Egy ideje már szemezgettem egy illusztrátorral az Instagramon, de sokáig nem tudtam, ki is áll a profil mögött. Egy kis utánajárás után kiderült, hogy a Boborik márka tervezője egy fiatal magyar lány, Bokori Bogi. Bogi anno festészetet tanult, majd kisebb útkeresés után rátalált a saját stílusára és formavilágára. Eleinte az asztalfióknak készítette rajzait, majd bátorságát összegyűjtve megmutatta a közönségnek is munkáit. Azóta már a saját márkáját menedzseli.

Fotó: Bereczki Ivett

Bereczki Ivett: Hogyan jött az illusztráció az életedbe?

Bokori Bogi: Festészetet tanultam Pécsen (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – a szerk.), de a rajz és a festés már egész gyerekkoromtól végigkísért. Gimi mellett jártam egy festőnőhöz, Varga Zsófiához. A Városligetben van egy nyitott műterem, amit ő visz, tőle tanultam festeni és beszippantott ez az egész. Kicsit terápiás jellege is volt, átsegítette a kamaszéveimet.

B.I.: Milyen volt számodra ez az időszak?

B.B.: Nagyon különleges élmény volt először az olajjal találkozni. Nekem a családom egyáltalán nem művész beállítottságú, nincs annak hagyománya, hogy valaki művészeti pályára lép. De támogattak, azt mondták, hogy csináljam, amit szeretnék. Jelentkeztem a Képzőre (Magyar Képzőművészeti Egyetem – a szerk.) is és Pécsre. Ezen a két egyetemen van festőszak. Egyébként gimiben közgazdaságtant tanultam, de alternatív gimi volt és támogatták, ha volt valamilyen hobbid. Ott jártam videós, filmes, meg fotós dolgokra is. Mellette heti kétszer-háromszor jártam Zsófiához.

B.I.: Milyen témákat festettél akkoriban?

B.B.: Nagyon kreatív volt az egész. Az elején segített végigvenni az alapokat, mint a kockológia vagy drapéria, de pár alkalom után azt mondta, hogy fessek, amit szeretnék. Eleinte nagyon akadémikus dolgokat festettem, aztán az absztrakt felé fordultam és az egyetem alatt is főleg ilyeneket festettem.

B.I.: Végül az egyetem miatt Pécsre költöztél?

B.B.: Igen, mert eredetileg budapesti vagyok. Korábban nem terveztem, hogy leköltöznék valamelyik vidéki egyetemvárosba, de ezt hozta a sors. Aztán végülis kalandos volt, hogy egy kicsit elszakadtam otthonról. Öt év volt, de a harmadik év után visszaköltöztem és az egyetem után el kellett kezdenem dolgozni is. Több nagyon furcsa munkám is volt, különféle multiknál. Mellé próbáltam beszorítani a kreatív dolgokat, de egyre nehezebb volt.

B.I.: Akkor már tudtad, hogy milyen formában szeretnéd ezt a művészi vonalat megtartani az életedben?

B.B.: Nem voltam benne biztos. Azt tudtam, hogy valószínűleg kiállító művész nem leszek. Lehet, hogy ahhoz nagyobb elhivatottság kellett volna. Viszont nagyon hiányzott és gondolkoztam, hogy hogyan tudnám visszacsempészni az életembe. Először csak rajzolgattam, olyan volt, mint valamilyen vizuális kreatív napló. Rávettem magam, hogy minden nap legalább valami pici dolgot alkossak. Festettem, rajzoltam, de a méret leredukálódott. Egyre kisebb dolgokat rajzoltam és a végén már csak a grafika maradt meg. A legvégén pedig már csak a vonalak. (nevet – a szerk.).

B.I.: És akkor már digitálisan rajzoltál vagy kézzel?

B.B.: Először kézzel füzetbe, jegyzetlapra, szalvétára, bármire, ami a kezem ügyébe került. Aztán egy idő után már digitálisan. Először nagy kihívás volt. Nem mondom, hogy teljesen más hozzáállást kíván, de azért nem teljesen ugyanazok a módszerek. Meg akartam tartani az alkotást, de valahogy optimalizálni kellett az életemhez.

