncert

A Žagar tavaszi turnéra indul, hogy népszerűsítsék a legújabb dupla remix vinyl korongjukat, a korábbi albumaik legjobb dalaival. Ezen az estén Fatou Gozlannal kiegészülve lépnek a színpadra, aki az észak-afrikai hangszerekkel csempész egzotikus hangzást a színpadra. Az előzenekar pedig az általam is nagyon kedvelt Analog Balaton lesz.

Izgalmas estének ígérkezik.

A koncert a Facebookon.

 

 

 

Eleven Tavasz a Bartókon

2018. május 11 – 13.

#program

A Bartók Béla út évről-évre egyre színesebb és pezsgőbb. Ezen a hétvégén pedig ismét Eleven Tavasz. 🙂 Három napon át zenével, kiállítással, vásárral, workshopokkal és kreatív programokkal készülnek a szervezők. Tavaly ott énekeltem én is a program részeként, azt hiszem nem kell részleteznem mennyire élveztem. 🙂

Az összes programot nehéz lenne felsorolni, inkább böngésszétek végig a részletes eseményt!

 

 

Artmozik éjszakája 2018

2018. május 11. 18:00 – 2018. május 12. 06:00

#mozi

Habzsoljátok a filmeket és a művész mozi hangulatnál nem tudtok jobbat elképzelni? Akkor az Artmozik éjszakáját Nektek találták ki. Egy karszalaggal egy éjszaka alatt öt fővárosi mozit is meglátogathattok és kedvetekre adagolhatjátok túl a filmeket. A felhozatal nagyon színes, így biztosan találtok sok-sok alkotást, ami kedvetekre való.

Részletes programért kattintsatok a Facebook eseményre!

 

 

Dora XS workshop – Anna Amélie

2018. május 12. 12:00-18:00 és 2018. május 13. 12:00-18:00

#workshop #divat

Ezen a hétvégén a kreativitásotokat és a divat iránti szenvedélyeteket is kiélhetitek. Biztos vagyok benne, hogy a divatrajongóknak nem kell bemutatnom Oláh Anna márkáját, az Anna Amélie-t és a csodás bőr táskáit, kiegészítőit. Anna ezen a hétvégén a stúdiójában vár Titeket, ahol az ő segítségével készíthetitek el saját “Dora” hátitáskátokat.

Ha szeretnétek résztvenni az eseményen, ne felejtsetek el regisztrálni!

További infók a Facebookon.