B.I.: Mikor érezted azt, hogy szeretnéd már másoknak is megmutatni?

B.B.: Ilyen téren önbizalom hiányos vagyok és általában az asztalfióknak alkottam. Aztán egyszer csak megmakacsoltam magam, hogy lesz, ami lesz, megmutatom. A Boborik nevet is azért találtam ki és nem a saját nevemet használtam. Ez egy picit pszeudo lény, aki kicsit én vagyok, kicsit nem. Szerintem nagyon intim dolog megmutatni valamit magadból.

B.I.: Mostanra már könnyen beazonosítható a stílus, amit képviselsz. Te hogyan jellemeznéd a rajzaidat?

B.B.: Mondhatni minimál, ugyanakkor mégsem. Próbálom mindig elérni azt, hogy legyen benne lélekrezdülés, valami kis plusz, de ne feltétlenül legyen nagyon populáris. Ettől függetlenül sokszor vannak csajos témák benne. Ez is egy nagy kettősség bennem. Nagyon szeretem az absztrakt festészetet, de közben van igényem könnyedebb témákat is rajzolni.

B.I.: Ha már említetted a populáris művészetet. A munkáidban nagyon erős az inspirációs hatás.

B.B.: Abszolút. A teljesen hétköznapi, fogyasztói világ az, ami visszaköszön benne, de igyekszem kis csavart vinni bele. Ha nem is a témában, akkor a perspektíva, vagy színhasználat tekintetében, vagy egyszerű vonalvezetésre bontom le az adott témát.

B.I.: Az illusztrációid megrendelésre készülnek?

B.B.: Most már nagyrészt igen. Először magamnak készítettem mindent, utána egyre több üzenetet kaptam ismeretlenektől is, hogy mennyire klassz, amit csinálok. Ezek nagyon jó pozitív megerősítések voltak. Aztán meg egyszer csak a semmiből jöttek a megkeresések is.

B.I.: Printekben öltenek formát vagy van valamilyen más termék, amire rákerülnek a rajzaid?

B.B.: Még nincsenek, de az idei terv az, hogy, valamilyen terméken is megjelenjenek. Valamilyen izgalmas hordozót keresek hozzájuk. Ez még egyelőre tervezés alatt van, de remélem, hogy hamarosan ez is megvalósul.

B.I.: Hogyan néz ki a tervezés, ha megrendelésre dolgozol? Van, hogy szabadkezet kapsz, vagy nagyon konkrét elképzelésekkel fordulnak hozzád?

B.B.: Volt egy nagyon kedves történet. Megkeresett egy fiatal esküvői fotós pár. Szerettek volna valamilyen emléket az esküvőjükre és engem kértek meg, hogy örökítsem meg őket. Elmondták a történetüket, ami szuper romantikus és meseszerű és ezt az élményt kellett visszaadnom. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen formán részt vehettem az életükben. Ez például egy magánmegkeresés volt. Vannak a céges megrendelések is. Például a Pixibox-szal szoktam együttdolgozni. Azt nagyon szeretem, nagy összhangban vagyunk a Beával, aki a márkát viszi.

B.I.: Milyen munkák vannak még, amikre már most büszke vagy?

B.B.: Igazából mindegyik más. Nincs két teljesen egyforma feladat. Nekem is mindig meg kell egy kicsit újulnom. Nehéz más fejével gondolkozni, mert nem alkalmazott grafikus vagyok, úgyhogy ez nekem kihívás benne.

B.I.: De ilyenkor is megmaradsz ebben a karakterben?

B.B.: Igen, ez cél is. Nem nagyon szeretnék kilépni ebből. Most már mint márkát próbálom ezt építeni és szeretném, ha be tudnák azonosítani.

B.I.: Beszélgessünk egy kicsit az inspirációs forrásokról! Amikor csak úgy örömből rajzolsz, az hogyan néz ki?

B.B.: Van egy Pinterest boardom és gyűjtöm az inspirációs képeket. Bármi, ami megragad, érzést vagy gondolatot mozdít meg bennem, azokat lementem.

B.I.: Szóval elsősorban a vizualitás inspirál?

B.B.: Igazából az egyszerű hétköznapok is. Nagyobb százalékban a vizuális ingerek, de sokszor van, hogy valami történik az adott napon és azt szeretném megörökíteni. De olyan is van, hogy hallok egy beszélgetést a villamoson vagy csak túl szomorúan nézett rám a kutyám és azt rajzolom meg.

B.I.: Van esetleg olyan alkotó, aki nagy hatást gyakorolt rád?

B.B.: Nagyon rossz a névmemóriám (nevet – a szerk.). Én is ugyanúgy használom az Instagramot, követek alkotókat, akik szimpatikusak. De például nagy rajongója vagyok a lakberendezésnek. Szeretem a szép tárgyakat, a szép enteriőröket, kerámiákat.

B.I.: Van kedvenc könyved vagy filmed, ami nagy hatással van Rád?

B.B.: A kedvenc könyvem az Utas és holdvilág (Szerb Antal regénye – a szerk.).

B.I.: Volt esetleg olyan könyv vagy filmélmény, amit átültettél a saját vizuális nyelvedre is?

B.B.: Nem jellemző. Érdekes, mert ez a minimalista vonal a lelkemnek egy rejtett szeglete lehet, mert filmekben abszolút az elvontakat szeretem, de a zombisat, vagy darabolósat is. A másik véglet, amikor képes vagyok Woody Allen maratonokat tartani.

B.I.: Említetted, hogy az idei évnek a terve, hogy valamilyen kézzelfogható terméken jelenjenek meg a munkáid. Milyen terveid vannak még a közeljövőben?

B.B.: Printek lesznek, az biztos. Kicsit nagyobb formátumban, mint eddig.

B.I.: Vannak olyan méretét tekintve nagyobb munkáid is, amik részletgazdagabbak?

B.B.: Igen, kicsit jobban kidolgozott jeleneteket szeretnék megjeleníteni, ami izgalmas lehet egy szoba falán is akár. Egy történetet, ami összeáll egy egésszé. Ezek már készülőben vannak. Év vége felé szeretném, ha bemutathatnám őket.

B.I.: Mikor kislányként arról álmodoztál, mi leszel, ha nagy leszel, mit képzeltél el?

B.B.: Állatorvos akartam lenni. Aztán egy ideig azt gondoltam, hogy ügyvéd leszek. Egyébként mindig benne volt, hogy végül valami kreatív dolog lesz a vége. Ha nem ezt csinálnám, akkor valószínűleg pszichológiát tanultam volna. Az egyetemen még gondolkoztam a művészetterápián is. Aztán idő hiányában elnapoltam, de lehet, hogy egyszer belevágok.

B.I.: Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnek rajzolni és keresik a saját hangjukat, útjukat?

B.B.: Bízzanak jobban magukban és merjék csinálni, ne csak a fióknak! Van, amikor rajzolok valamit, amin érzem, hogy nem lett az életem munkája, de örülök, mert megígértem magamnak, hogy rajzolok aznap is. Ezt tudom tanácsolni nekik is. Foglalkozzanak vele minden nap, kis lépésben haladjanak előre és meglesz az eredménye.

–

Köszönöm Boginak a beszélgetést, engem újra és újra magával ragadnak a munkái.

Kövessétek Ti is Boborikot az Instagramon és a Facebookon.

Ha további inspirációra vágytok, nézzétek meg Bogi milyen alkotókat/Instagram profilokat követ és ajánl nekünk is illusztráció, design, lakberendezés témakörben!

@garancedore
@isabellefeliu
@indiamahdavi
@ellsworthkellystudio
@atlantishome
@thesartorialist

♡